Svejk és a szláv lélek

Azt mondta egyszer O., hogy vannak dolgok, amiket én soha nem fogok megérteni, mert az én lelkem nem szláv. Az övé viszont igen. Sejtem, hogy O.-nak sötétkék lelke van, mély, íze, mint az érett szilvának. Közvetlen tapasztalataim O. lelkéről nincsenek, szabad bejárásom oda nem volt és nem is lesz, megpillantani is csak ritkán véltem, például amikor jó másfél hónapi sülve-főve együttlét után, hazaköltözésem napján a kezembe nyomott egy zöld borítékot, rajta a nevem és az óra, amikor kibontható, benne O. szálkás betűivel annak a dalnak a szövege, amit én két hónapig hallgattam úgy, hogy nem értettem belőle semmit, és amiről ő két hónapig állította, hogy nem is jelent semmit, csak egy nagy posztmodern hülyeség.

O. mindig pontosan tudta, hogy mi hülyeség és mi nem. Mi finom és mi nem. Mi veszélyes és mi nem. Mi a szép és mi a jó. O. személyes művészete inkább abban rejlett, ahogyan a szépről és jóról, illetve a hülyeségről és rosszról való biztos tudását csomagolta. Azt, hogy a befagyott tavon órákig sétálgati veszélyes és hülyeség, csak azután tudtam meg, miután újra talajt értünk. Waltari például jól ír, de ez csak azután bizonyosodott be, miután O. a legutolsó angolul fellelhető Waltari-mondatot is elolvasta, és aztán aludt rá egyet. Jó, azt mondta. Soha nem azt, hogy tetszik, soha nem azt, hogy talán.

O.-tól tudom azt is, hogy csehül tanulni hülyeség, legalább annyira, mint a miérteket fürkészni, e-mailen barátkozni vagy megnősülni. Csak ha majd valaki állapotos marad, mondta O.

Pedig nem is terhes, állt az esküvői meghívójuk kísérő szövegében úgy két hónapja. A menyasszonyt nem ismerem, de ha valaki, akkor O. tudhatja, hogy összeházasodni helyes és jó. Az én nemszláv lelkem pedig innen messziről is ünneplőbe öltözött, és szombaton bizisten nagyon gondolhattam rájuk, mert Helsinki közepén egy finn antikváriumban egy cseh nyelvű Svejk is a kezembe került. (Hátsó gondolat csak egy volt bennem, mint Svejkben vécére menetel előtt, mert megvettem, hogy ha már nem tanulok meg csehül - ki tudja, ki tudja -, majd Z.-nek adjam, amiért a derék szláv lelke szolidaritásból is annyira egy húron pendül az enyémmel.)