Matti Virtanen újra házat venne.



Ha jól számolom, ez lesz az ötödik. Az elsőre Budapesten kezdett el gyűjteni 2004. őszén, én akkor voltam negyedéves. Emlékszem, azért volt nagyon felháborodva, hogy a fronton felszabadították ugyan a hazát, de a nőt már neki kell megszelidítenie. Nafene. Nem élveztem az eszmefuttatását, a porakone-ihoz nem is értettem, nem is érdekelt.

Matti Ouluban jött elő másodszor, akkor jó sokáig maradt is. Pár napig egyetemre sem jártam miatta: leköltöztettem a matracot a földre, s ott kuksoltam a hálózsákban. Jegyeztem az aranymondásait, a szebbeket elküldtem Jannak. Például a nőről, akinek közvetlenül a melle alatt kezdődik a lába, s nem is ér véget soha. Jan jelezte, hogy nem szereti, ha finnül írok neki, de két hónapra rá még mindig ellenőrízni kívánta, hogy az én kettőm vajon végetér-e. (Véget hát. - szerk.megj.)

Mire felköltöztem újra az ágyra, Ondrejnak is baja lett egy Mattival, angolul nem az igazi, hogy segítek-e neki. Ano. Jo. Hogy Matti öreg-e. Nem öreg, csak finn és férfi és házra gyűjt. Az eszmefuttatásom kézépső részén vitatkoztunk egy kicsit, de a ház végül harmadszorra is meglett.

Negyedszerre magyarul gyűlt ki a kilencszázezer (Yvettenek azóta is nagy kiitos :). Beletört rendre minden fogam. Jossitelu. Vittuuntumatta. Esileikin. Egyszer sírtam is, mert annyi guta ütött meg egyszerre. De tetszett nekem ez a Matti, s kicsit Kari Hotakainen is.

Utoljára, az őszi kiruccanásomról nem hagyott nyugton hazajönni. A repülőtéren vettem meg, C-árcsoport, ragasztott, olcsó példány. Miközben ezt pötyögöm, önálló életet él, masszírozza a népet éppen vagy szalad.


(Mint ahogy én is r.cs.-hez, hogy ha felteszi a Látó internetes archívumára a tavaly júliusi számot is, belinkelhessem ide. Míg lesz egy nagyon profi fordítás.)

Plakátterv: Timo Mänttäri