A finnek nem puszit adnak, hanem ölelgetik egymást.
Az ölelés ugyan intimebbnek tűnik, mint az arconpuszi, de alapjában véve sem több, sem kevesebb. A forgatókönyv a következő: emeled a jobb karod, a balt kicsit távolabb tartod, épp annyira, hogy oda beleférjen egy test, ami (nem funkcionálisan: aki) ugyanígy emeli a jobb karját és távolítja a balt, hogy a kettő közé beférjen egy test, ami (nem funkcionálisan: aki) éppen te vagy. Tart mindez három másodpercig. Tartalommal lélekben kell megtölteni, vagy úgy, hogy 1. kihagyod, 2. meghosszabbítod, 3. áttérsz puszira. Az első bármikor elmegy, az utóbbi kettő külön-külön néha igen, kombinálva ki tudja.
Noha az evezni tudásról szeptember óta tudom, hogy itt létszükséglet, a veszélyes vizekre evezni tudás fogalmát csak magyarul vagyok képes körülírni, s úgy is csak ilyen kacskaringósan. Kacskaringók vannak, több mint otthon eddig bármikor. Az indákból nem matyóhimzés lesz, s ejsze nem is bazsarózsa, hanem gyakran kérdőjelek, félegyenesek, vonalak.
Én persze szakaszokat szeretnék, s tőlük függetlenül két végtelenségig meghosszabbítható egyenest, s rögtön a végtelent is, hogy találkozzanak. Mert találkozásokban szerencsés vagyok, és ha őszinte, akkor most boldog is, nagyon.
Ps. A szakaszok, mint a gameboy-tetrisben a sorok, törlik magukat. Ez a szerencse. Ctrl+A+delete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése