Hát köszi.

Csak az idiótáknak van ideje az ilyen hülyeségekre, mint ez a távolság. (HS7, Távolság)

Sok kicsi változás

Mindenreggeli utam egy fűszergyár előtt visz el. Tegnap az 555-ös számú vonatjeggyel a biciklim is a fővárosba költözött, úgyhogy ma a zuhogó esőben a biciklilámpa fényével hadonásztam ketté a pergelt kávé illatát.

Könyvbagolynak, szeretettel: jó lehet ott élni, ahol a türkány a boszordérrel hullahoppozik :)

Egy szelet kenyér vajra ken és csöndben elfogyaszt.

A nagy begyövés

Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: – Te, ezeknek tetszik a mi golyónk - és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: – Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz.

Fiúk. Bevesszük a grundot.

Geréb

Hat és visszahat

Céges délutánon - épp valami kettyenfitty csavargatása közben, mert interaktív technikai múzeumban voltunk - egy ismeretlen fiatalember behajolt elém, a képembe vakuzott és megnyomta a gombot. Utána ellenőrízte az eredményt és ennyit mondott: Csak a szád. Tekergetés közben nekem is tekerednek, úgyhogy helyesbítettem: Akarod mondani, a mosolyom.

Pár órával később a fiatalember az asztalunkhoz keveredett, és kiderült róla, hogy a munkatársaim főnöke. Nyújtotta a kezét, hogy ő Pauli, és bemutatkoztam én is, bátran, főemelve: Mauri. Amikor a másodperc tört része alatt beugrott, hogy baki, úgy ültem vissza, mint aki rájött, hogy karfiol ment a fogai közé, de csendben mindjárt kipiszkálja.

Újdons

„mint fővő must éjjel a présházban
zubog döng a jóbűzű szerelem
s ha áradásnak feszül majd e bor
kromoszómát mondd cserélsz-e velem?”

Ajjajaj. Wannabe lírai én címzettet keres.

Én egyelőre alkalmat, hogy a sárga Röhrig-kötetet magammal hozzam, és felbiggyesszem a polcra. Az újra. Fővárosi lettem, van ágyam, asztalom, birtokba vehető nyolc négyzetméterem. Vágyaim is vannak, álmaim is, terveim is, lábaim is, tárgyaim is, munkám is, szerencsére. Mindennemű szövegeket bütykölök napi nyolc órában, most éppen lélegeztető gépek használati utasítását, magyarul. (Nagy mázlista vagyok, de ezt majd máskor elmesélem.) Nem úgy vagyok itt, ahogy tavasszal szerettem volna. Nem ott, ahol. Nem azért, amiért. Nem azzal, akivel.

De nagyon jól van így is.

S ha egyszer végre megtanulom a kellő alázatot az elengedéshez s az elfogadáshoz, tutibizti beismerem azt is, hogy a hal az finom. S hogy én mint hal a vízben.

Warum und wozu und was

Ha én jól emlékszem, a szigetvári hősöket úgy tanította meg kesztyűbe dudálni a földfölötti, hogy egy előre készen cakkompakk levitézlett alvilági szörnyet küldött a nyakukra, hadd püföljék egymást. De aztán úgy belejöttek a magyarok a nagy vitézségbe, hogy amikor ott fent már régesrég szent volt a béke és fényesült a mennyei glória és Gábriel is indult volna lefelé, még akkor is akadt suttyintgatnivalójuk.

Namostmár: Zrínyi Miklósné Mária irodalomból elég jó volt anno, s ezt is elolvasta ától cettig, tudja mi a csattanó s a vége, de valahogy mindig elfelejti, hogy a szörny igenis legyőzetett s a szélmalom csak játszik veled, Don Quijote s Zrínyi Miklós, lelkem.

Úgyhogy gyors közlemény, főleg magának, publikusan: Helsinkiben medvék nincsenek és már Medve urak sincsenek, nincs semmi suhintgatnivaló.

De élet van és helyzet van és bőven van benne kakaó.

Megfejtés-körítés

Amikor csiszlicsáré legényemberekkel zátonyra fut a kommunikáció, mindig oda bújok vissza, a szép magyar nyelvbe, melegedni. A magyar nyelvembe. Akkor is, amikor egyedül vagyok. Amikor blogot írok. Amikor tennivalólistát. Újabban nemfinn irodalmat sem vagyok hajlandó más nyelven olvasni, mint magyarul, ergó nem olvasok semmi újat, csak ami a polcon van, vagy ami finn. Falom, rágom, emésztem a szavakat, zabálom a túrós puliszkát, tekerem a rubik-kockát.

Egy kb. öt évvel ezelőtti éjszaka súlyát érzem néha ma is. Anne finnországi számi, és amikor együtt laktunk, egy finn fiúba volt nagyon szerelmes. De nagyon. Egyszer egy buli után, amikor támogattuk hazafelé, jobbról a fiú, balról én, úgy de úgy kipanaszkodta magát (hogy ő haza olyat nem visz, aki a rénszarvast megkóstolni sem hajlandó, nemhogy megfogni, nemhogy levágni, ilyen finnt ő haza soha nem vihet), hogy bár akkor elmosolyogtuk és nyugtatgattuk, hogy most egyelőre csendben és haza, a rózsaszín folt mögött ott volt ám a lyuk.


De back to the lényeg: nem nagy cucc, de norvégul nem tudóként úgy megörvendtem ennek a Nyelvnek, hogy csak na. Nyelvben élni volna jó. Nem nemzetként, nem feltupírozva, csak úgy. (Anne szülei Nyelvhez közel élnek, kb. ott, ahol a kurtafarkú malac sem túr.)

A fotó idei és asszem saját termés, linkek hozzá ilyenek: Nyelv, számi nyelvek, zenének Mari Boine.

Ha a helyes megfejtők elárulják a címüket (kommentbe mehet, nem megy egyből publikusra), repül a meglepi.

Interaktív ászpörgető

Nyelvében él a ki?

Válaszokat, pliiz, kommentbe, a helyes megfejtés hamarosan, a nyeremények postán.

A kapros-tejszínes világvége

Meggyőződésem, hogy a világvége kapros-tejszínes rózsaszín lazac képében érkezik el.

Ki mit főz, egye meg.

(Picassos äventyr (1978): Sirkka kisasszony erotikus halsüti-receptje.)

A szakmai csúcsról, s ami utána következik

Mostanában olyat dolgozom, hogy ülünk hárman, ketten beszélnek, én vagyok középen. Úgy vagyok, hogy ha vagyok se legyek. Ez nem filozófia, hanem citrom nélküli tea, ami csak akkor van, ha van citrom is, amit kihagyni belőle. (A lócitromot per def. Persze, ami persze.) Hármunk közül, van úgy, hogy (a.) mindenki izgul egy kicsit, (b.) az egyik nagyon izgul, mert a másik éppen raknábeléa, olyankor a harmadik az egyensúly kedvéért nem, (c.) senki nem izgul, süt a nap, telik az idő és a képernyő betűkkel. Egyéb lehetőségek lehetnének, de nincsenek.

