Popeye, a tenger ész

Hajót takarítunk, ma volt a második nap. A hajó per def finneket és svédeket szállít ide-oda, az ide lévén Turku, az oda Stockholm. A miénk a hetedik és a nyolcadik szint. Pont alattunk vadiúj Volvo V 70-esek utaznak átlátszó fóliába tekerve, hozzájuk nem nyúlunk. Noha a hajó rejtélyei közé tartozik az is, hogy ritkán száll le róla józan ember, a hajón sem részeg, sem józan utasokat nem láttam. Ha lennének sem nyúlnék hozzájuk (sem). Csak az ágyakhoz vagy a tükrökhöz vagy a csapokhoz nyúlok, annak függvényében, hogy mikor mi az én feladatom. Mivel magas, szép, fiatal nő vagyok, ma az ágyazás jutott nekem. Ezért a lánysereg nagyobbik része hálás, ők ugyanis japánok, és kicsiszékről lepedőt cserélni nem olyan nagyon izgi. Az ágyazás egyébként a munka csúcsa, állítólag ehhez kell a legnagyobb odafigyelés és kézügyesség. Elhisszük.

A munkafelügyelőkön kívül hárman vagyunk európaiak, nevezzem úgy, fehérek: egy lett lány, akinek péntek az utolsó munkanapja, jómagam és egy finn fiú. Ez utóbbi módfelett meglepett, ugyanis ő tegnap még nem volt. A ma esti megjelenése miatt a teljes tengeri világképemet át kellett alakítanom, mégsem vagyunk mi a leigázott sereg. A finneken kívül ketten beszéljük a nyelvet, de mindenki tudja, mi a pesy és a repiminen, úgyhogy gond nincs. Hazafele egy Binnel és egy Tomukoval buszozunk, szomszédok vagyunk, és akkorákat röhögünk, hogy egyszer biztos lepakolnak.

A hajótakarítás nem muszáj. Tegnap gondolkoztam is, hogy akarom-e. Ma estére világos, hogy igen. Igérgetni nem szabad, de ejsze lesz majd rólunk sok-sok blog :)