Fejemből a gondolatok, mint megannyi édes gyümölcs, potyognak ide az orrom elé a képernyőre. Eddig hét kerek oldal és egy sántácska, még kellene ötvenkettő, de túlzásokba azért nem esünk. Filológus lilabeszédbe sem, hátamon az élet terhe, köröttem sírás-rívás és fogaknak csikorgatása (rosszull áll a meccs, a fiúk nézik), a lábamon meg jókora két seb, fene egyen sarkos nyári szandált, hui. A buszmegállóból mezitlábjöttem hazáig, másként nem tehettem,

s most itt termek, termek, legalábbis míg bírom, de van kávé és kóla és mentatea és nyugtató tornagyakorlatok.

S ha a fene jóllakott a bordópiros csattospántos női topánkámmal, egyen hülye államvizsgát s lustadögnőt is.