Namostmár, amire rájöttem: amikor épp (b.) vagy (c.) van és én, a harmadik, a a citromésédesmézéstea, 3in1, testileg-lelkileg-nyelvileg jó formában vagyok, pontosan hallom, hogyan szól a pont.

ui1.Tegnap láttam egy autót, a száma FI RIC 696. Nagy merengés után azt is kitaláltam, hogy ez mit jelent.

ui2. Amikor nem a pontot hallgatom, nem rendszámtáblákat nézek és nem blogot pötyögök, akkor egy néhány hete kapott Rubik-kockát tekergetek ezerrel (te kergeted a macskát? tekergeti a fene) és Maj Karmát hallgatok. Voltunk koncerten is, bele a nagy finn zenei életbe ezerrel, bele.

ui3. Miközben ide ilyeneket írok, teleírtam három füzetet, a legutóbbit zölddel. Egyszer majd bütykölök belőlük valamit. Papírrepülőket.

A dolgok rendjéről és a maguk idejéről

Egyéb okokból kértem és harminc euróért cserébe a román nagykövetség azonnal adott is egy igazolás-félét arról, hogy férjemuramjobbikfelem nincsen. Mivel a követségen a diszkrét finnekhez képest mifajtáink dolgoznak, jött a tanács is: Da vedeţi cum faceţi, că declaraţia nu e valabilă până la nesfârşit. Vagyis vigyázzak, mit csinálok, mert ez sem érvényes a végtelenségig.

És azóta is, ma is csípkedem magam, ha meg nem haltam, mert biza sose tudhassuk.

A kedélyek csillapultságáról vasárnap esti tíz fokban

Ma este a buszmegállóban, útban a tüzijáték felé egy földrajz szakos magyar legény azt kérdezte tőlem, tudom-e, hol van Szeged, jártam-e valaha Magyarországon. Ezzel a legénnyel finomvegyes társaságban (egy cseh lánnyal, két japánnal, egy észttel és egy alaszkai fiúval) péntek este bezabáltunk egy zacskó csipszet. Tettük mindezt ékes finn nyelven, mindenki a maga nyelvével. Mivel az ember, ha teheti, megválogatja az asztaltársaságát, a zaba emlékére ma a legtermészetesebben annyit válaszoltam: igen.

(Anno ha rácsodálkoztam arra, hogy a szőke ezt is, azt is érti magyarul, a válasz mindig ez volt: És azt is tudom, ki volt Petőfi Sándor. Most inkább Arany: "Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?")

Nem mind arany ami

(Kaj Stenvall: Iso kahvi)
Valami nagyon készülődőben van és én nagyon csendben vagyok.

-munikéjsön

Álmomban a lakótársnőm, aki újabban napi két honlapot gyárt különböző wannabe-együtteseknek, azt mondta, azt a blogbejegyzést, amire nem érkezik legalább hat komment, fölösleges volt megírni, törölni kell. Reggelre a hatot, és pont a hatot, nem értettem, de álmomban nagyon logikusnak tűnt.

Ezúttal küldöm a dalt nagy-nagy szeretettel egykori és jövendőbeli kommentelőimnek, és bocsika azokért az alkalmakért, amikor nem megy nálam nagyon az a fajta kommjunikéjsön.

(A dal egyébként Viikate és utalás egy finn közmondásra, miszerint ha a kátrány, a szauna és a Koskenkorva-vodka nem segít, csak a sír segít. Nekem a szauna segített :)

Harci készültségben

Hajnalni 6.20-kor, olyan jó húsz perce kikapcsoltam a telefonos ébresztőt, megköszörültem a torkomat és ama szebbik és frissebbik hangomon beleszóltam a semmibe: Huomenta.

Ha valaki legény a talpán, az legyen pirkadattól pirkadatig az.

There was a thunder without rain.

A férfiúi hév és kitartás győzelme eme cudar világ fölött

Történt, hogy egy szombat éjjel lelopták az autónkról a dísztárcsákat. Az öcsém bennük a mester, ő szerketyálta, ő ragasztotta, ő suvickolja, őt bosszantotta az ügy talán a leginkább.

Az autó a tömbház előtt állt, kb. ott, ahová anno a kenyeres dobozokat hozták hajnalban. Az első emeleten egy cég irodája van, amit felvevőkamera őríz, úgyhogy a családi férfiak rögtön kitalálták: megnézni a szalagot és felfedni a tolvajt. Kb. három órányi anyag, de alapos és tiszta: az autónk mellé beparkolt egy pont ugyanolyan, kiszállt három manusz, a tárcsákat leszedték és mentek a szemük világába. A férfiakból annyi látszott, hogy egyiknek eláll a füle.

Épeszű régeni ember ekkora üggyel a rendőrségre még nem megy, de az öcsém vérszemet kapott és négy napon keresztül vadászta az Opeleket, kb. így: visz a fodrászhoz, a túloldalon egy leparkolt Opel, fék, Peti kiszáll, megy és vigyilál, nincs karcolás, nem a miénk, vissza, autó indul, megyünk tovább. Negyedik nap estéjére, mert Régen kicsi, egy bár elől előkerült az igazi, s belülről hozzá az ifjúi hév is. Mire édesapám odaért felnőtt férfiként várni, hogy megjöjjön a tulaj, a potenciális tolvaj, addigra ott voltak az öcsém barátai is, a csendesek, a nagyszájúak, a nagyszájúakat még jobban felhergelni tudók, a kicsik és nagyok és közepesek és szőkék és barnák.

Az autó egy pincérnőé volt, akinek fogalma sem volt, hogy voltak-e és vannak-e most az autón tárcsák, mert a kocsiügyeket a férje intézi és valószínűleg tisztán. A tömeg hitte is meg nem is, de a biztonság kedvéért azért elmondták neki, hogy a szalag épp feldolgozás alatt áll, és ha a tárcsák nem kerülnek elő reggelre, viszik is a rendőrségre a képet a kedves férjének mindkét szerteszét álló füléről, s azokat majd tépászhatja is mérgében, amikor jó istenesen megbűntetik a lopásért. De nőket nem bánt a felbőszült férfiúi sereg sem, úgyhogy úgy jöttek haza, mint akik megtalálták, de újra elvesztették a boldogságot.

És mit ad a földfölötti másnap reggelre? Hepiendet s a bejegyzés végére csattanót. Mert rossz pénz nem vész el s mert a tolvajok is emberek, ergó valahol a lelkük mélyén nagyon-nagyon jók.

