hétfő, augusztus 17, 2009
Feljebb, emeljetek...
...feljebb, a bűn gyászos éjiből.
Eme bejegyzés elolvasása pont annyi időbe telik, amennyibe nekem a megpislákulás, vagyis: szombat délután olyan magasra másztam a Tordai hasadékban, hogy amikor lenéztem és leszóltam a fiúknak, hogy most már elég, alászállok, hagyják a kötelet, egy pillanatig megérezhettem a nagy igazságot: hogy tudniillik aki felmászni tud, az bizony le is, és ki is, bármiféle szarból.
És miközben reszketett a lábam, mint egy varrógépen, kimásztam a hámból, mint egy pinty, és azóta is tudom, hogy a felemelkedés és felülemelkedés kéz a kézben jár és körbe-körbe vigyorog.
(A képen az öcsém, de én is oda.)
szerda, augusztus 12, 2009
Papó kalapja alatt a világ
Hazajöttem.
Papóval utaztam Budapestről Nyárádtőig. Papónak csak a kalapja volt nagyobb a jókedvénél, a kalapja és a családja, hét gyerek, huszonegy unoka. Papó egyetlen fia, mert a többi hat lány, szintén a buszon utazott, két üléssel Papó mögött. Mögöttem a menye és hébe-hóba a kisunoka. Kató, aki mellettem ült, nem volt rokon, de ők vigyáztak rá is, hogy ne fusson a Papó mellett ülő fiúval a bokorba. Naccsága, otthon van már három gyermeke, tudja, hogy kell csábítani a férfit. A fiú szőke volt és Kató szerint olyan szép, hogy ha a nők meglátják Kolozsváron, ketté is hasad a szívük. Mint Fekete Pákó, vagy még annál is szebb.
A fiú nem tudott magyarul, nem tudott románul, még cigányul sem. Czeck Republic, mondta nekem, és terjedt is tovább, hogy Csekkoszlovákiából. Előre egy néni vitte a hírt, mert pont akkor fájdult meg a lába, amikor kiderült, hogy van, aki érti a szép szőkét, és feltétlenül fel kellett állnia. Hátrafelé Kató tolmácsolt és a Papó menye. Még egy ifjú pár is éledezni kezdett a kókadozásból, de Kató néhány kacér megjegyzése után a lány újra a fiúra omlott és maradtak a nagy csendben. Úgy, úgy, fogja csak a kezét, mert elcsábítom. Né, be is sárgult a féltékenységtől. Miilyen fiatal...
A cseh fiú is fiatal volt, tizenhét, és minden megjegyzésre megvolt a megfelelő válasza. Buksza? Máni? Jes. Láv? Jes. Kolozsváron? Jes. Jössz velem a bokorba? Jes. Vagy inkább valaki mással? Jes. Veszel nekem Bombát? Bomba, what?, jes. Az első megállóig megnősítették kétszer (magyarul), egyszer a Papó menyének az unokahúgával, egyszer velem. Kató vállalta, hogy bevezeti a szerelmi élet titkaiba is, ha bokor is lesz az első benzinkútnál, mert így, plénum előtt kicsit szégyelli. Te, ugye, nem szégyelled magad. Jes.
Kár, hogy nem cigány, pedig milyen szép -- mondja nekem Kató a határnál. Ha nem cigány, a bokorba jó, de aztán mit csinálok vele.
Hát igen, nyugtázom, és úgy belepirulok az első itthoni sötét éjszakába, mint a japán utitársam pár órával korábban a repülőgépen, amikor az ölömbe ejtette a villát.
Papóval utaztam Budapestről Nyárádtőig. Papónak csak a kalapja volt nagyobb a jókedvénél, a kalapja és a családja, hét gyerek, huszonegy unoka. Papó egyetlen fia, mert a többi hat lány, szintén a buszon utazott, két üléssel Papó mögött. Mögöttem a menye és hébe-hóba a kisunoka. Kató, aki mellettem ült, nem volt rokon, de ők vigyáztak rá is, hogy ne fusson a Papó mellett ülő fiúval a bokorba. Naccsága, otthon van már három gyermeke, tudja, hogy kell csábítani a férfit. A fiú szőke volt és Kató szerint olyan szép, hogy ha a nők meglátják Kolozsváron, ketté is hasad a szívük. Mint Fekete Pákó, vagy még annál is szebb.
A fiú nem tudott magyarul, nem tudott románul, még cigányul sem. Czeck Republic, mondta nekem, és terjedt is tovább, hogy Csekkoszlovákiából. Előre egy néni vitte a hírt, mert pont akkor fájdult meg a lába, amikor kiderült, hogy van, aki érti a szép szőkét, és feltétlenül fel kellett állnia. Hátrafelé Kató tolmácsolt és a Papó menye. Még egy ifjú pár is éledezni kezdett a kókadozásból, de Kató néhány kacér megjegyzése után a lány újra a fiúra omlott és maradtak a nagy csendben. Úgy, úgy, fogja csak a kezét, mert elcsábítom. Né, be is sárgult a féltékenységtől. Miilyen fiatal...
A cseh fiú is fiatal volt, tizenhét, és minden megjegyzésre megvolt a megfelelő válasza. Buksza? Máni? Jes. Láv? Jes. Kolozsváron? Jes. Jössz velem a bokorba? Jes. Vagy inkább valaki mással? Jes. Veszel nekem Bombát? Bomba, what?, jes. Az első megállóig megnősítették kétszer (magyarul), egyszer a Papó menyének az unokahúgával, egyszer velem. Kató vállalta, hogy bevezeti a szerelmi élet titkaiba is, ha bokor is lesz az első benzinkútnál, mert így, plénum előtt kicsit szégyelli. Te, ugye, nem szégyelled magad. Jes.
