Ma megtudtam, hogy az egyik haver barátnője kétszeres világbajnok gumicsizma-hajításban. Ami ez a mondat után következik, csak lábjegyzet, rózsaszín vattacukor arról, hogy én bezzeg nem.
Örök életemben úgy gondoltam, hogy célvonalak, vágyak, tervek, kapálnivaló mindig akad. És ha az ember akarja, akkor minden össze is jön. Pont olyan gyorsan, amilyen kitartóan akarja. Ha nem akarja eléggé, nem jön össze. Ha nagyon akarja, nagyon összejön. Ha sokat eszik, lesz mit kikakilni.
Másodikos voltam, amikor Régenben sakkversenyt szerveztek, én azonnal jelentkeztem. Sakkozni akkor sem, azóta sem tudok, de ezt a tényt nem tartottam kellő akadálynak. Hogy végül hogy lehetett visszacsinálni a dolgokat, egyszerűen csak nem mentem el a versenyre vagy lemondtuk a jelentkezést, arra már nem emlékszem. Kis segítséggel megspóroltam egy szégyent. És egy sakkista pályafutást.
Matematikus sem lettem, pedig annak is többször nekifutottam. Tantárgyverseny, Matematikai Lapok -verseny, minden, ami kell. Fizikából hetedikben, nyolcadikban olimpiász, magyarból minden áldott évben. Mesemondó, olvasási, helyesírási. Gombvarró. Református zsoltáréneklés (zárójelben: unitárius vagyok). Cserkészéknél minden lehető-lehetetlen próba. Kémia- és szépségverseny kilencedikben (akárhogy variálnók a szépség fogalmát, nem vagyok az a típus, aki a színpadról hej de leragyogja a vetélytársakat, na.) Ifjú írók-költők irmányainak mérlegre és rangsorba állítása. Egyetemen tédékák, sorba egymás után, részemről kétségbevonható színvonalon, de kétségbevonhatatlan elhatározással, hogy mindig csak előre, néha-néha pihi, de aztán előre megint. (A Hogy kapáljuk össze magunknak a bentlakást és ösztöndíjat c. megpróbáltatás már más súlycsoport, de valahol ugyanaz volt. Mindössze annyi volt benne a zső, hogy a saját tudományos veteményeskertem kapálgatása mellett ajánlott volt átkukkintani a szomszédhoz is, aki szeptemberben, pont betakarítás előtt, kijavíthatta az egyetlen nyolcasát kilencesre.)
Most itt vagyok, sül a pecsenye, mondjuk azt, hogy majdnem győztem. Ugyanúgy eszem, ugyanúgy iszom, alszom is eleget. Pont ugyanannyit ücsörgök gép előtt, mint negyedéven, amikor különböző füstös internetkávézókból írtam a blogot, azt a másikat. Már nincs az a vizsga, amiért hajnal hasadtával rohannék a könyvtárba olvasni, de az a téma sem, amibe rohangálás nélkül beletörne a fogam. Béke van, olvasnivaló, tanulnivaló, most bütykölnivaló dolgozat. A régesrégi akarások közül van, ami megmaradt. Időnként átkukkintok a szomszédhoz, de nem ijeszt a szeptember. Asszem öregszem, mert csizmám is van, de eszem ágában sincs vele hajigálni.
