Szerbusztok, emberkék,
megérkeztem Finnországba, béke van. Kedden lesz egy hete, hogy hosszú km-eket tekerek és tekergek Turku utcáin, pedig még nem is költöztem át a saját szobámba, ami kb. kétszer olyan távol lesz a központtól, mint a Roosa lakása, ahol mostanság leleddzem. Örömmel gondolok a szépen fejlődő popsi- és lábizmaimra, amin csak úgy feszül és feszít majd a bukaresti emlék-harapás.
Kutyák itt nincsenek, és noha úgy hírlett, a finn férfiak mégsem harapnak. Jó tudni. Egyszer egy sirálytól tojtam majdnem össze magam, de szerencsére nem lett közünk egymáshoz. Ha valaki látta, gyorsan felejtse el Hitchcock Madarait.
Az egyetemi élet és a társaság alakulóban, volt két bemutatkozó napunk, amikor végigvágtattunk az épületek között nagy csendben, miközben végig az járt a fejemben, hogy kell-e ez nekem, kellenek-e ezek nekem. Azóta kiötlődött a válasz is, hogy ejsze igen, es jobb lett a hangulatom és a hozzáállásom is. Városnézés gyanánt sorrajártunk 8 (nyolc) darab kocsmát, ami alatt ittam három siiderit és három teát, mert a végére nemhogy alkohol, de folyadék se fért már belém, és csodálkoztam egy sort azokon az újdonsült ismerősökön, akik a nyolc sör után még hazabicikliztek. Finnhonban a legtöbb leány legény a gáton.
Nyár van és nő vagyok és tetszik nekem így. Szép fiúk akadnak, de ennek az előbbi mondathoz nagy köze nincsen, úgyhogy várjuk mindennek a maga idejét. Például a munkáét, mert a pihenésé most bőven megvagyon. Ha tolmácsnak nem kellek, szakácsnak vagy cukrásznak szeretnék beállni, úgyhogy jövendő régeni, kvári vagy bukaresti vacsorákra gondolva drukkoljatok légyszi nekem.
Jók legyetek, puszi.
1 megjegyzés:
ok-ok, h finnföld, de előzmények, kedves Marika, azok nincsenek??? :)
Megjegyzés küldése