Paul Klee: Tűz és halál

csütörtök, március 10, 2011

Kuks

Kuksóka,

aki jó féléve még nem tudta, éljen-e vagy haljon-e meg, s akihez szinte rögtön a temetés után le is mentünk négyen, akik maradtunk, édesanyám, nagymamám, Peti és én, nagytatám akkorra már hazament a tyúkokra vigyázni s hagyni minket felocsúdni, szóval mentünk négyen, élet-halál kérdésben frissen le (se) szarva, megállapítani, hogy el kell-e altatni a kutyát, aki, amilyen öreg és gyenge és édesapám elvesztése által szintén megviselt, talán boldogabb lenne az örök harcmezőkön, mint a papék udvarán,

Kuksóka azóta is él, és friss gazdátlanságában nagykanállal habzsolja ezt a főtt tyúkfej életet.

S ahogy a Maros hídján látszik legtisztábban a táj s a vízben a kövek, Kuksókához menet és onnan jövet van a legtisztább csend a fejemben is, olyankor jönnek a legszebb mondatok, ma pont egy szembejövő öreg bácsitól:

Ne lépjen a sárba, édesanyám kicsi csirkéje, kikerülöm én, mert nem vagyok paraszt.

Kuks Apáccsal, anno.