Rózsa Sándor összevonja

szemöldökét, neiti Kerepi pedig ama keményebbik hangját gyakorja.

Van úgy, hogy nem járhat jól a kecske is, a káposzta is, és a kecskének is, a káposztának is tiszta, hogy most (ideig-óráig legalábbis) valamelyik a rövidebbet húzza. Jobbik esetben a másik, de honnan annyi jobbik eset. Az ábra egy idő után átlátható lesz. Fölösleges reménykedni, hogy a kecske jószántából lemond - mondjuk - a cikáról, és hülye zöld az a fej, aki ezt elvárja. És az is csak álszent műtrágyázott, aki a bendőben nem mérgében zöldül, hanem arra gondol, most legalább jól lakott a szegény állat. Szóval (egy egykori szőke ízes németmagyar nyelvén mondva) valamelyiknek ki kell baszolódnia ahhoz, hogy oldódjon a feszültség.

De ha a kecske van annyira kreatív, hogy metafizikai összefüggésbe helyezze a zabát, és netántán még együttérzésre is vágyik a káposztától, amiért olyan nehéz és lelkileg is megterhelő felfalni őt, mikor olyan szép és zöld és zsenge és hejdehaj, akkor oda menjen legelni, ahová a szeptember eleji esős délutánon leginkább vágyhat: melegebb éghajlatokra.

Ágyő, s kalap. S káposztának lenni még mindig jobb, mint amire egy borozós este nagy vígan panaszkodtam, tudniillik hüvelyesnek, mondjuk paszulynak.

Feljebb, emeljetek...

...feljebb, a bűn gyászos éjiből.

Eme bejegyzés elolvasása pont annyi időbe telik, amennyibe nekem a megpislákulás, vagyis: szombat délután olyan magasra másztam a Tordai hasadékban, hogy amikor lenéztem és leszóltam a fiúknak, hogy most már elég, alászállok, hagyják a kötelet, egy pillanatig megérezhettem a nagy igazságot: hogy tudniillik aki felmászni tud, az bizony le is, és ki is, bármiféle szarból.

És miközben reszketett a lábam, mint egy varrógépen, kimásztam a hámból, mint egy pinty, és azóta is tudom, hogy a felemelkedés és felülemelkedés kéz a kézben jár és körbe-körbe vigyorog.

(A képen az öcsém, de én is oda.)

Papó kalapja alatt a világ

Hazajöttem.

Papóval utaztam Budapestről Nyárádtőig. Papónak csak a kalapja volt nagyobb a jókedvénél, a kalapja és a családja, hét gyerek, huszonegy unoka. Papó egyetlen fia, mert a többi hat lány, szintén a buszon utazott, két üléssel Papó mögött. Mögöttem a menye és hébe-hóba a kisunoka. Kató, aki mellettem ült, nem volt rokon, de ők vigyáztak rá is, hogy ne fusson a Papó mellett ülő fiúval a bokorba. Naccsága, otthon van már három gyermeke, tudja, hogy kell csábítani a férfit. A fiú szőke volt és Kató szerint olyan szép, hogy ha a nők meglátják Kolozsváron, ketté is hasad a szívük. Mint Fekete Pákó, vagy még annál is szebb.

A fiú nem tudott magyarul, nem tudott románul, még cigányul sem. Czeck Republic, mondta nekem, és terjedt is tovább, hogy Csekkoszlovákiából. Előre egy néni vitte a hírt, mert pont akkor fájdult meg a lába, amikor kiderült, hogy van, aki érti a szép szőkét, és feltétlenül fel kellett állnia. Hátrafelé Kató tolmácsolt és a Papó menye. Még egy ifjú pár is éledezni kezdett a kókadozásból, de Kató néhány kacér megjegyzése után a lány újra a fiúra omlott és maradtak a nagy csendben. Úgy, úgy, fogja csak a kezét, mert elcsábítom. Né, be is sárgult a féltékenységtől. Miilyen fiatal...

A cseh fiú is fiatal volt, tizenhét, és minden megjegyzésre megvolt a megfelelő válasza. Buksza? Máni? Jes. Láv? Jes. Kolozsváron? Jes. Jössz velem a bokorba? Jes. Vagy inkább valaki mással? Jes. Veszel nekem Bombát? Bomba, what?, jes. Az első megállóig megnősítették kétszer (magyarul), egyszer a Papó menyének az unokahúgával, egyszer velem. Kató vállalta, hogy bevezeti a szerelmi élet titkaiba is, ha bokor is lesz az első benzinkútnál, mert így, plénum előtt kicsit szégyelli. Te, ugye, nem szégyelled magad. Jes.

Kár, hogy nem cigány, pedig milyen szép -- mondja nekem Kató a határnál. Ha nem cigány, a bokorba jó, de aztán mit csinálok vele.

Hát igen, nyugtázom, és úgy belepirulok az első itthoni sötét éjszakába, mint a japán utitársam pár órával korábban a repülőgépen, amikor az ölömbe ejtette a villát.

Papírfecni, 2002

Vázoljuk így a kérdést, most csak elmélet:

A kisasszony szerelmes. Úgy kezdődik, hogy arra emlékezni szinte lehetetlen, egyszerre csak bevillan, hogy ennyire még soha senkit, és hogy ezután vagy ő, vagy a cölibátus. Mindez teljesen komolyan és nagyon mélyen, mintha csupa metafizika lenne az élet.

Ott tartottunk, hogy ő, más téma nincs, nem is volt, nem is lehetne. Ha már pontosan tudhatni róla, hogy ő az igazi, kezdődik a világ-építés. Kiírjuk valahova mélyre, hogy "aktív türelem", és kivárjuk, hogy megszülessen hozzá a kontextus. Stratégia nincs, a kiírás a maximum. Az aktív a lerohanástól a teljes tartózkodásig bármit (pontosabban: mindent) takar. Ha a roppant erőteljes szerelmi érzéshez bizonytalanság és be nem vallott félelem is társul, a jelentése a következő: igaziból, konkrétan semmi, átvitt értelemben viszont minden. Ő lesz az úr a házban és kint az udvaron is. Még a lépcsőházban is, ha nincs udvar. (Hozzáírva, 2009: Puszta gasztronómiai kiváncsiságból sütni lehet néhány tortát gluténmentes lisztből, hogy vajon sikerül-e. Utánaolvasni, hol laknak a szorbok. Hogy mi egy bit.) Mindenkinek megvan a maga százezer fifikája.

