Valamikor réges-régen, amikor még Medve uram és nem az extrém sportok (értsd korcsolya, sízés, mászás) jelentették az akrobatikát, egy késő délutáni csónakázáskor Kandúr úr (Medve úr legmacsóbbik barátja) elmesélte, hogy a munkaügyi hivatalba, ahol ő dolgozott, bejött egy kicsi fekete ember és azt mondta, adjanak neki munkát, mert ő orvosnak tanult (asszem) Tanzániában. Nagy orvostudományt taníthattak ott neki - nyugtázta Medve úr, és (az emlékeket átpingálja az idő) letörölt egy vízcseppet az izmos mellkasáról.
Nem is olyan réges-régen, március elején estem egyet sízés közben. Kisántikáltam a pálya szélére, és mert fájt a térdem, tettem rá egy zacskó havat. Másnap reggelre bedagadt, irány a kórház. Az ügyeletes orvos (foglaltassék neve ódába) megvigyilálta, és mivel úgy látta a röntgenképből, hogy talán törés, két mankót nyomott a hónom alá és átküldött a baleseti osztályra. Én taxival mentem, a képek a gépen, a vetélytársakat mentővel hozták. Egyéb bajokhoz képest kismiska térdemmel, aki közben elég nagy lett, hat órát ücsörögtünk a folyosón a diagnózisra várva. Diagnózis nem lett, katarzis igen: mágneses képet is készíteni kell, mert a röntgen és a közben elkészült számítógépes súting semmit nem árul el, úgyhogy menjek haza, szedjek gyulladáscsökkentőt, tartsam a lábam magasra, jegeljem a térdem és várjam a postást, mert ő hozza majd az időpontot. Hozta is, úgyhogy mindenféle intermezzókkal a balesettől számított harmadik héten végül kiderítették: a sípcsont teteje tört ketté. Gipszelni nem kell, betegszabadságot nem adnak, úszni járjak s szedjem a fájdalomcsillapítókat. Használjam az izmok végett és pihentessem a csont miatt és igyak tejet. És jöjjek egy hónap múlva ellenőrzésre.
Amikor másfél hónappal a baleset után (két héttel a soros ellenőrzés előtt) még nem tudtam kiegyenesíteni, kicsit beszartam. Hogy mi van, ha már forrik, de rossz helyre. Vagy ha nem is forrik. A munkaügyi orvoshoz mentem el tanácsot kérni (egy orvosi cégnél dolgozom, nagy a jóindulat és sok a vészmadár), de azt mondta, más munkájába nem szívesen avatkozik bele, inkább kérjek a kórháztól korábbi időpontot. Nem adtak. Cserében az ortopéd nővérkék telefonos szolgálatához irányítottak, azok kikeresték az adataimat, megnézték a három adag képet, leellenőrízték a startból bediktált személyi adataimat és minden kérdésemre azt válaszolták, nii, telefonon mégis mi mást lehetne mondani.
Nii.
Most ott tartunk, hogy az egészségügyi biztosító költségén hiper-szuper technikával elvégzett vizsgálatok után fapados módszerekkel, paracetamollal, heti kétszeri úszással és napi 20 nyújtógyakorlattal, észrevétlenül, összeforrt a térdem. Holnap visszaviszem a mankókat és a tanzániai orvosok tiszteletére ropok egy hatalmas örömtáncot.
2 megjegyzés:
Csoda, hogy működik. Van hiperszuper mentőjük is, csak nem jön ki, ha szülni támad kedved, menj taxival. A mentőt nem, a taxit elszámolhatod.
Ha irodalomtanáromnak a "novelláról" meg kéne írnom a történet tanulságát: az úszás mindenre gyógyír (csak tudjunk úszni)! :)
De legalább nyt on kaikki ihan ok.:)
Megjegyzés küldése