Kicseréltem a blogprofilból az angyalt emberre. Én vagyok. Én én vagyok magammal. -nak is, ejsze. Finnül azt mondják, olla sinut itsensä kanssa. Te-ben lenni önmagaddal. Tebenned lenni önmagammal.
No, nyári délutáni filosz, most a lényegre: végigolvastam a blogot és van egy olyan bejegyzés, még bukaresti, hogy repül a kaktusz és én tegnapelőtt töltöttem a huszonhármat. Most nem repül semmi, majom sem ugrik sehová, de most már hárommal öregebb vagyok. És mit van mit tenni :)
Paul Klee: Tűz és halál
csütörtök, július 30, 2009
vasárnap, július 19, 2009
A csámborgóra vett szaros csillagok
Állati jó múlt hetem volt, volt benne Kistehén és a Borz, szarvasok élő és húsgombóc formában, szúnyogok millióan, lefotózandó rákláb, halak, vadak s mi jó falat. Padlót fogok, ha Lappföldre gondolok. Felszámol minden hasonlítási alapot, elvet, tervet, csak perget és kerget újabb és újabb célpontok felé.
Mert a fejünkben régi képek soha sem volt időkről mesélnek, leginkább azt bánom-forma, hogy hazafelé autózva már Finnországban is feltűnt az első szaros csillag. Megállíthatatlanul jön az ősz és vele együtt az angliai (romániai) beklikkeléseim is kanadaira cserélődnek, pedig még ki sem barátkoztuk egymást és magunkat úgy istenesen...
Az első kép Ifjord apály idején, a második Pallastunturi. Vissza-vissza-vissza!
hétfő, július 06, 2009
Számok a keserű valóságról
hétfő, június 22, 2009
Trapp a jegen mezítláb
Tegnap azt mondta Medve barátom (épp kiszállt volt a barlangjából mézet kóstolgatni), hogy nincs értelme időt szánni olyan dolgokra, amikben az ember nem biztos. Mert ő így már cseszett el éveket, és azóta is bánja. A tétellel kötekedhetek, az érveléssel nem, mert én is csesztem el, de azóta sem bánom, úgyhogy lehet, hogy el sem csesztem, vagyis nekem empatikus kuss.
A téma örök, futottunk körülötte ezer kört, néha kettesben, néha én egyedül, néha én másokkal. Izzadtság- és fokhagymaszaga van, már szégyellem is előhozni. Az edzés jó, de jobb szeretnék előre-hátra mint kényes témák körül körbe-körbe szaladgálni. Főleg, hogy mindig én kezdem. Mert mi biztos manapság. Ki a biztos. Ki biztos és miben. Mikor ítélünk halálra egy régesrégi akarást. Mitől lesz egy aktuális akarásból régesrégi.
Az évekről annyit, hogy engem valamikor sínre állítottak, iskola, egyetem, munka, mesteri, újra munka, újra egyetem, egyenesen előre, munkával dicsérjük május elsejét. Ez az északi adag ráadásként jött, nem volt benne a menetrendben, én sem tudom még, mire való, gondolkozom rajta eleget. Trapp előre, mezítláb.
Ma azt mondta egy görög férfi (56 éves, 24 éve itt él), hogy legszívesebben hagyná ezeket a jegesmedvéket s menne haza a barnamedvék közé. Ahhoz, hogy nyugodtan mehessek, nekem még jegesmedvétlenítenem kell magam. S Medve-elmélet ide vagy oda, tisztelni annyira az éveket, hogy ne a saját akarásaimat jegeljem, ha már itt is nyár van és vagy tizenöt fok.
A téma örök, futottunk körülötte ezer kört, néha kettesben, néha én egyedül, néha én másokkal. Izzadtság- és fokhagymaszaga van, már szégyellem is előhozni. Az edzés jó, de jobb szeretnék előre-hátra mint kényes témák körül körbe-körbe szaladgálni. Főleg, hogy mindig én kezdem. Mert mi biztos manapság. Ki a biztos. Ki biztos és miben. Mikor ítélünk halálra egy régesrégi akarást. Mitől lesz egy aktuális akarásból régesrégi.
Az évekről annyit, hogy engem valamikor sínre állítottak, iskola, egyetem, munka, mesteri, újra munka, újra egyetem, egyenesen előre, munkával dicsérjük május elsejét. Ez az északi adag ráadásként jött, nem volt benne a menetrendben, én sem tudom még, mire való, gondolkozom rajta eleget. Trapp előre, mezítláb.
Ma azt mondta egy görög férfi (56 éves, 24 éve itt él), hogy legszívesebben hagyná ezeket a jegesmedvéket s menne haza a barnamedvék közé. Ahhoz, hogy nyugodtan mehessek, nekem még jegesmedvétlenítenem kell magam. S Medve-elmélet ide vagy oda, tisztelni annyira az éveket, hogy ne a saját akarásaimat jegeljem, ha már itt is nyár van és vagy tizenöt fok.
hétfő, június 08, 2009
Nincsenszebba
...oly talajtalanul libeg a világban, mit a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái... (W.S.)
csütörtök, június 04, 2009
A ló
Volt az elsős ábécéskönyvben egy szöveg Marikáról és a barikáról. Most, húsz évvel később, kérem a barikát lóra javítani. Jobban illik a személyiségemhez.
Szombaton ballagási ünnepségre hívtak, kiöltöztem, megvolt az ajándék, virág, kis retikül, száz év óta először kis sarkocskás topánka. A buszmegálló fél óra innen, önnön lábaimon topogtam odáig. A buszban tízpercnyire megszusszantam, aztán folytattam a topogást, két sarok után a totyogást, aztán a kínos helyváltoztatást A-pontból ismeretlen B-pont felé. Mert hogy hirtelen nem tudtam merre menni. Az utcán olyankor senki nem jár, délután volt, nyár és Finnország, és én egy szép külvárosi családi házat kerestem. Két megváltó ötletem jött egyszerre, 1. felhívni a háziakat, 2. lehúzni az átkozott sarkos cipőt, fujj, de aztán csak a másodikból lett valami, mert a háziak nem válaszoltak, és én úgyis megtalálom az utat egyedül. Úgyhogy csak mentem előre és figyeltem a tájat körbe-körbe, én, a talpraesett. Saját talpraesettségemnek főleg a talp-részét éreztem és azt egyre inkább, mert égetett az aszfalt nagyon. De ha egyszer már pályára álltam, akkor igenis előre, és úgy keringtem, de úgy keringtem, hogy bő hetedhét országot is bejártam, míg végül egy lovastanyán kötöttem ki nagy puccban s glóriában s izzadtan s napszemüvegesen.