Kár, hogy nem cigány, pedig milyen szép -- mondja nekem Kató a határnál. Ha nem cigány, a bokorba jó, de aztán mit csinálok vele.
Hát igen, nyugtázom, és úgy belepirulok az első itthoni sötét éjszakába, mint a japán utitársam pár órával korábban a repülőgépen, amikor az ölömbe ejtette a villát.
péntek, augusztus 07, 2009
Papírfecni, 2002
Vázoljuk így a kérdést, most csak elmélet:
A kisasszony szerelmes. Úgy kezdődik, hogy arra emlékezni szinte lehetetlen, egyszerre csak bevillan, hogy ennyire még soha senkit, és hogy ezután vagy ő, vagy a cölibátus. Mindez teljesen komolyan és nagyon mélyen, mintha csupa metafizika lenne az élet.
Ott tartottunk, hogy ő, más téma nincs, nem is volt, nem is lehetne. Ha már pontosan tudhatni róla, hogy ő az igazi, kezdődik a világ-építés. Kiírjuk valahova mélyre, hogy "aktív türelem", és kivárjuk, hogy megszülessen hozzá a kontextus. Stratégia nincs, a kiírás a maximum. Az aktív a lerohanástól a teljes tartózkodásig bármit (pontosabban: mindent) takar. Ha a roppant erőteljes szerelmi érzéshez bizonytalanság és be nem vallott félelem is társul, a jelentése a következő: igaziból, konkrétan semmi, átvitt értelemben viszont minden. Ő lesz az úr a házban és kint az udvaron is. Még a lépcsőházban is, ha nincs udvar. (Hozzáírva, 2009: Puszta gasztronómiai kiváncsiságból sütni lehet néhány tortát gluténmentes lisztből, hogy vajon sikerül-e. Utánaolvasni, hol laknak a szorbok. Hogy mi egy bit.) Mindenkinek megvan a maga százezer fifikája.
Az elméletben a ha csak az udvarhoz köthető, az elmélethez semmiképp. Ha nincs, csak van van. Legfeljebb lesz. Felháborodás is lesz, de csak később, a vége felé. Mert tudniillik a kisasszony nem az a hejde tudatos hódító és elméletekben sem túl erős. Seperc alatt megy össze az ő betü, és nyilvánvalóvá válik, hogy urambocsá, ez is egy közönséges zsákutca. Vagy pofáraesés. S mintha a szőlő sem lenne a legédesebb.
Úgy ér véget, hogy a dolgok nem jönnek össze vagy túl gyorsan összejönnek, ajtóstól a házba, cipőstől a házba (mondottam volt, mindenkinek a maga százezer fifikája). Utána marad a csend, az aztaleborultszivarvégétazéletének és az újabb utak. És az ők. S ha férfi lennék, klasszikusan, kész rím is lenne, hogy a nők.
Amanda Lear: Enigma
A kisasszony szerelmes. Úgy kezdődik, hogy arra emlékezni szinte lehetetlen, egyszerre csak bevillan, hogy ennyire még soha senkit, és hogy ezután vagy ő, vagy a cölibátus. Mindez teljesen komolyan és nagyon mélyen, mintha csupa metafizika lenne az élet.
Ott tartottunk, hogy ő, más téma nincs, nem is volt, nem is lehetne. Ha már pontosan tudhatni róla, hogy ő az igazi, kezdődik a világ-építés. Kiírjuk valahova mélyre, hogy "aktív türelem", és kivárjuk, hogy megszülessen hozzá a kontextus. Stratégia nincs, a kiírás a maximum. Az aktív a lerohanástól a teljes tartózkodásig bármit (pontosabban: mindent) takar. Ha a roppant erőteljes szerelmi érzéshez bizonytalanság és be nem vallott félelem is társul, a jelentése a következő: igaziból, konkrétan semmi, átvitt értelemben viszont minden. Ő lesz az úr a házban és kint az udvaron is. Még a lépcsőházban is, ha nincs udvar. (Hozzáírva, 2009: Puszta gasztronómiai kiváncsiságból sütni lehet néhány tortát gluténmentes lisztből, hogy vajon sikerül-e. Utánaolvasni, hol laknak a szorbok. Hogy mi egy bit.) Mindenkinek megvan a maga százezer fifikája.
Az elméletben a ha csak az udvarhoz köthető, az elmélethez semmiképp. Ha nincs, csak van van. Legfeljebb lesz. Felháborodás is lesz, de csak később, a vége felé. Mert tudniillik a kisasszony nem az a hejde tudatos hódító és elméletekben sem túl erős. Seperc alatt megy össze az ő betü, és nyilvánvalóvá válik, hogy urambocsá, ez is egy közönséges zsákutca. Vagy pofáraesés. S mintha a szőlő sem lenne a legédesebb.
Úgy ér véget, hogy a dolgok nem jönnek össze vagy túl gyorsan összejönnek, ajtóstól a házba, cipőstől a házba (mondottam volt, mindenkinek a maga százezer fifikája). Utána marad a csend, az aztaleborultszivarvégétazéletének és az újabb utak. És az ők. S ha férfi lennék, klasszikusan, kész rím is lenne, hogy a nők.
Amanda Lear: Enigma
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)