Megszoktam, szeretem. Érdekes. Tele van lehetőségekkel. Kulturálisan nagyon izgalmas. Tapasztalatnak nagyon jó. Most már belejöttem. Már nem is veszem észre, annyira hozzászokott a szemem. Megváltozott az ingerküszöböm, asszem. Fiataloknak jó, de a gyermekeinket nem itt nevelném, asszem. Teljesen más, mint otthon. Igen, tanulok románul, érdekes. Kedvesek, igen. Nem, a kutyáktól nem félek. Vannak magyarok, de nem sokan. Nem. Igen. Asszem. Annyira azért nem. Mások, igen.

Ilyeneket beszélek, ha Bukarestről kérdeznek. Sok-sok buta, üres mondat sok-sok üres kérdésre. Mintha nem ebben az országban nőtt volna fel mindenki. Mintha valaki hajlandó is lenne elhinni, ami egyébként nagyon igaz, hogy itt más is van, mint nagy, alföldi, mocskos betontömbök közötti kóborkutyaszar. Igyekszem mindig úgy mondani, hogy ne is kérdezősködjenek többet. Belülről alakulok és kevesen vannak, akik kíváncsiak arra, hogy merrefelé terjedek délután öt előtt. És kevesek azok, akik tudják, hogy más is van, mint Szentgyörgy, Vásárhely, Budapest és Kolozsvár.

Uff.