Az elméletben a ha csak az udvarhoz köthető, az elmélethez semmiképp. Ha nincs, csak van van. Legfeljebb lesz. Felháborodás is lesz, de csak később, a vége felé. Mert tudniillik a kisasszony nem az a hejde tudatos hódító és elméletekben sem túl erős. Seperc alatt megy össze az ő betü, és nyilvánvalóvá válik, hogy urambocsá, ez is egy közönséges zsákutca. Vagy pofáraesés. S mintha a szőlő sem lenne a legédesebb.

Úgy ér véget, hogy a dolgok nem jönnek össze vagy túl gyorsan összejönnek, ajtóstól a házba, cipőstől a házba (mondottam volt, mindenkinek a maga százezer fifikája). Utána marad a csend, az aztaleborultszivarvégétazéletének és az újabb utak. És az ők. S ha férfi lennék, klasszikusan, kész rím is lenne, hogy a nők.

Amanda Lear: Enigma

Vásztusztuszkükü

Kicseréltem a blogprofilból az angyalt emberre. Én vagyok. Én én vagyok magammal. -nak is, ejsze. Finnül azt mondják, olla sinut itsensä kanssa. Te-ben lenni önmagaddal. Tebenned lenni önmagammal.

No, nyári délutáni filosz, most a lényegre: végigolvastam a blogot és van egy olyan bejegyzés, még bukaresti, hogy repül a kaktusz és én tegnapelőtt töltöttem a huszonhármat. Most nem repül semmi, majom sem ugrik sehová, de most már hárommal öregebb vagyok. És mit van mit tenni :)

A csámborgóra vett szaros csillagok

Állati jó múlt hetem volt, volt benne Kistehén és a Borz, szarvasok élő és húsgombóc formában, szúnyogok millióan, lefotózandó rákláb, halak, vadak s mi jó falat. Padlót fogok, ha Lappföldre gondolok. Felszámol minden hasonlítási alapot, elvet, tervet, csak perget és kerget újabb és újabb célpontok felé.

Mert a fejünkben régi képek soha sem volt időkről mesélnek, leginkább azt bánom-forma, hogy hazafelé autózva már Finnországban is feltűnt az első szaros csillag. Megállíthatatlanul jön az ősz és vele együtt az angliai (romániai) beklikkeléseim is kanadaira cserélődnek, pedig még ki sem barátkoztuk egymást és magunkat úgy istenesen...



Az első kép Ifjord apály idején, a második Pallastunturi. Vissza-vissza-vissza!

Számok a keserű valóságról

Egy biciklibelső kicseréléséhez ugyanannyi focistára van szükség, ahányra egy villanykörte becsavarásához. Nekem kétszer fél délutánra, két belsőre, kétszer egy órányi galoppra a boltba és vissza. És akkor a lelki oldaláról még nem beszéltünk, de enyhe utalásként ez meg ez.

Lifisz.

Trapp a jegen mezítláb

Tegnap azt mondta Medve barátom (épp kiszállt volt a barlangjából mézet kóstolgatni), hogy nincs értelme időt szánni olyan dolgokra, amikben az ember nem biztos. Mert ő így már cseszett el éveket, és azóta is bánja. A tétellel kötekedhetek, az érveléssel nem, mert én is csesztem el, de azóta sem bánom, úgyhogy lehet, hogy el sem csesztem, vagyis nekem empatikus kuss.

A téma örök, futottunk körülötte ezer kört, néha kettesben, néha én egyedül, néha én másokkal. Izzadtság- és fokhagymaszaga van, már szégyellem is előhozni. Az edzés jó, de jobb szeretnék előre-hátra mint kényes témák körül körbe-körbe szaladgálni. Főleg, hogy mindig én kezdem. Mert mi biztos manapság. Ki a biztos. Ki biztos és miben. Mikor ítélünk halálra egy régesrégi akarást. Mitől lesz egy aktuális akarásból régesrégi.

Az évekről annyit, hogy engem valamikor sínre állítottak, iskola, egyetem, munka, mesteri, újra munka, újra egyetem, egyenesen előre, munkával dicsérjük május elsejét. Ez az északi adag ráadásként jött, nem volt benne a menetrendben, én sem tudom még, mire való, gondolkozom rajta eleget. Trapp előre, mezítláb.

Ma azt mondta egy görög férfi (56 éves, 24 éve itt él), hogy legszívesebben hagyná ezeket a jegesmedvéket s menne haza a barnamedvék közé. Ahhoz, hogy nyugodtan mehessek, nekem még jegesmedvétlenítenem kell magam. S Medve-elmélet ide vagy oda, tisztelni annyira az éveket, hogy ne a saját akarásaimat jegeljem, ha már itt is nyár van és vagy tizenöt fok.

Nincsenszebba

...oly talajtalanul libeg a világban, mit a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái... (W.S.)

A ló

Volt az elsős ábécéskönyvben egy szöveg Marikáról és a barikáról. Most, húsz évvel később, kérem a barikát lóra javítani. Jobban illik a személyiségemhez.

Szombaton ballagási ünnepségre hívtak, kiöltöztem, megvolt az ajándék, virág, kis retikül, száz év óta először kis sarkocskás topánka. A buszmegálló fél óra innen, önnön lábaimon topogtam odáig. A buszban tízpercnyire megszusszantam, aztán folytattam a topogást, két sarok után a totyogást, aztán a kínos helyváltoztatást A-pontból ismeretlen B-pont felé. Mert hogy hirtelen nem tudtam merre menni. Az utcán olyankor senki nem jár, délután volt, nyár és Finnország, és én egy szép külvárosi családi házat kerestem. Két megváltó ötletem jött egyszerre, 1. felhívni a háziakat, 2. lehúzni az átkozott sarkos cipőt, fujj, de aztán csak a másodikból lett valami, mert a háziak nem válaszoltak, és én úgyis megtalálom az utat egyedül. Úgyhogy csak mentem előre és figyeltem a tájat körbe-körbe, én, a talpraesett. Saját talpraesettségemnek főleg a talp-részét éreztem és azt egyre inkább, mert égetett az aszfalt nagyon. De ha egyszer már pályára álltam, akkor igenis előre, és úgy keringtem, de úgy keringtem, hogy bő hetedhét országot is bejártam, míg végül egy lovastanyán kötöttem ki nagy puccban s glóriában s izzadtan s napszemüvegesen.

Abban a szent percben hívtam a segítséget, és két perc alatt kievickéltettek és itt a hepiend. És önérzetben megfogyva bár, de törve nem, újra megfogalmaztam, hogy fene egye a makacsságomat, tanuljak már egyszer alázatot és merjem azt mondani, hogy oké, keringeni hejde vagány, de acca ide a kezed, babám. Vagy ha keringhetnékem van, akkor oké, de kiöltözés előtt vagy után még egyszer lecsekkolni, hogy megvan a cél, csuhajja.