Abban a szent percben hívtam a segítséget, és két perc alatt kievickéltettek és itt a hepiend. És önérzetben megfogyva bár, de törve nem, újra megfogalmaztam, hogy fene egye a makacsságomat, tanuljak már egyszer alázatot és merjem azt mondani, hogy oké, keringeni hejde vagány, de acca ide a kezed, babám. Vagy ha keringhetnékem van, akkor oké, de kiöltözés előtt vagy után még egyszer lecsekkolni, hogy megvan a cél, csuhajja.
Szombaton ballagási ünnepségre hívtak, kiöltöztem, megvolt az ajándék, virág, kis retikül, száz év óta először kis sarkocskás topánka. A buszmegálló fél óra innen, önnön lábaimon topogtam odáig. A buszban tízpercnyire megszusszantam, aztán folytattam a topogást, két sarok után a totyogást, aztán a kínos helyváltoztatást A-pontból ismeretlen B-pont felé. Mert hogy hirtelen nem tudtam merre menni. Az utcán olyankor senki nem jár, délután volt, nyár és Finnország, és én egy szép külvárosi családi házat kerestem. Két megváltó ötletem jött egyszerre, 1. felhívni a háziakat, 2. lehúzni az átkozott sarkos cipőt, fujj, de aztán csak a másodikból lett valami, mert a háziak nem válaszoltak, és én úgyis megtalálom az utat egyedül. Úgyhogy csak mentem előre és figyeltem a tájat körbe-körbe, én, a talpraesett. Saját talpraesettségemnek főleg a talp-részét éreztem és azt egyre inkább, mert égetett az aszfalt nagyon. De ha egyszer már pályára álltam, akkor igenis előre, és úgy keringtem, de úgy keringtem, hogy bő hetedhét országot is bejártam, míg végül egy lovastanyán kötöttem ki nagy puccban s glóriában s izzadtan s napszemüvegesen.
Abban a szent percben hívtam a segítséget, és két perc alatt kievickéltettek és itt a hepiend. És önérzetben megfogyva bár, de törve nem, újra megfogalmaztam, hogy fene egye a makacsságomat, tanuljak már egyszer alázatot és merjem azt mondani, hogy oké, keringeni hejde vagány, de acca ide a kezed, babám. Vagy ha keringhetnékem van, akkor oké, de kiöltözés előtt vagy után még egyszer lecsekkolni, hogy megvan a cél, csuhajja.
szerda, május 27, 2009
vasárnap, május 24, 2009
Egysoros a fintorokról
Én tudom, hogy bezzeg Kalotaszeg és a Hargita, de nekem nagyon gyakran pont Bukarest hiányzik.
kedd, május 19, 2009
Update to M mint m
Közkívánatra, Lehelnek:
Tavaszi virágos borítékban megjött a bocsánatkérő levél és egy húszeurós ajándékkártya. Noha az általam elszenvedett sérelmeket anyagilag jóvátenni képteleség, kérnek, hogy fogadjam szeretettel ezt a kis figyelmességet, amelyet a következő boltokban (hosszú lista az S-üzletlánchoz tartozó boltokról) lehet elvásárolni. Az ügyet az illetékesekkel (hibás cím, a turkui legrosszabb hírű lakónegyed boltjának a címe) megbeszélték és biztosítanak, hogy hasonló eset nem történik meg újra. Szeretnék, ha továbbra is bizalommal fordulnék hozzájuk, és ha bármilyen kérdésem van ezzel az üggyel kapcsolatban, ezen a tel.számon és email-címen érdeklődhetek.
Az ajándékkártyát pár hétig őriztem, aztán vettem belőle a köz javára:
12 l finn (anya)földet a virágcserepekbe
egy műanyagládát az erkélyre
két kampót, amivel felfogni a ládát
1 tasak bazsalikom-magot
1 tasak koriánder-magot
Saját javamra:
1 kg murkot
1 zacskó joghurtos mogyorót
2 doboz túrót
Úgyhogy most ott fogan majd meg a sok zöld a finn földben és virágzik, miközben én nem az idegeimet, hanem finomakat rágcsálok. R, mint relax.
Tavaszi virágos borítékban megjött a bocsánatkérő levél és egy húszeurós ajándékkártya. Noha az általam elszenvedett sérelmeket anyagilag jóvátenni képteleség, kérnek, hogy fogadjam szeretettel ezt a kis figyelmességet, amelyet a következő boltokban (hosszú lista az S-üzletlánchoz tartozó boltokról) lehet elvásárolni. Az ügyet az illetékesekkel (hibás cím, a turkui legrosszabb hírű lakónegyed boltjának a címe) megbeszélték és biztosítanak, hogy hasonló eset nem történik meg újra. Szeretnék, ha továbbra is bizalommal fordulnék hozzájuk, és ha bármilyen kérdésem van ezzel az üggyel kapcsolatban, ezen a tel.számon és email-címen érdeklődhetek.
Az ajándékkártyát pár hétig őriztem, aztán vettem belőle a köz javára:
12 l finn (anya)földet a virágcserepekbe
egy műanyagládát az erkélyre
két kampót, amivel felfogni a ládát
1 tasak bazsalikom-magot
1 tasak koriánder-magot
Saját javamra:
1 kg murkot
1 zacskó joghurtos mogyorót
2 doboz túrót
Úgyhogy most ott fogan majd meg a sok zöld a finn földben és virágzik, miközben én nem az idegeimet, hanem finomakat rágcsálok. R, mint relax.
szombat, május 16, 2009
Szombat esti bék
Este van már, késő este, tizenegy múlt és szürkülödik. Nelly épp a moldvai hórára ropja, én hol őt nézem, hol ezt a bütykölődő szöveget. Ötpercenként ki-kiszaladok a fürdőbe, és surolok egyet-egyet. A tükör és a kagyló már megvan, maradt a vécéfedő. Most, hogy eszembe jutott, főzhetnék teát is. Szombat este van és én egyedül vagyok itthon. Ritkán vagyok egyedül itthon. Itthon vagyok. Erről akarok írni, csak kell hozzá a felvezető.
Ira barátnőm testvére, a nagyon orosz Nátáská összejött Helsinkiben egy finn fiúval. Úgy történt, hogy Nátáská beugrott a cserkészboltba, meglátta a fiút és elhivatta magát randira. (A műveltető képző saját értelmezésem, de menjünk csak tovább.) A randi jól sikerült, a fiú megkérte, hogy még találkozzanak. Nátáská elég elfoglalt, de mivel a fiú annyira ragaszkodott hozzá, megbeszélték, hogy találkoznak rá egy hétre az állomáson és együtt várják a Szentpétervárról érkező vonatot, benne N. édesanyjával. Oroszországban (csak úgy szóba jött), illik virággal várni az érkezőt, úgyhogy a fiú (aki talán jó cserkész is, ki tudja) ott állt a peronon, egyik kezében a virágcsokorral, másikban Nátáská törékeny kis kacsókájával. Az anyuka a fogadtatástól meghatódott, és rögtön el is hívta a fiatalokat fagyizni a tengerparta. Itt jön viszont a baki. A parton lufikat is árulnak, és N. iiiimádja a lufikat. Főleg az aranyos lufikat, nézd csak ez milyen éééédes. Semmi. Úúúúúgy szeretett volna Nátáská egy lufit. De semmi. Pedig ezek ooooolyan aranyos lufik voltak. Semmi-semmi-semmi. N. nem hagyta magát és finoman szólt a cserkész fiúnak, hogy neki biza KELL egy lufi, vegyen neki egyet. Mire a fiú, hogy ő diák, neki minden pénze a csokorra ment rá, ennél több pénze nincsen, ez a csokor is több mint húsz euró volt, lufi nem lesz és kész. Nátáská ezt még megbocsátotta, de amikor két újabb tengerparti séta után is úgy érezte, hogy a fiú nem receptív kellőképpen az ő lelki rezdüléseire, úgy repült haza Szentpétervárra, mint akit héliummal fújtak fel. (N. csak szűk társaságban káromkodik, de amikor én hallottam a történetet, akkor valami olyasmit is említett, hogy basszamegalufiját. Részemről rábólintva, csak nyugodtan, hajrá.)
A helyzet az, hogy lelki lufijaim vannak, de olyan mutogatnivaló, röppinthető, nincs egy sem. És júliusban jön édesanyám, de tutibizti, hogy nem várjuk majd az állomáson virággal. S noha a tervekben és az otthoni elképzelésekben is úgy volt, hogy kb. most illene, nem repülök végleg haza. Ülök itt, nézem az eurovízut, bütykölöm a szövegeket és nagy lelki megelégedéssel veszem tudomásul, hogy ha még kettőt simítok azon a vécéfedőn, a fürdő is ki lesz patyolattisztára takarítva. És ha rövidtávú tervek szerint jutunk egyről kettőre, akkor a mai szombat este kipipálva.
Ira barátnőm testvére, a nagyon orosz Nátáská összejött Helsinkiben egy finn fiúval. Úgy történt, hogy Nátáská beugrott a cserkészboltba, meglátta a fiút és elhivatta magát randira. (A műveltető képző saját értelmezésem, de menjünk csak tovább.) A randi jól sikerült, a fiú megkérte, hogy még találkozzanak. Nátáská elég elfoglalt, de mivel a fiú annyira ragaszkodott hozzá, megbeszélték, hogy találkoznak rá egy hétre az állomáson és együtt várják a Szentpétervárról érkező vonatot, benne N. édesanyjával. Oroszországban (csak úgy szóba jött), illik virággal várni az érkezőt, úgyhogy a fiú (aki talán jó cserkész is, ki tudja) ott állt a peronon, egyik kezében a virágcsokorral, másikban Nátáská törékeny kis kacsókájával. Az anyuka a fogadtatástól meghatódott, és rögtön el is hívta a fiatalokat fagyizni a tengerparta. Itt jön viszont a baki. A parton lufikat is árulnak, és N. iiiimádja a lufikat. Főleg az aranyos lufikat, nézd csak ez milyen éééédes. Semmi. Úúúúúgy szeretett volna Nátáská egy lufit. De semmi. Pedig ezek ooooolyan aranyos lufik voltak. Semmi-semmi-semmi. N. nem hagyta magát és finoman szólt a cserkész fiúnak, hogy neki biza KELL egy lufi, vegyen neki egyet. Mire a fiú, hogy ő diák, neki minden pénze a csokorra ment rá, ennél több pénze nincsen, ez a csokor is több mint húsz euró volt, lufi nem lesz és kész. Nátáská ezt még megbocsátotta, de amikor két újabb tengerparti séta után is úgy érezte, hogy a fiú nem receptív kellőképpen az ő lelki rezdüléseire, úgy repült haza Szentpétervárra, mint akit héliummal fújtak fel. (N. csak szűk társaságban káromkodik, de amikor én hallottam a történetet, akkor valami olyasmit is említett, hogy basszamegalufiját. Részemről rábólintva, csak nyugodtan, hajrá.)
A helyzet az, hogy lelki lufijaim vannak, de olyan mutogatnivaló, röppinthető, nincs egy sem. És júliusban jön édesanyám, de tutibizti, hogy nem várjuk majd az állomáson virággal. S noha a tervekben és az otthoni elképzelésekben is úgy volt, hogy kb. most illene, nem repülök végleg haza. Ülök itt, nézem az eurovízut, bütykölöm a szövegeket és nagy lelki megelégedéssel veszem tudomásul, hogy ha még kettőt simítok azon a vécéfedőn, a fürdő is ki lesz patyolattisztára takarítva. És ha rövidtávú tervek szerint jutunk egyről kettőre, akkor a mai szombat este kipipálva.
vasárnap, április 26, 2009
Ezt a bejegyzést kb. fél éve kezdtem el és hagytam abba, és most azért fejezem be, mert az előbb levittem a szemetet, és felkiáltottam volna B.-nek, hogy jöjjön, mert kész a süti, de már nincs kinek.
B. az államvizsga-dolgozatát két évig tartotta szépen, bekötve a polcon, de nem adta le. Közben csinált ezt-azt, reggel és este hajót takarított, napközben evett, aludt, filmet nézett, bütykölgetett egy-két programocskát, hogy ne rozsdázzanak meg az agytekervényei. Otthon, Kínában, várta anyja, apja, egy működő családi vállalkozás és egy neki szánt lakás, de nem adta az Isten, hogy B. hazamenjen. Az okokról nem volt érdemes B.-t faggatni, tudta ő jól, hogy mit csinál.
Egyszer beavatott a számításaiba: amikor reggel felkel, úgy veszi, hogy már elköltött tizenöt eurót. Azt estig valahogy vissza kell szerezni. Hogy előre haladjon s ne stagnáljon az élet, kell hozzá még egy ötös. Plussz annyi, amennyit napközben megevett. Plussz a hosszabb távú befektetésekre. Ennél több nem kell, ennél kevesebb nem elég.
B. tudta, hogy amit csak magának gyűjt, azok a finnországi élmények, minden más a közösbe megy. Pay it forward. Hogy itt bármekkora is a kísértés, ő majd szűz kínai lányt vesz feleségül és valószínűleg soha nem hozza el Finnországba. Hogy pont két gyerekük lesz, egyik alapból, a második, mert tehetik. Hogy úgy élnek majd, mint az anyja, apja, nagyanyja és nagyapja és rajtuk kívül jópár millió kínai. És hogy soha nem fogja megmondani a nagymamájának, hogy Finnországban vannak olyan lányok, akik a nagymamájuktól kapott törkölypálinkával itatták olyankor, amikor kész lett a süti.
