J., akit a főnököm január elején kirakott, mert hideg vizet töltött a termoszba, és csodálkozott, hogy nem melegszik, most visszajött, és öt kerek hétig gyakorlatozik nálunk, napi hét órát. Arról, hogy ezért az iskola (pincérnőnek tanul) mennyit fizet neki és mennyit fizet a főnökömnek, nem szól a fáma, de úgy tűnik, a munkájáért járó fizetséget termékekben is elfogyasztja, magyarán: megeszi. A zsákmányfoglalás egyszerű: amit megenne, abba beleharap, aztán amikor nincs egyéb dolga, visszatér és utolsó morzsákig el is tűnteti. Ma például egy csinoska pizzaszelet várta J.-t vissza, és vártuk mi is.
Történt ugyanis, hogy J. gyűrött ingben jött, úgyhogy ebéd előtt rögtön fel is parancsolták a raktárszobába inget vasalni. Pizzaszelet elő, belehamm, aztán irány az emelet. Kb. 15 mp feljutni az elsőre, J. fél perc múlva újra lent volt, teljes harci díszben, puccban, glóriában, hogy hol a vasaló. F., aki hétfő óta kétpercenként káromkodik J. miatt, ezúttal megjegyzések nélkül szedte ki a kagylóból az elázott szalvétadarabokat. J. olala, ennyit mondott, de ezt is csak nekem. J. ugyanis kivasalandó ing nélkül jött vissza, kicsiny fekete melltartó-fehérke majócskában.
J. státusát kicsit átérzem, ma különösen. F.-éhez hasonló képet vágott (hozzám) egy rakodómunkás, amikor felajánlottam, hogy szívesen töltök egy műanyag pohárba vizet. Hehe, szólt a válasz tíz kínos másodperc után, és hehét mondtam én is. Cigit kért, nem hamutartót, szólt oda J. Vagy úgy. Mivel néha a tettek minden szónál többet érnek, hagytam, hogy beleharapjon a második pizzaszeletbe is.
Ha tart a lelkesedésem, blogilag most portrék következnek, mert ennyi furcsa ember ritkán fordul meg egyhelyen :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése