Megszobásodásom negyedik estéjén írom eme nagy üdvöket. A saját gépem mögött üldögélek, amitől egyből irodalmi (van már kenyerem, borom is van stb.) hangulatom kerekedik, noha bor helyett csak ferihegyi Unicumom van, és nem is olyan nagyon finom. A nagyvilágot egy nagy ablak és egy kockás függöny választja el tőlem, ez utóbbi a finn-magyar lakótársi kapcsolatok legfrisebb gyümölcse. A két lány közül attól kaptam kölcsön, akinek nem Piia a neve, és aki egy icipicit kedvesebb (lásd előbbi függöny), de nem annyira, hogy alkalmat adjon egy újabb beszélgetésre és bemutatkozásra.

A szomszédban két német legény lakik, az egyik szerelmes, a másiknak kificamodott a bokája, és engem szerencsére mind a két téma érdekel. Úgyhogy tegnap söröztünk. Ha Bukarestben nem szerettem volna meg a sör ízét, most itt megütne ötvenhat guta.

Turkui hülyéskedésben eddig két magyar legény a kedvenc, pedig ők ma a vízízű répára, én pedig a vízízű uborkára panaszkodtam. Szakállas murok-topik, de valami közös kulturális vagyonunk ejsze mégis vagyon.

És ma egy nagyot dobbant a szívem, és rögtön utána kicsit dühös lettem, hogy nincs kinek elcsacsogni. Mert a régi baráti kapcsolatokkal ugyanaz a helyzet, mint amit Bp-n tapasztaltam anno, és amitől kicsit tartottam is. Ti. a fizikai távolság nem gond, hanem inkább ürügy, es a közelséget nem minden és mindenki bírja ki. Nna. Mivel nem erőszak a palacsintaevés és Budán is csak egyszer volt kutyavásár, most a szívdobbanások sokkal fontosabbak, mint a semmi osztása és szorzása és festegetése és satírozgatása.

Úgyhogy ha egyáltalán, akkor ne nosztalgikusan gondoljatok rám, hanem készítsétek a táncos cipellőket, hogy egy nagyon nagyot bulizzunk majd, vagyis kettőt legalább, a Spice-ban is, Mikházán is :) Üzenem, hogy járok egyetemre, és hogy a biciklizést újabban séta helyettesíti, de az is plácsé la miné.

Pussz nektek, jók legyetek.