A vég s a még

Ha Miklós addig tűrte, míg tűrhette, akkor én kész rózsabokor vagyok.

Egysoros a fintorokról

Én tudom, hogy bezzeg Kalotaszeg és a Hargita, de nekem nagyon gyakran pont Bukarest hiányzik.

Update to M mint m

Közkívánatra, Lehelnek:

Tavaszi virágos borítékban megjött a bocsánatkérő levél és egy húszeurós ajándékkártya. Noha az általam elszenvedett sérelmeket anyagilag jóvátenni képteleség, kérnek, hogy fogadjam szeretettel ezt a kis figyelmességet, amelyet a következő boltokban (hosszú lista az S-üzletlánchoz tartozó boltokról) lehet elvásárolni. Az ügyet az illetékesekkel (hibás cím, a turkui legrosszabb hírű lakónegyed boltjának a címe) megbeszélték és biztosítanak, hogy hasonló eset nem történik meg újra. Szeretnék, ha továbbra is bizalommal fordulnék hozzájuk, és ha bármilyen kérdésem van ezzel az üggyel kapcsolatban, ezen a tel.számon és email-címen érdeklődhetek.

Az ajándékkártyát pár hétig őriztem, aztán vettem belőle a köz javára:

12 l finn (anya)földet a virágcserepekbe
egy műanyagládát az erkélyre
két kampót, amivel felfogni a ládát
1 tasak bazsalikom-magot
1 tasak koriánder-magot

Saját javamra:
1 kg murkot
1 zacskó joghurtos mogyorót
2 doboz túrót

Úgyhogy most ott fogan majd meg a sok zöld a finn földben és virágzik, miközben én nem az idegeimet, hanem finomakat rágcsálok. R, mint relax.

Szombat esti bék

Este van már, késő este, tizenegy múlt és szürkülödik. Nelly épp a moldvai hórára ropja, én hol őt nézem, hol ezt a bütykölődő szöveget. Ötpercenként ki-kiszaladok a fürdőbe, és surolok egyet-egyet. A tükör és a kagyló már megvan, maradt a vécéfedő. Most, hogy eszembe jutott, főzhetnék teát is. Szombat este van és én egyedül vagyok itthon. Ritkán vagyok egyedül itthon. Itthon vagyok. Erről akarok írni, csak kell hozzá a felvezető.

Ira barátnőm testvére, a nagyon orosz Nátáská összejött Helsinkiben egy finn fiúval. Úgy történt, hogy Nátáská beugrott a cserkészboltba, meglátta a fiút és elhivatta magát randira. (A műveltető képző saját értelmezésem, de menjünk csak tovább.) A randi jól sikerült, a fiú megkérte, hogy még találkozzanak. Nátáská elég elfoglalt, de mivel a fiú annyira ragaszkodott hozzá, megbeszélték, hogy találkoznak rá egy hétre az állomáson és együtt várják a Szentpétervárról érkező vonatot, benne N. édesanyjával. Oroszországban (csak úgy szóba jött), illik virággal várni az érkezőt, úgyhogy a fiú (aki talán jó cserkész is, ki tudja) ott állt a peronon, egyik kezében a virágcsokorral, másikban Nátáská törékeny kis kacsókájával. Az anyuka a fogadtatástól meghatódott, és rögtön el is hívta a fiatalokat fagyizni a tengerparta. Itt jön viszont a baki. A parton lufikat is árulnak, és N. iiiimádja a lufikat. Főleg az aranyos lufikat, nézd csak ez milyen éééédes. Semmi. Úúúúúgy szeretett volna Nátáská egy lufit. De semmi. Pedig ezek ooooolyan aranyos lufik voltak. Semmi-semmi-semmi. N. nem hagyta magát és finoman szólt a cserkész fiúnak, hogy neki biza KELL egy lufi, vegyen neki egyet. Mire a fiú, hogy ő diák, neki minden pénze a csokorra ment rá, ennél több pénze nincsen, ez a csokor is több mint húsz euró volt, lufi nem lesz és kész. Nátáská ezt még megbocsátotta, de amikor két újabb tengerparti séta után is úgy érezte, hogy a fiú nem receptív kellőképpen az ő lelki rezdüléseire, úgy repült haza Szentpétervárra, mint akit héliummal fújtak fel. (N. csak szűk társaságban káromkodik, de amikor én hallottam a történetet, akkor valami olyasmit is említett, hogy basszamegalufiját. Részemről rábólintva, csak nyugodtan, hajrá.)

A helyzet az, hogy lelki lufijaim vannak, de olyan mutogatnivaló, röppinthető, nincs egy sem. És júliusban jön édesanyám, de tutibizti, hogy nem várjuk majd az állomáson virággal. S noha a tervekben és az otthoni elképzelésekben is úgy volt, hogy kb. most illene, nem repülök végleg haza. Ülök itt, nézem az eurovízut, bütykölöm a szövegeket és nagy lelki megelégedéssel veszem tudomásul, hogy ha még kettőt simítok azon a vécéfedőn, a fürdő is ki lesz patyolattisztára takarítva. És ha rövidtávú tervek szerint jutunk egyről kettőre, akkor a mai szombat este kipipálva.

Ezt a bejegyzést kb. fél éve kezdtem el és hagytam abba, és most azért fejezem be, mert az előbb levittem a szemetet, és felkiáltottam volna B.-nek, hogy jöjjön, mert kész a süti, de már nincs kinek.

B. az államvizsga-dolgozatát két évig tartotta szépen, bekötve a polcon, de nem adta le. Közben csinált ezt-azt, reggel és este hajót takarított, napközben evett, aludt, filmet nézett, bütykölgetett egy-két programocskát, hogy ne rozsdázzanak meg az agytekervényei. Otthon, Kínában, várta anyja, apja, egy működő családi vállalkozás és egy neki szánt lakás, de nem adta az Isten, hogy B. hazamenjen. Az okokról nem volt érdemes B.-t faggatni, tudta ő jól, hogy mit csinál.

Egyszer beavatott a számításaiba: amikor reggel felkel, úgy veszi, hogy már elköltött tizenöt eurót. Azt estig valahogy vissza kell szerezni. Hogy előre haladjon s ne stagnáljon az élet, kell hozzá még egy ötös. Plussz annyi, amennyit napközben megevett. Plussz a hosszabb távú befektetésekre. Ennél több nem kell, ennél kevesebb nem elég.

B. tudta, hogy amit csak magának gyűjt, azok a finnországi élmények, minden más a közösbe megy. Pay it forward. Hogy itt bármekkora is a kísértés, ő majd szűz kínai lányt vesz feleségül és valószínűleg soha nem hozza el Finnországba. Hogy pont két gyerekük lesz, egyik alapból, a második, mert tehetik. Hogy úgy élnek majd, mint az anyja, apja, nagyanyja és nagyapja és rajtuk kívül jópár millió kínai. És hogy soha nem fogja megmondani a nagymamájának, hogy Finnországban vannak olyan lányok, akik a nagymamájuktól kapott törkölypálinkával itatták olyankor, amikor kész lett a süti.

Amikor legutóbb süti-pálinkáztunk, B. azzal nyugtatta épp háborgó szívemet, hogy harminc évnyi gondtalanság mindenkinek kijár, neki lejárt, most hazamegy. És mivel akkor még nem tudtam megígérni neki, hogy februárban, ha még visszajön, én még itt leszek, a dolgokról való biztos tudással mondta azt is, találkozunk mi még ebben az életben és ezen a világon. És elütöttük nagy sután, hogy vagy a túlvilágon, de amikor eszembe jut, nagy belül a vágy, hogy hátha még ezen.

Az öregedés nyelvi jelei

Kötekedhetnék.

Kötődhetnék.

Köthetnék.

Most a második fázisban tartunk és vannak már ősz hajszálaim.

Önnön szerencsém cápája

Kevés dologhoz értek jobban, mint önmagam cseszegetéséhez, és kevesen értenek jobban a cseszegetésemhez, mint önmagam. Szóval jól nézünk ki.

Tegnap rossz buszra szálltam fel.

Van Jyrkkälä és Jäkärlä és a kettő között 17 km. A szörnyű nyekere-nevükön túl közös bennük az is, hogy messze vannak a központtól, és hogy mindkét helyre óránként háromszor jár a busz, mindegyik a központon keresztül. Vagyis B-ből úgy jutunk el C-be, hogy egyszer húrukk A-ba a három busz valamelyikével, ott ücsörgünk, majd felszállunk a másik három busz valamelyikére és eldöcögünk C-be. Biciklivel mehetünk egyenesen B-ből C-be is, feltéve ha a kedves kliens (mert hogy munkáról van szó, civilizált, kiöltözősről, háttérinformációnak Baudolína) megengedi, hogy kicsavarjam az izzadt bugyimat és az órányi mondikálás előtt hagy nyögni is egy negyedet. Ami zsenáns. Úgyhogy egy szó mint száz és elvek ide-oda, marad a pontos óra és a busz.

Tegnap pont emiatt a B=>C miatt stresszeltem, de aztán megnyugodtam, mert már B-be sem jutottam el gond nélkül. A 61-es helyett a 6-os jött meg először és én felszálltam, és néztem körbe-körbe, gyönyörű az áprilisban is csak latyakká olvadó nyakig érő hó, és benne én, az igavonó ló, szóval volt min merengeni s min csodálkozni, amikor megállt a busz, és nem ott voltunk, ahová én indultam.

Minden jó, ha a vége jó, s ennek is jó lett a vége, de tanulságképpen annyi (kicsit metábban), hogy a szar akkor potyog az ember nyakába, amikor legkevésbé számít rá, és kifejezetten rosszul esik, amikor a szagról felismeri, hogy biza ez saját, mondjuk úgy: házi termés. És olyankor ritkán van más mit tenni, mint elvonulni csendben és tisztára törölni a popsit és a hajszálak tövét.

Metró, mint magyar

Tavaly nyáron megkérdezte a pénztáros az egyik S-market nevű boltban, miért nem kérek vásárlói kártyát. S-kortti-t. Oké, kérek. Adott egy kérvényt, hazajöttem, kitöltöttem, visszavittem. Rá két hétre jött egy email, hogy sajnos csak finn személyivel lehet kiállítani, püj-püj-vissza. Mérges lettem, mert nem hittem, úgyhogy elbicikliztem személyesen tárgyalni az ügyről. Ők mondták a magukét, én a magamét, kártyám nem lett. Úgy igyekeztek jobb belátásra bírni, hogy az S a suomalainenből jön, S mint suomalainen, F mint finn és fészkesfene. Oké.

Egyszer, amikor egy nagyobb S-marketben vásároltam, rákérdeztem, lehet-e kártyám. Hogyne, azonnal. Kitöltöttem a kérvényt, két hét múlva érkezett is postán. Az ügy részemről itt lezáródott.

Történt viszont, hogy a lakótársnőm nagynénje az S-boltok nagyfőnöke, s én elmeséltem Sallának az ügyet, s ő elmesélte az édesanyjának, s az édesanyja a nagynéninek, s tegnap hívtak, hogy jóvá szeretnék tenni a tévedést, a kedves idegenekkel mégsem szabad így bánni.

Szóval most várom a kártérítést. Arra számítok, hogy udvarias elnézéskérések közepette egy hétig ingyen kapok mindent, ami R mint románnal kezdődik. Lesz ám itt csiricsáré, répa-retek-mogyoró!

HB, kábé

Ön hét évig egyik bolondságot a másik után csinálta, esze ágában sem volt keresni. Ön rendkívüli tisztességgel élt, és hogy az egészet annyira megunta, nem az ön hibája. Ez az egész itt tényleg unalmas. Mást kell csinálni -
Mit?

A szöveg folytatása szerint: "Egyelőre hazamenni."
Saját szövegem szerint: Tudja a fészkes franckarika. Legalábbis nem Marika.

Földfölötti, up-to-date

Ezelőtt tíz évvel egy svájci ifjúsági találkozón a pap mobiltelefonon "csekkolta le", hogy mit üzen az Úr az atyafiaknak.

Tegnap este voltunk metál-misén, hosszúhajú rokker papok, dob, elektromos gitár, halálfejes-oldalláncos kórustagok. Az alapige után egy depressziós, anorexiás lány levelét is felolvasták, semmi enyhítés, csomagolás, köntörfalazás. Hogy ilyen esetben, ilyen emberekkel, ilyen önértékeléssel mit kezdjen az ember. Volt Miatyánk, úrvacsora, zsoltáréneklés, semmi hiba a liturgiában. Néhány zsoltárra a gyülekezet is rázni kezdte a fejét, a legény a térdemen dobolt, én pedig két perc alatt megkönnyebbülten nyugtáztam,

hogy hörgések ide vagy oda, bezzeg a finn evangélikus egyház tudja minek nevezni a híves patakot.

Összevissz

Ma kedd, vasárnap eldöntöttem, hogy a fene egye meg. Ma már nem vagyok annyira biztos benne. Hogy egye vagy ne egye. Néha egye, néha ne egye.

Mondvacsinált mottó mára: Teljen legalább a legyem begye, ha már szünetel a letyepetye!

