Paul Klee: Tűz és halál

vasárnap, október 26, 2008

A honvágyról latinul

Pár hete voltam román esten.

Finnek szervezték, engem is finn ismerőseim szerveztek be, vittek-hoztak satöbbi. A meghívottak között voltak románbarát finnek, finnbarát románok és volt a plepsz, például én is. Az est során kilenc-tíz powerpoint-összeállítást néztünk végig, kábé ilyeneket: Bukarest télen. Bukarest nyáron. Kolostorok Moldvából. Román népviselet innen-onnan. Húsvéti tojások innen-onnan. A hegyek fentről, lentről, középről. Drakula véresen és vér nélkül.

A románbarát finnek megkértek pár finnbarát románt, hogy kommentálják a látottakat, és ennek ők örömmel eleget is tettek: amikor a terem uááá-zott a gyönyörűségtől, akkor mondták, hogy hát igen. Amikor jöttek a hegyek, akkor hogy ez még semmi. Amikor Bukarest, hogy oda épeszű ember jószántából nem megy (erdélyiek lehettek, hazámfiai). Amikor városokról volt szó, akkor fújták a latin neveket, amire újra uuáá-zott a nép, mert átlag finn latinul nem tud. Egyik kommentátor még Kolozsvár német nevét is bevállalta, Klausstadt, latinul Napoca.

Útban hazafelé a hátsó ülésen felelevenítettem a latintudásomat (matek-fizika szakon 1+2 évig gyúrtuk), és boldogan vettem tudomásul, hogy a lényegre emlékszem: Mens sana in corpore sano.

(Egyszer majd a deákné vásznáról is írok, ti. arról, hogyan kínálgatják a magyarok méregdrágán, pult alatt Turku főterén a mézes pálinkát.)

szerda, október 15, 2008

Ez van.

Tegnap este, hazajövetelkor, egy halott madár fogadott, pont a konyhaablak és az ajtó között, szép nyugodtan, kifeküve, lábakkal a menyország felé. És várt. Feltehetőleg arra, hogy valaki onnan szépen megfogja és elvigye. Bevallom férfiasan, én is erre vártam. És vágytam. És mindhiába.

Hárman lakunk, egyik a légyölő Zuzka, a másik a békeszerető, tyúknak-tehénnek sem ártó vegetáriánus Salla, a harmadik én. Pont most még egy negyedik is van, egy kétméteres rokker legény, aki kb. ugyanolyan intenzitással üek-ezett a döglött madár hallatán, mint a kedvese.

Tegnap a sötét kapóra jött, úgy döntöttem, megvárom a reggelt. A reggel kapóra jött, van egy madár, amit el kell temetni, nem mehetek iskolába. Takarítottam, reggeliztem, elmosogattam, levittem a szemetet, kerestem szép dobozt, kerestem szemétlapátot, gumikesztyűt, vastag mellényt a hátamra. Közben bemértem, a rokker cipőjébe pont két ilyen ártatlanság férne bele, a szép dobozba négy, a harisnyás zacskóba egy. Most mit tegyek. És utána?

A felső szomszéd kb. ilyen lelkiállapotban találhatott, és miközben caplatott nagy serényen felfelé a másodikra (lapátja nincs neki sem), hátraszólt, hogy megfogod szépen és kidobod, szomorú, de ez az élet, nincs mit tenni, meg kell halni.

Szomorú, de nincs mit tenni: ember lettél, Ilona.