Esti vese

Hely van mindenkinek.
Ahhoz, hogy elférjünk, senkit nem kell kitúrni sehonnan.
Ha kétdudás-bajunk van, tanuljunk meg furulyázni.

(folyt. köv., most 00:05 és nagyon álmos vagyok)


(fotó: Naantali, muumi-ház, szeptemberben téli álomra szenderülve)

Kikindán a buli

Egyszer egy licis táborban volt egy fiú, aki minden mondatát azzal kezdte, hogy Nálunk otthon Kikindán... A fiú nevére nem emlékszem, de biztosra tudom, hogy kikindai volt.

Szombaton buliztunk, egy kanadai fiú töltötte a huszonhatot. A finn felesége elővarázsolt mindenféle finomságot, volt muroktorta, paszulykrémes nacho, avokádó, kesudió kókusszal, négyféle kicsi pizzakocka, kétféle olajbogyó, chips; inni bor, sör, siideri, víz, kóla, kávé. A társaság ugyanilyen színes, nyugatról hollandok, svájciak, nagyon északról egy izlandi fiú, keletebbről én, délről olaszok, délkeletről egy török lány. Beszélgettünk százféle nyelven, nagy volt ott a haddelhadd.

Kicsi kétszobás lakás, de bővel elfértünk, jó emberek kis helyen is stb. Én pl. a padlón ültem, észre sem vettem, hogy egyedül. Arra figyeltem fel, hogy mellettem egy idő után nagyon heves lett a társalgás, a házigazda leemeli a polcról A lét elviselhetetlen könnyűségét, és nagyon keres valamit. Nézek Renére, ő elromániaimagyarosodó holland, hogy mi van. Nem találják a részletet, úgyhogy az ünnepelt összefoglalja: Kundera ír arról, hogy így ültek éppen, a padlón, mint a kelet-európaiak és a párizsi bohém ifjúság.

Hát, kérem, nálunk otthon Kikindán...

Ui. a fogalmak relativitásáról: amikor megkérdezték R.-től, miért jött Finnországba, azt mondta, mindig is keletebbre vágyott.

Késett csodalabda

Csoda itt az, amire újra meg újra rácsodálkozom. Csoda az is, amin újra meg újra elcsodálkozom. Tehát:

1. A Nagyvárad-Bukarest útvonal, lehetőleg stoppal. Ha egyben nem megy, akkor Nagyvárad-Kolozsvár stoppal, onnan Segesváron keresztül Buku, vonattal. Kizárólag nappal. Van közben minden. Különösen szeretem, ha közben felhős az ég, de nem esik. Érdemes megfigyelni, mennyire más a Várad-kb.Brassó, mint ami utána jön.

2. A tengerpart. Életemben eddig egyetlenegyszer jártam Konstancán, idén nyáron. Százhúsz fok volt, az utcán szinte senki, az óvárosban egy asszony szőnyeget mosott mezítláb, valahol a fejünk fölött a mecset. Soha shaorma olyan jól nem esett, mint akkor. A kaszinó környéke, ahol nem feltűnő az sem, ha valaki lefátyolozva sétál. A hatalmas hajók, a gyárkémények, a homok. Annyira más, mint Erdély, hogy megáll az eszed.

3. Bukarest, mindenestől. A Herastrau kora reggel. Az Obor-piac. A Lipscani. Az ide-oda eldugott kicsi ortodox templomok. A vasárnaponként megtelő kávézók, lehetőleg délben. Móni udvara. Az állomás vonatindulás előtt. A régi szomszédaim. A száguldó 41-es villamosból nézni a kígyózó kocsisort. Az az érzés, hogy minden kalandom után (tolvajok, betörők, kóborkutyák) oda bármikor visszamennék.

4. A Ma descurc, és minden, amit ez takar. A folyamatos intézkedések, a hihetetlenül alakuló érdekkapcsolatok. A ki ismer kit, függetlenül attól, hogy honnan és mennyire. Hogy van olyan világ, ahol a nem azt jelenti, még nem hagyom magam meggyőzni, de rajta, próbálkozz. Hogy vannak helyek, ahol olcsóbban adják a karfiolt, ha tököt is veszel.

5. A becsületes emberek. Azok a magyarok, akik a román jelző mellé nem asszociálnak semmit. Azok a románok, akik Bukarestben össze mernek költözni három csíkival és este szó nélkül végignézik a Duna TV híradóját is. Azok, akik a magyar jelző mellé azt asszociálják, hogy cumsecade, és azok is, akik a magyar mellé nem asszociálnak semmit.