A kibiggyesztetlen bejegyzések lajstroma

Kitakarítottam a blogot. Lenulláztam a pöttyöket, törlöm a vázlatokat. Alant az, ami a kezdetek óta elmondatlan maradt. Megjegyz: nem véletlenül. De izgalmas volt végigolvasni, hogy közben mi minden és mi minden nem, pedig lehetett volna. A legutóbbi firkantás az egologóra már nem biggyesztődött ki, úgyhogy maradunk édes kis intimecskében itten ni :)

2006.6.2.
Cipelek a hátamon néhány elefántot, amit ki kellene sürgősen nyírni. Egyik a mesteri, másik az újságíróis államvizsgám. Most ezek a szakmai dögök miatt van bennem ez a nagy háború. Tegnap döntöttünk, jövőre is ilyen felállásban maradunk, Marikatündér és a három férfi, ma délután tárgyalunk a nénivel.

2006.8.16.
A tegnapi hisztim szerencsésen végetért. Az internettel volt a baj, azzal kezdődött. Kétszer szépen hívtam fel őket , harmadszorra azt mondtam, ha nem javítják meg, a semmiért nem fizetünk, s elkértem a

5.1.2007.
Miksi Suomeen?
Sunnuntaina tulin laillisestikin eurooppalaiseksi, ja Suomi on yksi niistä maista, joka odottaa ulkomaalaista työvoimaa. Mun ajatus on kuitenkin paljon-paljon vanhempi ja henkilökohtaisempi.

2007.2.27.
Tegnap addig reszeltem a hangom, amíg teljesen biztos voltam benne, hogy elég erős és dallamos lett ahhoz, hogy a környezetemben sokan halljanak. Úgyhogy nagy dühösen ki- és bejelentettem: legszebb életkoromban azért fizetnek jól, hogy mások szarát gyúrjam.

2007.3.21.
Az egologos bloggereket épp annyira ismerem, hogy tudjam, ki kicsoda, és hogy ki kicsodának a kicsodája. Kb. egy harmadukról azt is tudom, hogy hogyan néznek ki, és hogy élőben hogyan beszélnek.

Eddig négy helyen éltem viszonylag sokáig:

18 évet Régenben
3 évet Kolozsváron, szünetekkel
2*0.5 évet Budapesten, szünetekkel
1.5 évet Bukarestben, szünetek nélkül

A szünetekben éltem kétkicsit Finnországban, és éltem volna többkicsit Berlinben, de a szeles vőlegényeknek, ugye, vége. És most megint gyötör a mehetnék.

2007.12.1.
A jó kávézáshoz kerek egy óra kell, négy kedves lány,

Ha épp valakinél vagyok, és nincs főtt ebéd, de valamit enni kell, akkor krumpit főzünk és sütünk melléje halat. Négy évnyi eddzés eredménye, hogy néha kívánom a halat, és a tonhalas salátába sem halok bele. A rákot továbbra sem eszem meg, sem a tengerit, sem a folyamit.

2008.3.11.
Kicsit még mindig meglep, amikor rájövök, hogy fizikai munkát lelkiismeretesebben, rendszerezettebben és nagyon gyakran szívesebben végzek, mint szellemit.

Erre nem számítottam.

Pár éve még megkérdeztem, melyik zöld marad és melyiket kell kiszedni, és nem is szégyelltem magam. Mert bezzeg a könyvek között. Lehet, hogy a zöldek között még mindig nem vagyok egy nagy ász,

2008.3.21.
Ha a gyermekeket nem számoljuk, akkor a szigeten, ahol a szőke lakik, pont egy nővel van kevesebb, mint ahány férfi. A nők közül mindegyik anya és a férfiak közül mindegyik apa, kivéve a szőkét, akiről tudják, hogy cicája van, társa viszont nincs. Vagy messze van. Vagy nem hozza a szigetre. Vagy ki tudja. A szigetlakók mindenesetre nem.

Engem ismernek, nem gyakran, de járok oda, és csütörtökön újra megjelentem. Nagyon megörvendtek nekem. Végre, mondták. Végre mi? (Mivégre?) Akkor jártok. Nem. De akkor fogtok. Nem. A nemeket én mondtam (és gondoltam), mindegyik kisebb bosszúság, a szőke közben a matracot szedte elő. Nagycsütörtök éjjel, két nem egymás után, és hol van még a kakasszó.


Csütörtök éjjel azt álmodtam, hogy a szigeten alszom, és amikor megébredtem, és láttam, hogy a szigeten alszom, nagyon dobogni kezdett a szívem. És emelem kalapom

2008.4.28.
A legelső finn bulin (a csoporttársnőnk ünnepelte a szülinapját) kénytelen voltam lemenni a boltba és venni valami inni- és rágcsálnivalót, mert mindenki más zacskóban hozta otthonról a sajátját. Én ajándékot és virágot vittem a lánynak, magamnak semmit, ők a lánynak semmit, de gondoskodtak a saját etetésükről és itatásukról. Amikor erre rájöttem, majdnem hülyén éreztem magam, de aztán szerencsém volt, mert a házigazda elmagyarázta, hogy hol van a bolt. Attól kezdve egyértelműen úgy gondoltam, nem bennem van a bibi.

Egyik magyar lány mesélte, hogy a tutoruk (külföldiek mellé kiosztott finn lány) kitalálta, hogy szervezzenek közös evészetet, és mindenki hozzon valami jellegzetes ételt, amit majd közösen megesznek. Vitt Zs., vitt a két japán is, és a finn tutor is főzött valamit. Vacsora után megkérdezte, kinek mennyibe került, és akarják-e, hogy bepótoljanak a többiek. Mondták, nem szükséges, de ha ő úgy gondolja, akkor neki szívesen fizetnek a finn ételért. Megköszönte, és összeszedett mindenkitől két-két eurót.

Bin szólt, hogy van két lámpája, egyiket nekem adja, ha kell. Kellett, átjött, felszerelte, megköszöntem, megkávéztunk, beszélgettünk egy nagyot, és azóta is ég a világ virágéknál.

2008.7.2.
Heb je goed geslapen?
Ez itt az öröm helye: van egy élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan.

Ez itt a belenyugvás helye: az élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan, ma délben hazaköltözött. Noha még mindig nem tudom, hol van Kváron az Uliului utca.

Ez itt a reklám helye: a film, amivel René sztár lett.

A helyesen kiválasztott célokról

Ma megtudtam, hogy az egyik haver barátnője kétszeres világbajnok gumicsizma-hajításban. Ami ez a mondat után következik, csak lábjegyzet, rózsaszín vattacukor arról, hogy én bezzeg nem.

Örök életemben úgy gondoltam, hogy célvonalak, vágyak, tervek, kapálnivaló mindig akad. És ha az ember akarja, akkor minden össze is jön. Pont olyan gyorsan, amilyen kitartóan akarja. Ha nem akarja eléggé, nem jön össze. Ha nagyon akarja, nagyon összejön. Ha sokat eszik, lesz mit kikakilni.

