Önmenedzselés

avagy mi mindenért tojtam össze magam az utóbbi évtizedben hiába

(A napos oldal máskor)



Újságírói szak. A filóval egyszerre végeztem, két évig szidtam, aztán abba is beleuntam. Volt kb. öt jó tanárunk, annyi. Amit pedig meg lehetett volna önszorgalomból tanulni, azt pont azért nem tanultam meg (hülye voltam), mert miért önszorgalomból. Végig úgy gondoltam közben, na jaaa, ezt azért nem olyan egyszerű (ce-ti pasa tie, chip de lut stb.), és sajnáltam, hogy ezért még fizetni is kell. Dolgoztam összesen öt hónapot, és azt élveztem. A többi részét nem.

Mesteri. Utaztam miatta fél évig havonta egyszer 8+8 órát. A legszebb, amit közben legkedvesebb tanárunktól hallottam, hogy ugyan nem erkölcsi vétség nem lakni Bukarestben egy ideig, de elég nagy veszteség.
Szóltam itt hónap elején, hogy megvan a mesterim (nagyobb lenne a fizetésem). Vagyis a finn? Nem, az folyamatban. Ááá, akkor nem jó.
Beszéltünk a kbő nyelvészeti iskolákról, szóba jött az antropológiai nyelvészet és a képviselői, egyikről sem hallottam. Antropológiai nyelvészet mesterit végeztem gyorstalpalva magam. Most reloaded, s hátha nem harmadik az Isten igaza.

Irodalom: nem írok, nem olvasok, én magyar paraszt vagyok. Na jaa, egy kicsit.

Finntanítás: amikor úgy gondoltam még, Kváron maradok, ennél szebbet el sem tudtam volna képzelni. A legvadabb álmaimban sem. Bukuban legelső találkozásunkkor Edó kijelentő mondatban tudatta velem, hogy akkor októbertől én is. Félévbe telt, míg elhittem, hogy tényleg tervetullut vagyok.

Német nyelv. Tizenhárom évig tanultam, egy félignémet család magyarul beszélő fiába voltam szerelmes százmilliárd évig, mindenecskét megértek én, öt éve legfeljebb emaileket írok németül, kisiklik az ujjaim között, nem érzem már az árnyalatokat, ha nyelvet kell választanom, nem a német az. Másodéven elvágtak a nagyonkezdő vizsgán is, mert nem tudtam a névelőket.

A hobbimről érdeklődőknek azt szoktam habogni, hogy ööö. Jobb időkben ő, a mindenkori, bár ez nem hobbi. Finnül úgy mondják, harrastaa seksiä, és a harrastus hobbit jelent, vagyis van, aki biciklizik, van, aki táncol, főz, sportol, utazik, a boldogabbak lepedőakrobaták. "Hobbik" miatt is gyakran tojtam össze magam hiába.

Soförvizsga. Egy hónap alatt akartam letudni másodév tavaszán, elvágtak elméletből, sose vizsgáztam újra, ráz tőle a hideg.

Gitározás. Vettünk egyet kilencedikben, megtanultam a hangokat s azzal annyi. Kb. akkor hagytam abba, amikor először lehangolódott. Most furulyát hozott az angyal.

És egyebek.

A közeljövőben be kell szereznem gyorsan egy alkoholi-passit (nem részeges pasi, hanem alkohol-útlevél), és meg kell írnom 2o oldalt a jövő tavaszra tervezett remekművemből. Na jaa...

áldott, ki a kakasnak értelmet adott
hogy megkülönböztesse a nappalt az éjjeltől

(Röhrig Géza)

Esti vese a máshollétről és az önzésről

Amikor 4,5 hónapnyi távollét után igyekeznem kellett úgy ülni a bukui fotelben, mintha semmi nem változott volna meg, kénytelen lettem bevallani, hogy de.

Úgyhogy most muszáj lesz elfogadnom, hogy a világ (helyzet, körülmények, barátságok, viszonyok, hangulatok stb.) nem jegelhető. Hogy most nem otthon, hanem itt az otthon.
Mert az, hogy lélekben otthon, gyakran a semmivel egyenlő.
Ha testben itt, akkor lélekben is itt.

S ha így alakult/döntöttem/hozta a helyzet, sors stb., akkor most itt igyam a levét két kicsavart friss narancsnak, na.

Zenei aláfestésnek :)

Száz szónak is

A legény legutóbb megdícsérte valamimet, amiről én (a meghatódottságtól nyelvi korlátozódva) nem nagyon tudtam eldönteni, hogy az pontosan mim. Mivel abban a pillanatban nem is találtam fontosnak visszakérdezni, utólag úgy gondolom, nem a fejem-lábam-térdem-bokám-csinos popsim-mellem-szám, hanem én tetszem neki. Cu tot tacâmul.


A testemmel való megbarátkozás marikacsapás (volt), nem karika-. Sok-sok gyakorító képző és visszaható ige. Millióhatszázhét finomka és durva figyelmeztetés belülről és kívülről, jelek, fintorok, ez-az innen, onnan, amonnan. És még bőven van mit igazítgatni. Akad még kiaknázatlan terület. De szerencsére akadnak legények is a gáton. És vagyok én is, talpon a vidéken.


Jaj te milyen szépeket beszélsz, mondogatta anno a szőke. A szavak nagy része a berlini falra hányt borsó volt, de beszélni mellette tanultam meg olyan dolgokról is, amikről azelőtt nem voltak szavaim. Igaz, dolgaim sem igazán. Ami azóta történt, az folyamatos oldás. Görcsök, beidegződések, félelmek, rejtett kisördögök kiseprése. Gyere ki a hóra - önmagammal szemben.

Újabban pl. a szavakat rejtem el magam elől. Ha lenne szexuális blogom, beleírnám azt a semmit, ami akkor marad, amikor minden szart kisepertem. Ilyen nincs, de szexblogom sincs, ugye.

Két rövidke arról, hogy nőnek lenni che bella.


A lába az ölömben, és én valami vacakkal kenegetem a lábfején a kiütéseket (rajtam nincs, pedig együtt vacsoráztunk, én főztem, és üttettem ki, én ütöttem ki, ime, nem ül, fekszik), és mondanék valamit, de még mielőtt, megsimogatja a kézfejem.


Tudod, hogy jársz? kérdi ma a főnököm, és felkap egy gyertyatartót, elindul, mutatná, Nem-nem-nem, szól a munkatársam, indul ő is, de ebben sem látok semmi különöset, Várjatok egy kicsit, mondom, s indulok én is, direkt riszálom a fenekem, úgy, úgy, bólogatnak, pontosan, röhögünk mind a hárman. Úgysem tud úgy járni, ahogy te, mondja A., mikor mesélem neki az esetet, Mint egy pingvin?, kérdem, Nem, nem, mint te, mint egy nő. Elpirulok megint. Che bella.