6. Az a nagyon finom határ, ahol az érvelés átmegy érzelmibe. Bármennyire igazad lenne, a hangnem miatt elbukhatsz. Tapasztaltam százszor, többnyire román emberekkel. Mindig el is buktam. Az észérveket könnyebben fonogatom, mint az érzelmi szálakat, pedig kár.

7. Az a szerencse, hogy könnyen hozzáférek a román kultúrához, de közben kívülről (is) látom azt.

A csodák csomagolása végett:

a. Újabban a magyar mellé nem egyértelműen azt teszem hozzá, ha a nemzetiségem felől érdeklődnek, hogy erdélyi, hanem egy pillanatig azon is elgondolkozom, most erdélyi legyen vagy romániai. Megvettem a repülőjegyemet decemberre, Helsinki-Bukarest. Jelzem, nem Budapest.

b. Tegnap grilleztünk, két francia beszélgetett franciául az éppen sülő gombáimról. Mondom angolul, egyenek belőle nyugodtan. Áá, hogy akkor én tudok franciául. Áá, nem, nem, románul. Mire egyik magyar (jogásznak tanuló) legény: ezek szerint a nyelvüket meg a franciáktól majmolták el a hülye románok, ugye. Aki ennyire okos és tapintatos, inkább pácolja és párolja a sütnivalóját, minthogy csillogtassa.

Edinának és Alinának küldöm a ladbát, és majd Istvánnak is, ha egyszer újra kedvet kap a blogozáshoz.

Köszi, Edó.

Csabnak

Ez a bejegyzés a finn férfiakról szól, mérgemben és sarkítva. Azért Csabnak, mert amikor megkérdeztem, miről írjak majd, ezt kérte. Azért kérte ezt, mert a javamat akarja, én ezt értem és érzem. Szóval jó tett helyébe jót várj.

Holnap fonetika vizsgám van, de ma estére bejelentkezett egy/a legény. Eredetileg kávézásról volt szó és reggelről, de aztán kicsit csúszott, mert előtte fát aprít a szigeten. Figyelem, a finn férfiak dolgosak. Ha eljön a tél, és lesz az a nő, aki kivárja a tél eljöttét és a lazítás idejét, jó lesz majd a felaprított fa a szaunázáshoz. A finn férfiak szépek és tiszták és frissek, és persze hőállóak.

A hőállóság (hőállás, hőfokok állása) nem vicc. Ugyanezzel a legénnyel ugyanis múlt hétvégén alaposan végigbeszéltük, hogy hány az óra. Érvekkel, teljesen objektíven, minden szerelmet és érzelmet kizárva. Mint magyar legényekkel soha. Hogy van közöttünk ennyi és ennyi kilométer, ennyi és ennyi év korkülönbség, ennyi és ennyi nemi és társadalmi különbség, aminek ez és ez a következménye. Közösen döntöttünk magunkról, okosan, szépen, becsületes finn és magyar ember módjára. A becsületes finn férfiak mellett az ember becsületes magyar nőnek érzi magát. Főleg ha az.

A döntés része, hogy attól még kávézhatunk, és itt vissza is kanyarodhatunk a bejegyzés elejére.
Szóval az előbb ír, hogy majd jön. Oké. Mássalhangzókból van elég, elszórakozgatok addig. Aztán hív, hogy van-e tévé itthon. Nincs. Hmmm, akkor hogy legyen. Figyelem, a finn férfiak mellett a nőknek van szavuk. Sőt, dönthetnek. Még sőtebb, dönteniük kell. Kérdem, miért hogy hogy legyen mi. Mert lenne egy adás, ami érdekli. Figyelem, érdeklődő. Előtte jöjjön, vagy utána. Mondom, nekem mindegy. Neki is, bár ma este még haza kell autóznia. Hát akkor meglátjuk. Sebaj, magánhangzók is vannak, sorba rakjuk azokat is, masírozzatok szépen be a fejembe.

Úgyhogy most éppen meglátom, hogy akkor mi van. Lehet, hogy ideér, mire a bejegyzést bepötyögöm, lehet, hogy nem. Egy dolog biztos: mire a tévéműsor lejár, biztos megfő a kávé is, és mivel már döntöttünk magunkról és ragaszkodunk is a döntéseinkhez, éberségemben reggelig gyakorolhatom majd, hogy hol képződik az á, a bé, a dé, és elmúlt vagy eljövendő magyar legényekre gondolva a szép magyar a, a gyé, az es, tyé és az egyebek.