Másodikos voltam, amikor Régenben sakkversenyt szerveztek, én azonnal jelentkeztem. Sakkozni akkor sem, azóta sem tudok, de ezt a tényt nem tartottam kellő akadálynak. Hogy végül hogy lehetett visszacsinálni a dolgokat, egyszerűen csak nem mentem el a versenyre vagy lemondtuk a jelentkezést, arra már nem emlékszem. Kis segítséggel megspóroltam egy szégyent. És egy sakkista pályafutást.

Matematikus sem lettem, pedig annak is többször nekifutottam. Tantárgyverseny, Matematikai Lapok -verseny, minden, ami kell. Fizikából hetedikben, nyolcadikban olimpiász, magyarból minden áldott évben. Mesemondó, olvasási, helyesírási. Gombvarró. Református zsoltáréneklés (zárójelben: unitárius vagyok). Cserkészéknél minden lehető-lehetetlen próba. Kémia- és szépségverseny kilencedikben (akárhogy variálnók a szépség fogalmát, nem vagyok az a típus, aki a színpadról hej de leragyogja a vetélytársakat, na.) Ifjú írók-költők irmányainak mérlegre és rangsorba állítása. Egyetemen tédékák, sorba egymás után, részemről kétségbevonható színvonalon, de kétségbevonhatatlan elhatározással, hogy mindig csak előre, néha-néha pihi, de aztán előre megint. (A Hogy kapáljuk össze magunknak a bentlakást és ösztöndíjat c. megpróbáltatás már más súlycsoport, de valahol ugyanaz volt. Mindössze annyi volt benne a zső, hogy a saját tudományos veteményeskertem kapálgatása mellett ajánlott volt átkukkintani a szomszédhoz is, aki szeptemberben, pont betakarítás előtt, kijavíthatta az egyetlen nyolcasát kilencesre.)

Most itt vagyok, sül a pecsenye, mondjuk azt, hogy majdnem győztem. Ugyanúgy eszem, ugyanúgy iszom, alszom is eleget. Pont ugyanannyit ücsörgök gép előtt, mint negyedéven, amikor különböző füstös internetkávézókból írtam a blogot, azt a másikat. Már nincs az a vizsga, amiért hajnal hasadtával rohannék a könyvtárba olvasni, de az a téma sem, amibe rohangálás nélkül beletörne a fogam. Béke van, olvasnivaló, tanulnivaló, most bütykölnivaló dolgozat. A régesrégi akarások közül van, ami megmaradt. Időnként átkukkintok a szomszédhoz, de nem ijeszt a szeptember. Asszem öregszem, mert csizmám is van, de eszem ágában sincs vele hajigálni.

Erős Pista Finnországban

Azt mondja A. (50, olasz, előbbi bejegyzések A. hősével azonos) , hogy szerinte mazochistább nép, mint a finnek, nincs ezen a nagykerek világon. Hogy ők Európa legnagyobb szemfényvesztői. Hogy semmijük nincs, csak a nagyfene erdők. Hogy a fenekük rögtön mellmagasságban kezdődik, s kb. ott van a kultúraszintjük is. Hogy januárban képesek egész órás rádióműsort készíteni arról, hogy hová tűnt a boltokból a mandarin. Hogy a megmaradt két kekszet becsomagolják s visszateszik a szekrénybe. S hogy csak akkor találkozik velem, ha hajlandó vagyok angolul beszélgetni, mert ő ettől a szent perctől kezdve finnül egy szót sem szól, és ha igen, akkor az káromkodás lesz. Bastarda.

A. időnként megsétáltat a halpiacon. Előttem vonul be a bárba, lesegíti a kabátomat, megdicséri a fülbevalómat, és abból a vörösborból rendel, ami szerinte hozzám leginkább illik. Ő közben sörözik. Vagy azt issza, amit évekkel ezelőtt a mexikói, spanyol, afrikai, hottentotta parton (Tudod, akkor, amikor...), vagy amit a pincér ajánl. A pincérekkel nagyon udvariasan beszél, mindent megköszön, köszönetem Önnek, kábé így. A bor mellé hoz nekem vizet, a kávé mellé csokikockát.

A. olyan férfi, aki átverhetetlennek tűnik, de A.-t mindig átverik. A-t mindig csak és kizárólag finn nők verik át. Kirakják a ruháit a lépcsőház elé. Vesznek neki repülőjegyet, egy darab odautat Olaszországba. Lemondják a randit vagy fáradtan érkeznek a randira. Bejelentik, hogy tartalmilag nem értik, amit A. mond, azt sem, amire gondol, sőt azt sem, amire gondolni fog. Eltűnnek, aztán újra megjelennek, aztán végleg eltűnnek. Van, aki fél-, van, aki nyolcévente.

A. ezúttal nem panaszkodik, de nem is röhög saját magán. Nyakalja az Erős Pistát, amit épp tőlem kapott. Angolul beszélünk, így szólt az egyesség. Strong Steve, mondom, s van olyan is, hogy Sweet Anna. Nem válaszol. Rendre megforgatja a húsgombócokat a paprikakupacban és egészben bekapja őket. Nagyokat fal és nagyokat kortyol és nagyon bámul a semmibe. Aztán erőt gyűjt és megkérdi, hogy a lakótársnőm éppen elvált édesanyja betöltötte-e a negyvenet, és ha igen, akkor tud-e angolul, hogy legalább a boldogság illúziója meglegyen, mert ő finn nőkkel, la bastarda, most kb. júniusig ejsze nem.

Miközben

Miközben a fél kezem ezt pötyögi, a másik fél kezem gesztenyéket tapogat. Otthonról hozott, régeni gesztenyét. Egy-mondat végén szünet, olyankor eszem. Meleg, jólesik.

Másfél hete jöttem vissza. Mint egy csiga, hátamon a hazám, gesztenye, zakuszka, csombord, puddingpor, meggy, egy üveg visináta, friss magyar nyelvű olvasnivaló. Fo-ban talaj fogadott. Hogy úgy mondjam, kész padlófűtés, noha az ősz kb. arról szólt, hogy én bámulok s nyújtózkodom a nagy egyensúlyozásban. Stabil talaj, puha ágy és borsóleves, egy agyonöntözött cserép virág.

A blog őszire átköltözött simalapú füzetbe, s megtelt vele egy macskás és egy kistehenes. Ha egyszer vége lesz vagy ha valami másnak lesz nagyon legeleje, majd összefogom és ráírom nagy betűkkel az igazságot: GM irmánya arról, hogy.

Addig folytatjuk Riccel, velkom bekk. Gesztenyét?