szemöldökét, neiti Kerepi pedig ama keményebbik hangját gyakorja.
Van úgy, hogy nem járhat jól a kecske is, a káposzta is, és a kecskének is, a káposztának is tiszta, hogy most (ideig-óráig legalábbis) valamelyik a rövidebbet húzza. Jobbik esetben a másik, de honnan annyi jobbik eset. Az ábra egy idő után átlátható lesz. Fölösleges reménykedni, hogy a kecske jószántából lemond - mondjuk - a cikáról, és hülye zöld az a fej, aki ezt elvárja. És az is csak álszent műtrágyázott, aki a bendőben nem mérgében zöldül, hanem arra gondol, most legalább jól lakott a szegény állat. Szóval (egy egykori szőke ízes németmagyar nyelvén mondva) valamelyiknek ki kell baszolódnia ahhoz, hogy oldódjon a feszültség.
De ha a kecske van annyira kreatív, hogy metafizikai összefüggésbe helyezze a zabát, és netántán még együttérzésre is vágyik a káposztától, amiért olyan nehéz és lelkileg is megterhelő felfalni őt, mikor olyan szép és zöld és zsenge és hejdehaj, akkor oda menjen legelni, ahová a szeptember eleji esős délutánon leginkább vágyhat: melegebb éghajlatokra.
Ágyő, s kalap. S káposztának lenni még mindig jobb, mint amire egy borozós este nagy vígan panaszkodtam, tudniillik hüvelyesnek, mondjuk paszulynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése