Vásztusztuszkükü

Kicseréltem a blogprofilból az angyalt emberre. Én vagyok. Én én vagyok magammal. -nak is, ejsze. Finnül azt mondják, olla sinut itsensä kanssa. Te-ben lenni önmagaddal. Tebenned lenni önmagammal.

No, nyári délutáni filosz, most a lényegre: végigolvastam a blogot és van egy olyan bejegyzés, még bukaresti, hogy repül a kaktusz és én tegnapelőtt töltöttem a huszonhármat. Most nem repül semmi, majom sem ugrik sehová, de most már hárommal öregebb vagyok. És mit van mit tenni :)

A csámborgóra vett szaros csillagok

Állati jó múlt hetem volt, volt benne Kistehén és a Borz, szarvasok élő és húsgombóc formában, szúnyogok millióan, lefotózandó rákláb, halak, vadak s mi jó falat. Padlót fogok, ha Lappföldre gondolok. Felszámol minden hasonlítási alapot, elvet, tervet, csak perget és kerget újabb és újabb célpontok felé.

Mert a fejünkben régi képek soha sem volt időkről mesélnek, leginkább azt bánom-forma, hogy hazafelé autózva már Finnországban is feltűnt az első szaros csillag. Megállíthatatlanul jön az ősz és vele együtt az angliai (romániai) beklikkeléseim is kanadaira cserélődnek, pedig még ki sem barátkoztuk egymást és magunkat úgy istenesen...



Az első kép Ifjord apály idején, a második Pallastunturi. Vissza-vissza-vissza!

Számok a keserű valóságról

Egy biciklibelső kicseréléséhez ugyanannyi focistára van szükség, ahányra egy villanykörte becsavarásához. Nekem kétszer fél délutánra, két belsőre, kétszer egy órányi galoppra a boltba és vissza. És akkor a lelki oldaláról még nem beszéltünk, de enyhe utalásként ez meg ez.

Lifisz.