Amikor legutóbb süti-pálinkáztunk, B. azzal nyugtatta épp háborgó szívemet, hogy harminc évnyi gondtalanság mindenkinek kijár, neki lejárt, most hazamegy. És mivel akkor még nem tudtam megígérni neki, hogy februárban, ha még visszajön, én még itt leszek, a dolgokról való biztos tudással mondta azt is, találkozunk mi még ebben az életben és ezen a világon. És elütöttük nagy sután, hogy vagy a túlvilágon, de amikor eszembe jut, nagy belül a vágy, hogy hátha még ezen.
szerda, április 01, 2009
Az öregedés nyelvi jelei
Kötekedhetnék.
Kötődhetnék.
Köthetnék.
Most a második fázisban tartunk és vannak már ősz hajszálaim.
Kötődhetnék.
Köthetnék.
Most a második fázisban tartunk és vannak már ősz hajszálaim.
kedd, március 31, 2009
Önnön szerencsém cápája
Kevés dologhoz értek jobban, mint önmagam cseszegetéséhez, és kevesen értenek jobban a cseszegetésemhez, mint önmagam. Szóval jól nézünk ki.
Tegnap rossz buszra szálltam fel.
Van Jyrkkälä és Jäkärlä és a kettő között 17 km. A szörnyű nyekere-nevükön túl közös bennük az is, hogy messze vannak a központtól, és hogy mindkét helyre óránként háromszor jár a busz, mindegyik a központon keresztül. Vagyis B-ből úgy jutunk el C-be, hogy egyszer húrukk A-ba a három busz valamelyikével, ott ücsörgünk, majd felszállunk a másik három busz valamelyikére és eldöcögünk C-be. Biciklivel mehetünk egyenesen B-ből C-be is, feltéve ha a kedves kliens (mert hogy munkáról van szó, civilizált, kiöltözősről, háttérinformációnak Baudolína) megengedi, hogy kicsavarjam az izzadt bugyimat és az órányi mondikálás előtt hagy nyögni is egy negyedet. Ami zsenáns. Úgyhogy egy szó mint száz és elvek ide-oda, marad a pontos óra és a busz.
Tegnap pont emiatt a B=>C miatt stresszeltem, de aztán megnyugodtam, mert már B-be sem jutottam el gond nélkül. A 61-es helyett a 6-os jött meg először és én felszálltam, és néztem körbe-körbe, gyönyörű az áprilisban is csak latyakká olvadó nyakig érő hó, és benne én, az igavonó ló, szóval volt min merengeni s min csodálkozni, amikor megállt a busz, és nem ott voltunk, ahová én indultam.
Minden jó, ha a vége jó, s ennek is jó lett a vége, de tanulságképpen annyi (kicsit metábban), hogy a szar akkor potyog az ember nyakába, amikor legkevésbé számít rá, és kifejezetten rosszul esik, amikor a szagról felismeri, hogy biza ez saját, mondjuk úgy: házi termés. És olyankor ritkán van más mit tenni, mint elvonulni csendben és tisztára törölni a popsit és a hajszálak tövét.
Tegnap rossz buszra szálltam fel.
Van Jyrkkälä és Jäkärlä és a kettő között 17 km. A szörnyű nyekere-nevükön túl közös bennük az is, hogy messze vannak a központtól, és hogy mindkét helyre óránként háromszor jár a busz, mindegyik a központon keresztül. Vagyis B-ből úgy jutunk el C-be, hogy egyszer húrukk A-ba a három busz valamelyikével, ott ücsörgünk, majd felszállunk a másik három busz valamelyikére és eldöcögünk C-be. Biciklivel mehetünk egyenesen B-ből C-be is, feltéve ha a kedves kliens (mert hogy munkáról van szó, civilizált, kiöltözősről, háttérinformációnak Baudolína) megengedi, hogy kicsavarjam az izzadt bugyimat és az órányi mondikálás előtt hagy nyögni is egy negyedet. Ami zsenáns. Úgyhogy egy szó mint száz és elvek ide-oda, marad a pontos óra és a busz.
Tegnap pont emiatt a B=>C miatt stresszeltem, de aztán megnyugodtam, mert már B-be sem jutottam el gond nélkül. A 61-es helyett a 6-os jött meg először és én felszálltam, és néztem körbe-körbe, gyönyörű az áprilisban is csak latyakká olvadó nyakig érő hó, és benne én, az igavonó ló, szóval volt min merengeni s min csodálkozni, amikor megállt a busz, és nem ott voltunk, ahová én indultam.
Minden jó, ha a vége jó, s ennek is jó lett a vége, de tanulságképpen annyi (kicsit metábban), hogy a szar akkor potyog az ember nyakába, amikor legkevésbé számít rá, és kifejezetten rosszul esik, amikor a szagról felismeri, hogy biza ez saját, mondjuk úgy: házi termés. És olyankor ritkán van más mit tenni, mint elvonulni csendben és tisztára törölni a popsit és a hajszálak tövét.
csütörtök, március 26, 2009
Metró, mint magyar
Tavaly nyáron megkérdezte a pénztáros az egyik S-market nevű boltban, miért nem kérek vásárlói kártyát. S-kortti-t. Oké, kérek. Adott egy kérvényt, hazajöttem, kitöltöttem, visszavittem. Rá két hétre jött egy email, hogy sajnos csak finn személyivel lehet kiállítani, püj-püj-vissza. Mérges lettem, mert nem hittem, úgyhogy elbicikliztem személyesen tárgyalni az ügyről. Ők mondták a magukét, én a magamét, kártyám nem lett. Úgy igyekeztek jobb belátásra bírni, hogy az S a suomalainenből jön, S mint suomalainen, F mint finn és fészkesfene. Oké.
Egyszer, amikor egy nagyobb S-marketben vásároltam, rákérdeztem, lehet-e kártyám. Hogyne, azonnal. Kitöltöttem a kérvényt, két hét múlva érkezett is postán. Az ügy részemről itt lezáródott.
Történt viszont, hogy a lakótársnőm nagynénje az S-boltok nagyfőnöke, s én elmeséltem Sallának az ügyet, s ő elmesélte az édesanyjának, s az édesanyja a nagynéninek, s tegnap hívtak, hogy jóvá szeretnék tenni a tévedést, a kedves idegenekkel mégsem szabad így bánni.
Szóval most várom a kártérítést. Arra számítok, hogy udvarias elnézéskérések közepette egy hétig ingyen kapok mindent, ami R mint románnal kezdődik. Lesz ám itt csiricsáré, répa-retek-mogyoró!
Egyszer, amikor egy nagyobb S-marketben vásároltam, rákérdeztem, lehet-e kártyám. Hogyne, azonnal. Kitöltöttem a kérvényt, két hét múlva érkezett is postán. Az ügy részemről itt lezáródott.
Történt viszont, hogy a lakótársnőm nagynénje az S-boltok nagyfőnöke, s én elmeséltem Sallának az ügyet, s ő elmesélte az édesanyjának, s az édesanyja a nagynéninek, s tegnap hívtak, hogy jóvá szeretnék tenni a tévedést, a kedves idegenekkel mégsem szabad így bánni.
Szóval most várom a kártérítést. Arra számítok, hogy udvarias elnézéskérések közepette egy hétig ingyen kapok mindent, ami R mint románnal kezdődik. Lesz ám itt csiricsáré, répa-retek-mogyoró!
péntek, március 20, 2009
HB, kábé
Ön hét évig egyik bolondságot a másik után csinálta, esze ágában sem volt keresni. Ön rendkívüli tisztességgel élt, és hogy az egészet annyira megunta, nem az ön hibája. Ez az egész itt tényleg unalmas. Mást kell csinálni -
Mit?
A szöveg folytatása szerint: "Egyelőre hazamenni."
Saját szövegem szerint: Tudja a fészkes franckarika. Legalábbis nem Marika.
Mit?
A szöveg folytatása szerint: "Egyelőre hazamenni."
Saját szövegem szerint: Tudja a fészkes franckarika. Legalábbis nem Marika.
vasárnap, március 15, 2009
Földfölötti, up-to-date
Ezelőtt tíz évvel egy svájci ifjúsági találkozón a pap mobiltelefonon "csekkolta le", hogy mit üzen az Úr az atyafiaknak.
Tegnap este voltunk metál-misén, hosszúhajú rokker papok, dob, elektromos gitár, halálfejes-oldalláncos kórustagok. Az alapige után egy depressziós, anorexiás lány levelét is felolvasták, semmi enyhítés, csomagolás, köntörfalazás. Hogy ilyen esetben, ilyen emberekkel, ilyen önértékeléssel mit kezdjen az ember. Volt Miatyánk, úrvacsora, zsoltáréneklés, semmi hiba a liturgiában. Néhány zsoltárra a gyülekezet is rázni kezdte a fejét, a legény a térdemen dobolt, én pedig két perc alatt megkönnyebbülten nyugtáztam,
hogy hörgések ide vagy oda, bezzeg a finn evangélikus egyház tudja minek nevezni a híves patakot.
Tegnap este voltunk metál-misén, hosszúhajú rokker papok, dob, elektromos gitár, halálfejes-oldalláncos kórustagok. Az alapige után egy depressziós, anorexiás lány levelét is felolvasták, semmi enyhítés, csomagolás, köntörfalazás. Hogy ilyen esetben, ilyen emberekkel, ilyen önértékeléssel mit kezdjen az ember. Volt Miatyánk, úrvacsora, zsoltáréneklés, semmi hiba a liturgiában. Néhány zsoltárra a gyülekezet is rázni kezdte a fejét, a legény a térdemen dobolt, én pedig két perc alatt megkönnyebbülten nyugtáztam,
hogy hörgések ide vagy oda, bezzeg a finn evangélikus egyház tudja minek nevezni a híves patakot.
kedd, március 10, 2009
Összevissz
Ma kedd, vasárnap eldöntöttem, hogy a fene egye meg. Ma már nem vagyok annyira biztos benne. Hogy egye vagy ne egye. Néha egye, néha ne egye.
Mondvacsinált mottó mára: Teljen legalább a legyem begye, ha már szünetel a letyepetye!
Mondvacsinált mottó mára: Teljen legalább a legyem begye, ha már szünetel a letyepetye!
kedd, március 03, 2009
A kibiggyesztetlen bejegyzések lajstroma
Kitakarítottam a blogot. Lenulláztam a pöttyöket, törlöm a vázlatokat. Alant az, ami a kezdetek óta elmondatlan maradt. Megjegyz: nem véletlenül. De izgalmas volt végigolvasni, hogy közben mi minden és mi minden nem, pedig lehetett volna. A legutóbbi firkantás az egologóra már nem biggyesztődött ki, úgyhogy maradunk édes kis intimecskében itten ni :)
2006.6.2.
Cipelek a hátamon néhány elefántot, amit ki kellene sürgősen nyírni. Egyik a mesteri, másik az újságíróis államvizsgám. Most ezek a szakmai dögök miatt van bennem ez a nagy háború. Tegnap döntöttünk, jövőre is ilyen felállásban maradunk, Marikatündér és a három férfi, ma délután tárgyalunk a nénivel.
2006.8.16.
A tegnapi hisztim szerencsésen végetért. Az internettel volt a baj, azzal kezdődött. Kétszer szépen hívtam fel őket , harmadszorra azt mondtam, ha nem javítják meg, a semmiért nem fizetünk, s elkértem a
5.1.2007.
Miksi Suomeen?
Sunnuntaina tulin laillisestikin eurooppalaiseksi, ja Suomi on yksi niistä maista, joka odottaa ulkomaalaista työvoimaa. Mun ajatus on kuitenkin paljon-paljon vanhempi ja henkilökohtaisempi.
2007.2.27.
Tegnap addig reszeltem a hangom, amíg teljesen biztos voltam benne, hogy elég erős és dallamos lett ahhoz, hogy a környezetemben sokan halljanak. Úgyhogy nagy dühösen ki- és bejelentettem: legszebb életkoromban azért fizetnek jól, hogy mások szarát gyúrjam.
2007.3.21.
Az egologos bloggereket épp annyira ismerem, hogy tudjam, ki kicsoda, és hogy ki kicsodának a kicsodája. Kb. egy harmadukról azt is tudom, hogy hogyan néznek ki, és hogy élőben hogyan beszélnek.
Eddig négy helyen éltem viszonylag sokáig:
18 évet Régenben
3 évet Kolozsváron, szünetekkel
2*0.5 évet Budapesten, szünetekkel
1.5 évet Bukarestben, szünetek nélkül
A szünetekben éltem kétkicsit Finnországban, és éltem volna többkicsit Berlinben, de a szeles vőlegényeknek, ugye, vége. És most megint gyötör a mehetnék.
2007.12.1.
A jó kávézáshoz kerek egy óra kell, négy kedves lány,
Ha épp valakinél vagyok, és nincs főtt ebéd, de valamit enni kell, akkor krumpit főzünk és sütünk melléje halat. Négy évnyi eddzés eredménye, hogy néha kívánom a halat, és a tonhalas salátába sem halok bele. A rákot továbbra sem eszem meg, sem a tengerit, sem a folyamit.
2008.3.11.
Kicsit még mindig meglep, amikor rájövök, hogy fizikai munkát lelkiismeretesebben, rendszerezettebben és nagyon gyakran szívesebben végzek, mint szellemit.
Erre nem számítottam.
Pár éve még megkérdeztem, melyik zöld marad és melyiket kell kiszedni, és nem is szégyelltem magam. Mert bezzeg a könyvek között. Lehet, hogy a zöldek között még mindig nem vagyok egy nagy ász,
2008.3.21.
Ha a gyermekeket nem számoljuk, akkor a szigeten, ahol a szőke lakik, pont egy nővel van kevesebb, mint ahány férfi. A nők közül mindegyik anya és a férfiak közül mindegyik apa, kivéve a szőkét, akiről tudják, hogy cicája van, társa viszont nincs. Vagy messze van. Vagy nem hozza a szigetre. Vagy ki tudja. A szigetlakók mindenesetre nem.
Engem ismernek, nem gyakran, de járok oda, és csütörtökön újra megjelentem. Nagyon megörvendtek nekem. Végre, mondták. Végre mi? (Mivégre?) Akkor jártok. Nem. De akkor fogtok. Nem. A nemeket én mondtam (és gondoltam), mindegyik kisebb bosszúság, a szőke közben a matracot szedte elő. Nagycsütörtök éjjel, két nem egymás után, és hol van még a kakasszó.
Csütörtök éjjel azt álmodtam, hogy a szigeten alszom, és amikor megébredtem, és láttam, hogy a szigeten alszom, nagyon dobogni kezdett a szívem. És emelem kalapom
2008.4.28.
A legelső finn bulin (a csoporttársnőnk ünnepelte a szülinapját) kénytelen voltam lemenni a boltba és venni valami inni- és rágcsálnivalót, mert mindenki más zacskóban hozta otthonról a sajátját. Én ajándékot és virágot vittem a lánynak, magamnak semmit, ők a lánynak semmit, de gondoskodtak a saját etetésükről és itatásukról. Amikor erre rájöttem, majdnem hülyén éreztem magam, de aztán szerencsém volt, mert a házigazda elmagyarázta, hogy hol van a bolt. Attól kezdve egyértelműen úgy gondoltam, nem bennem van a bibi.
Egyik magyar lány mesélte, hogy a tutoruk (külföldiek mellé kiosztott finn lány) kitalálta, hogy szervezzenek közös evészetet, és mindenki hozzon valami jellegzetes ételt, amit majd közösen megesznek. Vitt Zs., vitt a két japán is, és a finn tutor is főzött valamit. Vacsora után megkérdezte, kinek mennyibe került, és akarják-e, hogy bepótoljanak a többiek. Mondták, nem szükséges, de ha ő úgy gondolja, akkor neki szívesen fizetnek a finn ételért. Megköszönte, és összeszedett mindenkitől két-két eurót.
Bin szólt, hogy van két lámpája, egyiket nekem adja, ha kell. Kellett, átjött, felszerelte, megköszöntem, megkávéztunk, beszélgettünk egy nagyot, és azóta is ég a világ virágéknál.
2008.7.2.
Heb je goed geslapen?
Ez itt az öröm helye: van egy élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan.
Ez itt a belenyugvás helye: az élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan, ma délben hazaköltözött. Noha még mindig nem tudom, hol van Kváron az Uliului utca.
Ez itt a reklám helye: a film, amivel René sztár lett.
2006.6.2.
Cipelek a hátamon néhány elefántot, amit ki kellene sürgősen nyírni. Egyik a mesteri, másik az újságíróis államvizsgám. Most ezek a szakmai dögök miatt van bennem ez a nagy háború. Tegnap döntöttünk, jövőre is ilyen felállásban maradunk, Marikatündér és a három férfi, ma délután tárgyalunk a nénivel.
2006.8.16.
A tegnapi hisztim szerencsésen végetért. Az internettel volt a baj, azzal kezdődött. Kétszer szépen hívtam fel őket , harmadszorra azt mondtam, ha nem javítják meg, a semmiért nem fizetünk, s elkértem a
5.1.2007.
Miksi Suomeen?
Sunnuntaina tulin laillisestikin eurooppalaiseksi, ja Suomi on yksi niistä maista, joka odottaa ulkomaalaista työvoimaa. Mun ajatus on kuitenkin paljon-paljon vanhempi ja henkilökohtaisempi.
2007.2.27.
Tegnap addig reszeltem a hangom, amíg teljesen biztos voltam benne, hogy elég erős és dallamos lett ahhoz, hogy a környezetemben sokan halljanak. Úgyhogy nagy dühösen ki- és bejelentettem: legszebb életkoromban azért fizetnek jól, hogy mások szarát gyúrjam.
2007.3.21.
Az egologos bloggereket épp annyira ismerem, hogy tudjam, ki kicsoda, és hogy ki kicsodának a kicsodája. Kb. egy harmadukról azt is tudom, hogy hogyan néznek ki, és hogy élőben hogyan beszélnek.
Eddig négy helyen éltem viszonylag sokáig:
18 évet Régenben
3 évet Kolozsváron, szünetekkel
2*0.5 évet Budapesten, szünetekkel
1.5 évet Bukarestben, szünetek nélkül
A szünetekben éltem kétkicsit Finnországban, és éltem volna többkicsit Berlinben, de a szeles vőlegényeknek, ugye, vége. És most megint gyötör a mehetnék.
2007.12.1.
A jó kávézáshoz kerek egy óra kell, négy kedves lány,
Ha épp valakinél vagyok, és nincs főtt ebéd, de valamit enni kell, akkor krumpit főzünk és sütünk melléje halat. Négy évnyi eddzés eredménye, hogy néha kívánom a halat, és a tonhalas salátába sem halok bele. A rákot továbbra sem eszem meg, sem a tengerit, sem a folyamit.
2008.3.11.
Kicsit még mindig meglep, amikor rájövök, hogy fizikai munkát lelkiismeretesebben, rendszerezettebben és nagyon gyakran szívesebben végzek, mint szellemit.
Erre nem számítottam.
Pár éve még megkérdeztem, melyik zöld marad és melyiket kell kiszedni, és nem is szégyelltem magam. Mert bezzeg a könyvek között. Lehet, hogy a zöldek között még mindig nem vagyok egy nagy ász,
2008.3.21.
Ha a gyermekeket nem számoljuk, akkor a szigeten, ahol a szőke lakik, pont egy nővel van kevesebb, mint ahány férfi. A nők közül mindegyik anya és a férfiak közül mindegyik apa, kivéve a szőkét, akiről tudják, hogy cicája van, társa viszont nincs. Vagy messze van. Vagy nem hozza a szigetre. Vagy ki tudja. A szigetlakók mindenesetre nem.
Engem ismernek, nem gyakran, de járok oda, és csütörtökön újra megjelentem. Nagyon megörvendtek nekem. Végre, mondták. Végre mi? (Mivégre?) Akkor jártok. Nem. De akkor fogtok. Nem. A nemeket én mondtam (és gondoltam), mindegyik kisebb bosszúság, a szőke közben a matracot szedte elő. Nagycsütörtök éjjel, két nem egymás után, és hol van még a kakasszó.
Csütörtök éjjel azt álmodtam, hogy a szigeten alszom, és amikor megébredtem, és láttam, hogy a szigeten alszom, nagyon dobogni kezdett a szívem. És emelem kalapom
2008.4.28.
A legelső finn bulin (a csoporttársnőnk ünnepelte a szülinapját) kénytelen voltam lemenni a boltba és venni valami inni- és rágcsálnivalót, mert mindenki más zacskóban hozta otthonról a sajátját. Én ajándékot és virágot vittem a lánynak, magamnak semmit, ők a lánynak semmit, de gondoskodtak a saját etetésükről és itatásukról. Amikor erre rájöttem, majdnem hülyén éreztem magam, de aztán szerencsém volt, mert a házigazda elmagyarázta, hogy hol van a bolt. Attól kezdve egyértelműen úgy gondoltam, nem bennem van a bibi.
Egyik magyar lány mesélte, hogy a tutoruk (külföldiek mellé kiosztott finn lány) kitalálta, hogy szervezzenek közös evészetet, és mindenki hozzon valami jellegzetes ételt, amit majd közösen megesznek. Vitt Zs., vitt a két japán is, és a finn tutor is főzött valamit. Vacsora után megkérdezte, kinek mennyibe került, és akarják-e, hogy bepótoljanak a többiek. Mondták, nem szükséges, de ha ő úgy gondolja, akkor neki szívesen fizetnek a finn ételért. Megköszönte, és összeszedett mindenkitől két-két eurót.
Bin szólt, hogy van két lámpája, egyiket nekem adja, ha kell. Kellett, átjött, felszerelte, megköszöntem, megkávéztunk, beszélgettünk egy nagyot, és azóta is ég a világ virágéknál.
2008.7.2.
Heb je goed geslapen?
Ez itt az öröm helye: van egy élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan.
Ez itt a belenyugvás helye: az élő, száznyolcvanöt centi magas, kb. nyolcvan kilós bizonyítékom arra, hogy a barátság nincs korhoz, nemhez, időhöz, térhez kötve, nincsenek fokozatai, csak úgy megvan, ma délben hazaköltözött. Noha még mindig nem tudom, hol van Kváron az Uliului utca.
Ez itt a reklám helye: a film, amivel René sztár lett.
szerda, február 04, 2009
A helyesen kiválasztott célokról
Ma megtudtam, hogy az egyik haver barátnője kétszeres világbajnok gumicsizma-hajításban. Ami ez a mondat után következik, csak lábjegyzet, rózsaszín vattacukor arról, hogy én bezzeg nem.
Örök életemben úgy gondoltam, hogy célvonalak, vágyak, tervek, kapálnivaló mindig akad. És ha az ember akarja, akkor minden össze is jön. Pont olyan gyorsan, amilyen kitartóan akarja. Ha nem akarja eléggé, nem jön össze. Ha nagyon akarja, nagyon összejön. Ha sokat eszik, lesz mit kikakilni.
Másodikos voltam, amikor Régenben sakkversenyt szerveztek, én azonnal jelentkeztem. Sakkozni akkor sem, azóta sem tudok, de ezt a tényt nem tartottam kellő akadálynak. Hogy végül hogy lehetett visszacsinálni a dolgokat, egyszerűen csak nem mentem el a versenyre vagy lemondtuk a jelentkezést, arra már nem emlékszem. Kis segítséggel megspóroltam egy szégyent. És egy sakkista pályafutást.
Matematikus sem lettem, pedig annak is többször nekifutottam. Tantárgyverseny, Matematikai Lapok -verseny, minden, ami kell. Fizikából hetedikben, nyolcadikban olimpiász, magyarból minden áldott évben. Mesemondó, olvasási, helyesírási. Gombvarró. Református zsoltáréneklés (zárójelben: unitárius vagyok). Cserkészéknél minden lehető-lehetetlen próba. Kémia- és szépségverseny kilencedikben (akárhogy variálnók a szépség fogalmát, nem vagyok az a típus, aki a színpadról hej de leragyogja a vetélytársakat, na.) Ifjú írók-költők irmányainak mérlegre és rangsorba állítása. Egyetemen tédékák, sorba egymás után, részemről kétségbevonható színvonalon, de kétségbevonhatatlan elhatározással, hogy mindig csak előre, néha-néha pihi, de aztán előre megint. (A Hogy kapáljuk össze magunknak a bentlakást és ösztöndíjat c. megpróbáltatás már más súlycsoport, de valahol ugyanaz volt. Mindössze annyi volt benne a zső, hogy a saját tudományos veteményeskertem kapálgatása mellett ajánlott volt átkukkintani a szomszédhoz is, aki szeptemberben, pont betakarítás előtt, kijavíthatta az egyetlen nyolcasát kilencesre.)
Most itt vagyok, sül a pecsenye, mondjuk azt, hogy majdnem győztem. Ugyanúgy eszem, ugyanúgy iszom, alszom is eleget. Pont ugyanannyit ücsörgök gép előtt, mint negyedéven, amikor különböző füstös internetkávézókból írtam a blogot, azt a másikat. Már nincs az a vizsga, amiért hajnal hasadtával rohannék a könyvtárba olvasni, de az a téma sem, amibe rohangálás nélkül beletörne a fogam. Béke van, olvasnivaló, tanulnivaló, most bütykölnivaló dolgozat. A régesrégi akarások közül van, ami megmaradt. Időnként átkukkintok a szomszédhoz, de nem ijeszt a szeptember. Asszem öregszem, mert csizmám is van, de eszem ágában sincs vele hajigálni.
Örök életemben úgy gondoltam, hogy célvonalak, vágyak, tervek, kapálnivaló mindig akad. És ha az ember akarja, akkor minden össze is jön. Pont olyan gyorsan, amilyen kitartóan akarja. Ha nem akarja eléggé, nem jön össze. Ha nagyon akarja, nagyon összejön. Ha sokat eszik, lesz mit kikakilni.
Másodikos voltam, amikor Régenben sakkversenyt szerveztek, én azonnal jelentkeztem. Sakkozni akkor sem, azóta sem tudok, de ezt a tényt nem tartottam kellő akadálynak. Hogy végül hogy lehetett visszacsinálni a dolgokat, egyszerűen csak nem mentem el a versenyre vagy lemondtuk a jelentkezést, arra már nem emlékszem. Kis segítséggel megspóroltam egy szégyent. És egy sakkista pályafutást.