Kijelentés: Az egyebekről kellene, de az igazán fontos dolgokról nem írok blogbejegyzést.

Lehulltak az első havak

Nincsen szebb a többes számnál.

Nem fikció

Én elfelejtettem írni. Ez nem vicc. A négy év filó megtanított olvasni, de úgy, hogy közben szépen csendben biztosan elvesztettem az uralmat a betűk fölött. Eleinte csak az r nem ment, főleg t után, aztán egybefolyt az u és az i, aztán idegesíteni kezdtek a jelzők, főleg kettő egymás után, aztán az igék, ha túl sok volt egy mondatban, aztán az is, ha túl kevés,

a hasonlatokat csak akkor viselem el, ha egyik részük hiányzik, kedden a hasonló, szerdán a hasonlított,

baj van az írásjelekkel (kivétel a ponttal, azzal nincs), a hosszú szövegekkel, a túl rövidekkel, a semmitmondókkal, a másfeles sorközökkel, a címekkel nagyon.

Ami itt blognak látszik, az nekem terápia.


Irom ezt kettős okból:

1. Edó azt kérdezte, miért nem írok úgy blogot, ahogy neki üzeneteket. Mert nem tudok úgy írni ide. Ha újságírásból kellene megélnem, ahogy anno képzeltem, most nem lennék 56 kiló.

2. Ma van a finn irodalom napja. Olvasni, szerencsére, továbbra is szeretek. Másolni is, azt nem érzem írásnak, pl. az alábbit ide:

Aleksis Kiven päivä, suomalaisen kirjallisuuden päivä.

A dolgok feneke és a fenekünk helye az információs társadalomban

Pénteken könyvtárismertetőt tartottak nekünk, kezdődött délben, pont ebéd után. Beült mindenki egy-egy képernyő mögé, és elkezdte bámulni a szembefalat, ott volt ugyanis a vetítővászon, és előtte a könyvtáros, aki a bemutatót tartotta.

Az ismertető a keresőrendszerek használatáról szólt. Vagyis ha kell nekünk egy könyv (mivel mi finnugrászok vagyunk, pl. egy szótár), akkor honnan is kezdjük. Rákereshetünk a szerző nevére, vagy rákereshetünk a könyv címére, vagy ha ezek közül egyiket sem tudjuk, akkor valamilyen kulcsszóra. Van-e valakinek valamilyen kérdése eddig. Nincs. Akkor begyakoroljuk, mindenki a maga gépén nyomogatja a search-öt.

Tovább. Ha a szerző nevét és a könyv címét is tudjuk, akkor rákereshetünk mindkettőre, egyszerre. Ehhez az AND, OR és NOT parancsok közül az AND-et kell használnunk. Az AND, ugye mindenki tud ennyit angolul, és-t jelent. A társaság felröhög, vices ez a péntek délután. A vicc alkalomhoz és társasághoz igazított spontán megnyilvánulás, emiatt nincs benne a PowerPoint-bemutatóban, vagyis nem jelenik meg a szembefalon. Újabb magyarázatok, újabb húsz perc gyakorlás. Mint a karikacsapás, hétfő reggel egyből könyvtározni fogok.

Aztán jönnek az elektronikus adatbázisok, vagyis az e-könyvek, az e-folyóiratok és az e-szótárak. Ugyanaz a módszer. Lelki mosoly, hogy ilyenek is vannak, ez új. Gyorsan megnézem, hogy mi minden, s hogy otthonról is hozzáférhetek, juppijé. A második lelki mosoly közben jön is a feladatlap, azt kell megtudnom, mikor uralkodott Nagy Lajos, ez is megy, okos vagyok. Nagy Lajosékra is van vagy tíz perc idő, nézem az órát, mindjárt végzünk, hétvége, megyünk haza. Előtte még kapunk egy adag keresgélnivalót otthonra, nem muszáj, csak annak, aki úgy érzi, még mindig nem megy a keresgélés, és emailben jönnek majd a helyes válaszok.

Eszembe jut Luffy Kati a filó folyosójáról, a nénik a Heltaiból, a modern információszerzés órára megírt 12 darab szöveg Szabó Zsoltnak a semmiről. Éljen a Guttenberg-galaxis és a dolgok neve.

Mert szeretem, ha a dolgoknak pont akkora feneket kerítünk, mint amekkora nekik jár.

Ui. Ez a sznob bejegyzések közül való.