Kocsimese répa módra

Ma reggel, útban a dolgozda felé láttam, amint egy járdára felhajtott autó megcsúszott és elindult lefelé a három nyomorult lépcsőn, ami épp ott volt, ahol a madár sem jár ilyen télben. (Mondom én, disznóság lépcsőnek lenni olyankor, amikor nyakig ér a hó.) Az autó orra lecsúszott, a feneke fennakadt, a bal hátsó kerék jó egyméternyivel lebegett a járda fölött. A soför kiugrott, körbejárta, rámnézett és röhögött. Kérdem, mit segítsek. Mondja, nagyon nincs mit, de aztán gondolkozik és helyesbít, jó lennék súlynak. Oké. Kinyitja a bal hátsó ajtót, én felállok mind a (fürdőruhásan) ötvenhét kilómmal és várom a csodát. Elmaradt. Azt mondja, túl sovány vagyok, de jön ő is (vagy száz). Feláll mellém, állunk ketten az ajtópárkányon, fogjuk az ajtókeretet. Semmi. Kérdem én, nagy autószakértő, ha esetleg nekifogok ugrálni, és hirtelen visszabillen, biztos nem törik ketté az autó? Nem törik, ugráljak nyugodtan. Ugrálok, de semmi. Mondja, ő leszáll, de löki lentről. Közben mellénk keveredik egy kínai fickó (súlyban vagy hetven), kérdi, felmászhat-e mellém, hogyne, ugráljon ő is. Mozog ő is, én is, az autó is, de még semmi. Jön egy kutyasétáltató, helyet csinálunk neki is, kiköti a kutyát, felszáll, már hárman vagyunk egy ablakkeretnyiben, plussz egy, aki lentről löki, plussz egy kutya, aki asszisztál. Mozog, de nem eléggé. Hideg van, a kutya néz, mi hahotázva ugrálunk. A kutyás unja meg elsőként, neki ilyesmire nincs ideje, a kutya is megfázik. Leszáll, mi megemelkedünk vagy öt centinyit. Mondja a soför, maradjunk a kocsinál, ő megy, keres egy traktort. Állunk az ajtókeretben, már nem ugrálunk, csak röhögünk. Jön is egy hókortó, összekapcsolják, mi leszállnunk, a soför beszáll, a traktor elindul, húzza az autót hátrafelé, egyszer billen, aztán az is elindul, juppijé. Integet a hókotrós, vigyorog a sofőr, vigyorog a kínai, én meg

örömömben, hogy még ugrálva, hétfő reggel hét után is ily könnyed vagyok, a dolgozdai út hátralevő részén még vagy tízszer elénekeltem azt a dalt, amire úgy megtáncoltattak tegnap, hogy a hajam is kukra állt, hogy ti. tegye bele, vegye ki, az isten megfizeti, ne tegye, ne tegye, ne tegye belé, szűk a lika, lágy a hegye, nem megyen belé...

Héjdó, finn tavasz, állok elédbe!