Finnországról kisebb szünetekkel öt éve gondolom azt, hogy munkaország. Eme véleményem a két bukaresti év alatt gyökeresen nem változott meg, csak egy kicsit módosult: Finnország munkaország, mert mi nekik dolgozunk. A finnekhez viszonyítva sokat, gyorsan és olcsón. Mivel az ember jódolgában csodákra képes, felmondtam, és most ingyen és lassan csinálhatom itt a semmit.
Jelenlegi társadalmi státusom: munkát kereső külföldi (eu-állampolgár) diák. Vagyis munkát keresek.Gyakorlatilag bármi megfelelne, a tolmácskodástól kezdve a szakácskodáson át a levélszortírozásig. Noha eleinte nagyon viszolyogtam, újabban olyan állásajánlatokra is jelentkezem, amik telefonálgatást is feltételeznének. Mi több, egy legutóbbi tuningolt önéletrajzba még azokat a kurzusokat is beírtam, amiket anno drága pénzért a bukaresti cég szervezett nekem és sorstársaimnak, és amikre nem hittem volna, hogy egyszer még büszke leszek. Vagyis büszke nem vagyok, de azért jól jönnek.
Az eddig elküldött legalább tizenöt üzenetemre jött három automatikus válasz, hogy köszönik, majd jelentkeznek stb., és jött egy nem annyira automatikusnak tűnő válasz is (abban az egyben benne volt a nevem), szintén hogy köszönik. A nem annyira automatikusnak vissza is írtam, hogy én is. Mert egy automatikus válasz a boldogsághoz még kevés ugyan, de önmagában gyönyörű gesztus, főleg hogy tudom, a dolgozó finnek nem köszönnek meg semmit.
Ha a dolog drámai oldalát nézzük, akkor friss nyelvészeti mesteris diplomával igenis azért drukkolok, hogy a takarító cégek valamelyike egyszer mégis beadja a derekát, és azt mondja, üsse kő, felmoshatsz, tessék érte óránként tíz euró. Ha a dolog humoros oldalát nézzük, akkor itt ülök fiatalon, frissen és üdén, és a finn állam pénzén akkor járok iskolába, amikor akarok, és amikor nem akarok, akkor a finn állam pénzén fenntartott hiperkönyvtáraban turbózom az önéletrajzomat és írom haza összevissza a semmit, és pihenek. Kivétel hétvége, amikor nem, mert olyankor dolgom akad. Otthon szüret, és én sajnálom, hogy nem leszek. Ha semmi egyéb randi-program nem szerveződik meg hirtelen, akkor hétvégén én is szüretelek: Turku környékéről lelegelem a teljes vörösáfonya-termést. De ejsze abban sem lesz köszönet.
Kitérőcske: olyan órára is járok, ahol arról beszélgetünk, sajnos a szomáliaiakat nagyon nehéz integrálni, mert nem tudnak finnül. Mivel én tudok finnül, és alapvetően optimista vagyok, egyszer csak beállhatok szomáliainak.
2 megjegyzés:
Bolondságod, látom a két szemeden... :)))
és mivel még dolgozni is akarsz, nagyon integrálható szomáliainak fogsz látszani! :)
Megjegyzés küldése