Halmazállapotok

Földfölöttivel való monologizálásomból ezentúl kihagyom azokat, akik a felhők fölött élnek. Történik mindez 2006. hétfő negyed tizeneggyel kezdődőleg, a reformáció napjának előestéjén, két megdöbbentő autóbaleset miatt költőző és egyéves halott nagymama tudatával a fejemben.

Az ötletcsíra a vonaton jött, vasárnap délután. Egy nénivel utaztam. A termopán ablakokkal kezdtük, a két ablaküveg közötti nemesgázzal, onnan a nemesfémekkel, a savakkal és sókkal, a csontok szerkezetével, a szervezetben felgyülemlett zsírral és bánattal és magánnyal. Azzal, hogy nincs férje, elvált. Hogy nekem sincs. Se unokám. Amikor a porladó csontokról volt szó, még mindig az elején tartottunk. Hogy megmarad a kar, a lábszár, a koponya. Elporlanak a porcok, az ujjak. Hogy az almaecet segít a szervezet kitakarításában. Hogy a grépfrútlevet nem jó semmivel keverni, úgy kell inni magára. Lehetőleg reggel. Hogy amikor az ember nyugdíjas, akkor az életnek lesz valami monoton lendülete, de az övének nincs. Kémiailag meg is magyarázta, hogy miért nincs. Miomákról is beszélt, de azt nem értettem.

Már Csíkban voltunk, amikor a néni bejelentette, hogy ma azt hiszi, meghal. Lehet, hogy még a vonaton. S ha igen, akkor hogy nekem mit kell tennem. Szentgyörgyön ledobni. Vagy ha nem bírom, lekiáltani az unokatestvérének, hogy itt van a tetem. Győzködni próbáltam, de a halál tudatával szemben nekem sincsenek érveim. Annyit mndhattam, hogy Szentgyörgyön segítek majd leadni a csomagját, amit előre meg is köszönt.


Nagymamám jutott eszembe. Többé-kevésbé mellette voltam, amig beteg volt. Amig sejteni lehetett, hogy nem éli túl. Akkor megszünt létezni. Tuszkoltam a helyére Bukarestet, a mesteri felvételit, az új életemet, a kockás zöld kosztümöt, mindent, mindent. Csak a temetésen sírtam egy kicsit. Nem tudtam többé hozzáérni, sem beszélni hozzá. Éjszaka azon gondolkoztam, vajon én öltem-e meg, vagy valaki más. Álmomban nem vagyok jóban vele. Sokkal rosszabbul vagyok vele, mint élőben bármikor. Kérdem, mondja meg végül, ő most élő-e vagy halott. Persze halott, ő is tudja és én is. Felnőttkorom legintenzívebben ható halottja, az első.


Nyugodt álmokat, fentiek.

Herra antoi, herra otti, tyydy siihen hottentotti.

Kedd déli bölcsesség. Ha meglesz a megfelelő rím, lefordítom magyarra is. Addig is :)

Almastesztat sutottem reggelire. Gondoltam, a ferfiak is ehetnek belole, ha felebrednek, Agota nyaral, csak magamnak nem szivesen sutok. Egyelore en vagyok az egyetlen, aki zabal. A ferfiak felholtan ebredtek, keresik a vizet, nagy a tumultus a furdoajtoban. Aki ejjel legeny a talpan stb.

Kozben jol elvagyok a gondolataimban. Olyan, mintha tavaly lenne. Ugy probaltam tegnap setalni, mintha eloszor latnam Bukut. Ket tavalyi szombatra emlekszem nagyon. Az egyik pont a koltozesem napja, maradtam itt egyedul, felturbozva, mint aki egesz nyaron spenotot evett. A masodik a nagymamam temetese utani elso szombat, november vegi hihetetlen napsutes, barna szoknyaban labitok elore a Magherun es vasarnap delre varok nagyon.

Pont ettol a szombat delutan es en a vasarnapra varok-tol kellene megszabaditanom magam. Voi mun omat pikkupirut. Kozben Jan arra kivancsi, mi langzsoltunk-e eleget. Igen, persze. Pedig persze, ami persze. Mindossze a mult idoben vagyok teljesen biztos.

Egy bacilusos hét utáni bacilustalan hét szerdája van ma. Edó újra itt. Marika blogilag el. Olvasni olvasok, írni nehézkesebben. Mézes csokit (tudom, tudom, Méz és Csokit) belinkelném ide, ha rábólintana, inkognitóban akár, nem bánom. Élőben majd nagy-nagy ölelés nekik, főleg Csokinak.

Számok

Négyen lakunk együtt. Van három ágyunk, két kihúzható fotelünk és egy pótmatracunk. A három ágyból kettő kétszemélyes, az enyém nem. Az egyszemélyes ágyam kb. 2 méter hosszú.

Egy igazi nagy szekrényünk van, az is a szobámban. A szekrényajtókon három óriás tükör. Megfelelő szögben látni lehet bennük hét egyfejű Marikát. Önvizsgálat idején a fejeim száma meghétszereződik, sárkány én.

Van egy poharunk a fürdőben, abban tartjuk a fogkeféket. Nyugalmi állapotban hetet. Pillanatnyilag a fogkeféink száma kilenc. Három abból nem tudom a kié. Nekem egy fogkefém van ott. Eddig 1 darab bölcsességfogam nőtt ki, de ennek ehhez semmi köze.

Ha kacagok, tizenegy fogam látszik egyszerre.


Tegnap hármasban főztünk zöldséglevest, nagy-nagy adagot. Andrei szerint azért, mert két családot kell etetni. Ebből a kettőből nem tudom eldönteni, hogy egyik család kik vagyunk. Az ebéd minden esetre olyan volt, mintha szövetséget kötöttünk volna, mi, az 53-as lakói.

Club A, Bukarest, 2006.10.07: Agota, Marika + egy potyautas.

Matti Virtanen újra házat venne.



Ha jól számolom, ez lesz az ötödik. Az elsőre Budapesten kezdett el gyűjteni 2004. őszén, én akkor voltam negyedéves. Emlékszem, azért volt nagyon felháborodva, hogy a fronton felszabadították ugyan a hazát, de a nőt már neki kell megszelidítenie. Nafene. Nem élveztem az eszmefuttatását, a porakone-ihoz nem is értettem, nem is érdekelt.

Matti Ouluban jött elő másodszor, akkor jó sokáig maradt is. Pár napig egyetemre sem jártam miatta: leköltöztettem a matracot a földre, s ott kuksoltam a hálózsákban. Jegyeztem az aranymondásait, a szebbeket elküldtem Jannak. Például a nőről, akinek közvetlenül a melle alatt kezdődik a lába, s nem is ér véget soha. Jan jelezte, hogy nem szereti, ha finnül írok neki, de két hónapra rá még mindig ellenőrízni kívánta, hogy az én kettőm vajon végetér-e. (Véget hát. - szerk.megj.)

Mire felköltöztem újra az ágyra, Ondrejnak is baja lett egy Mattival, angolul nem az igazi, hogy segítek-e neki. Ano. Jo. Hogy Matti öreg-e. Nem öreg, csak finn és férfi és házra gyűjt. Az eszmefuttatásom kézépső részén vitatkoztunk egy kicsit, de a ház végül harmadszorra is meglett.

Negyedszerre magyarul gyűlt ki a kilencszázezer (Yvettenek azóta is nagy kiitos :). Beletört rendre minden fogam. Jossitelu. Vittuuntumatta. Esileikin. Egyszer sírtam is, mert annyi guta ütött meg egyszerre. De tetszett nekem ez a Matti, s kicsit Kari Hotakainen is.

Utoljára, az őszi kiruccanásomról nem hagyott nyugton hazajönni. A repülőtéren vettem meg, C-árcsoport, ragasztott, olcsó példány. Miközben ezt pötyögöm, önálló életet él, masszírozza a népet éppen vagy szalad.


(Mint ahogy én is r.cs.-hez, hogy ha felteszi a Látó internetes archívumára a tavaly júliusi számot is, belinkelhessem ide. Míg lesz egy nagyon profi fordítás.)

Plakátterv: Timo Mänttäri

Nyár Bukuban akkor van, amikor a szomszéd pékfiúk bugyira vetkőzve kiülnek a bódé elé tökmagot köpdösni. Ma láttam egyet: rövidnadrágban majszolt egy shaormát. Arra következtettem, hogy jön az ősz.

Érett szőlőt mindenkinek.

Az elet, hala a Foldfolottinek, Herra Jessa, Jumala, nem finn nagykovetsegi evadnyito fogadasokbol all.

Kotes es oldas


A cim (hogy mindennemu utalast kizarjunk, es profanizaljunk egy kicsit) onnan ered, hogy a hetvegen megsebesultem. Egyik ujjamat egy kover murokkal egyutt lereszeltem, s ma egy kicsit meg is pergeltem a sebet. Vicc, hogy eppen muroksutes kozben. De nem kotottem be. Nem veszes.

Vesztelen idoket elunk :)

Peti ocsem ma koltozott fel Kvarra. Petivel akkor baratkoztunk ossze, amikor en elkerultem otthonrol. Akkor nott meg. Valtozott meg. Valtoztam meg. Nem tudom. Talpraesett es ugyes, es feltalalja magat. Jarhat (ha akar) a Bulgakovba es a Banffy-kertbe nyaron, es Ors pirkadatkor pirithat neki kenyeret. Petivel lenni jo. Ulni vele egyutt a jardaszegelyen, mint nyaron egyszer Szebenben, es majszolni valamit. Keszulni, hogy erre vagy arra mit vag majd vissza. Osztani a vilagnak nagy dolgait. Meselni arrol, hogy mi van. Mellebujni, hogy reggel es ebreszto. Es ha mar adodott ez a ot ev iskolai korkulonbseg, akkor varni azokra a hetvegekre, amikor majd hozza (is)jarhatok. Vagy egyutt valahova. En, a kolozsvari oreg, es o, az uj generacio.

Es drukkolok + szerintem o is, hogy Anyacs es Apacs hamar megszeresse az otthonletet. Hogy ne aggodjanak foloslegesen. Hogy varjanak haza, es vacsorazzunk majd nagyokat egyutt. Tizenegykor, ahogy szoktuk. Es en nyafogjak egy kicsit, hogy ilyenkor mar keso, de azert zabaljak be krumplisalatabol es zakuszkaskenyerbol, Peti meg egyen ket liternyi apritost.

Jo igy. Jo lesz nagyon.


Amugy ma kerek egy eve, hogy Bukarestbe koltoztem. Kerek egy evre. A terv a kovetkezo volt:

Karrier: Huzom az idot. Februarra megirom az ujsagirois allamvizsgamat. Juniusban befejezem a filos mesterit. Felvetelizek, es fel is vesznek Turkuba balti dolgokat tanulmanyozni. Kozben penzt gyujtok es tapasztalatot. Jovo ilyenkorra (vagyis mara, ha jol szamolom), vilagga megyek.
Sziv (figyelem, nem Sziv Erno!): passzivitas. Jan magatol megszelidul, es idekoltozik. Ha megsem, jon a herceg, lehetoleg november legelejen, lovon. Legkesobb akkor. Elcsavarja a fejem. Annyira, hogy azert a dolttel szedett elso pont nem csorbuljon. Egyutt megyunk majd vilagga. Vagy egyedul megyek vilagga, de akkor utana vagyadozom. Olvadozom. Jon egy masik herceg stb. Kezdhetjuk elolrol.

Ehhez kepest mesterirol logtam fel evet. Osszedobtam egy ujsagirois dolgozatot, ami annyira halvanyka, hogy szegyellni is szegyellem. Kiszerettem a felvilagbol. Orommel csokkenek. Es most ugy gondolom, hogy nem tudok semmit. Semmi ennyire pontosat. Annyit legfeljebb, hogy meg maradok egy evet. Sutiket enni a Romanan, sorozni es beszelgetni nagyokat Edoval, fozni itthon, moziba jarni, olvasni. Gondolkozni a nagy maganyon. Meg egy evet legalabb. S hogy Jan ide nem koltozik, s hogy a herceg nem messengeren teszi majd jeleneset. Ha jon. Amikor. Na. Mely sohaj, no vallveregetes.


(Stilaris megjegyzesek: 1. itthon nincsenek ekezetek. 2. szoban a bobeszeduseget, irva a minimalizmust szeretem. De nem sikerul. Javasolom, hogy minden masodik bekezdest ugorjatok at, hatha akkor.)