Matematikus sem lettem, pedig annak is többször nekifutottam. Tantárgyverseny, Matematikai Lapok -verseny, minden, ami kell. Fizikából hetedikben, nyolcadikban olimpiász, magyarból minden áldott évben. Mesemondó, olvasási, helyesírási. Gombvarró. Református zsoltáréneklés (zárójelben: unitárius vagyok). Cserkészéknél minden lehető-lehetetlen próba. Kémia- és szépségverseny kilencedikben (akárhogy variálnók a szépség fogalmát, nem vagyok az a típus, aki a színpadról hej de leragyogja a vetélytársakat, na.) Ifjú írók-költők irmányainak mérlegre és rangsorba állítása. Egyetemen tédékák, sorba egymás után, részemről kétségbevonható színvonalon, de kétségbevonhatatlan elhatározással, hogy mindig csak előre, néha-néha pihi, de aztán előre megint. (A Hogy kapáljuk össze magunknak a bentlakást és ösztöndíjat c. megpróbáltatás már más súlycsoport, de valahol ugyanaz volt. Mindössze annyi volt benne a zső, hogy a saját tudományos veteményeskertem kapálgatása mellett ajánlott volt átkukkintani a szomszédhoz is, aki szeptemberben, pont betakarítás előtt, kijavíthatta az egyetlen nyolcasát kilencesre.)
Most itt vagyok, sül a pecsenye, mondjuk azt, hogy majdnem győztem. Ugyanúgy eszem, ugyanúgy iszom, alszom is eleget. Pont ugyanannyit ücsörgök gép előtt, mint negyedéven, amikor különböző füstös internetkávézókból írtam a blogot, azt a másikat. Már nincs az a vizsga, amiért hajnal hasadtával rohannék a könyvtárba olvasni, de az a téma sem, amibe rohangálás nélkül beletörne a fogam. Béke van, olvasnivaló, tanulnivaló, most bütykölnivaló dolgozat. A régesrégi akarások közül van, ami megmaradt. Időnként átkukkintok a szomszédhoz, de nem ijeszt a szeptember. Asszem öregszem, mert csizmám is van, de eszem ágában sincs vele hajigálni.
vasárnap, január 18, 2009
Erős Pista Finnországban
Azt mondja A. (50, olasz, előbbi bejegyzések A. hősével azonos) , hogy szerinte mazochistább nép, mint a finnek, nincs ezen a nagykerek világon. Hogy ők Európa legnagyobb szemfényvesztői. Hogy semmijük nincs, csak a nagyfene erdők. Hogy a fenekük rögtön mellmagasságban kezdődik, s kb. ott van a kultúraszintjük is. Hogy januárban képesek egész órás rádióműsort készíteni arról, hogy hová tűnt a boltokból a mandarin. Hogy a megmaradt két kekszet becsomagolják s visszateszik a szekrénybe. S hogy csak akkor találkozik velem, ha hajlandó vagyok angolul beszélgetni, mert ő ettől a szent perctől kezdve finnül egy szót sem szól, és ha igen, akkor az káromkodás lesz. Bastarda.
A. időnként megsétáltat a halpiacon. Előttem vonul be a bárba, lesegíti a kabátomat, megdicséri a fülbevalómat, és abból a vörösborból rendel, ami szerinte hozzám leginkább illik. Ő közben sörözik. Vagy azt issza, amit évekkel ezelőtt a mexikói, spanyol, afrikai, hottentotta parton (Tudod, akkor, amikor...), vagy amit a pincér ajánl. A pincérekkel nagyon udvariasan beszél, mindent megköszön, köszönetem Önnek, kábé így. A bor mellé hoz nekem vizet, a kávé mellé csokikockát.
A. olyan férfi, aki átverhetetlennek tűnik, de A.-t mindig átverik. A-t mindig csak és kizárólag finn nők verik át. Kirakják a ruháit a lépcsőház elé. Vesznek neki repülőjegyet, egy darab odautat Olaszországba. Lemondják a randit vagy fáradtan érkeznek a randira. Bejelentik, hogy tartalmilag nem értik, amit A. mond, azt sem, amire gondol, sőt azt sem, amire gondolni fog. Eltűnnek, aztán újra megjelennek, aztán végleg eltűnnek. Van, aki fél-, van, aki nyolcévente.
A. ezúttal nem panaszkodik, de nem is röhög saját magán. Nyakalja az Erős Pistát, amit épp tőlem kapott. Angolul beszélünk, így szólt az egyesség. Strong Steve, mondom, s van olyan is, hogy Sweet Anna. Nem válaszol. Rendre megforgatja a húsgombócokat a paprikakupacban és egészben bekapja őket. Nagyokat fal és nagyokat kortyol és nagyon bámul a semmibe. Aztán erőt gyűjt és megkérdi, hogy a lakótársnőm éppen elvált édesanyja betöltötte-e a negyvenet, és ha igen, akkor tud-e angolul, hogy legalább a boldogság illúziója meglegyen, mert ő finn nőkkel, la bastarda, most kb. júniusig ejsze nem.
A. időnként megsétáltat a halpiacon. Előttem vonul be a bárba, lesegíti a kabátomat, megdicséri a fülbevalómat, és abból a vörösborból rendel, ami szerinte hozzám leginkább illik. Ő közben sörözik. Vagy azt issza, amit évekkel ezelőtt a mexikói, spanyol, afrikai, hottentotta parton (Tudod, akkor, amikor...), vagy amit a pincér ajánl. A pincérekkel nagyon udvariasan beszél, mindent megköszön, köszönetem Önnek, kábé így. A bor mellé hoz nekem vizet, a kávé mellé csokikockát.
A. olyan férfi, aki átverhetetlennek tűnik, de A.-t mindig átverik. A-t mindig csak és kizárólag finn nők verik át. Kirakják a ruháit a lépcsőház elé. Vesznek neki repülőjegyet, egy darab odautat Olaszországba. Lemondják a randit vagy fáradtan érkeznek a randira. Bejelentik, hogy tartalmilag nem értik, amit A. mond, azt sem, amire gondol, sőt azt sem, amire gondolni fog. Eltűnnek, aztán újra megjelennek, aztán végleg eltűnnek. Van, aki fél-, van, aki nyolcévente.
A. ezúttal nem panaszkodik, de nem is röhög saját magán. Nyakalja az Erős Pistát, amit épp tőlem kapott. Angolul beszélünk, így szólt az egyesség. Strong Steve, mondom, s van olyan is, hogy Sweet Anna. Nem válaszol. Rendre megforgatja a húsgombócokat a paprikakupacban és egészben bekapja őket. Nagyokat fal és nagyokat kortyol és nagyon bámul a semmibe. Aztán erőt gyűjt és megkérdi, hogy a lakótársnőm éppen elvált édesanyja betöltötte-e a negyvenet, és ha igen, akkor tud-e angolul, hogy legalább a boldogság illúziója meglegyen, mert ő finn nőkkel, la bastarda, most kb. júniusig ejsze nem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)