Szombat esti bék

Este van már, késő este, tizenegy múlt és szürkülödik. Nelly épp a moldvai hórára ropja, én hol őt nézem, hol ezt a bütykölődő szöveget. Ötpercenként ki-kiszaladok a fürdőbe, és surolok egyet-egyet. A tükör és a kagyló már megvan, maradt a vécéfedő. Most, hogy eszembe jutott, főzhetnék teát is. Szombat este van és én egyedül vagyok itthon. Ritkán vagyok egyedül itthon. Itthon vagyok. Erről akarok írni, csak kell hozzá a felvezető.

Ira barátnőm testvére, a nagyon orosz Nátáská összejött Helsinkiben egy finn fiúval. Úgy történt, hogy Nátáská beugrott a cserkészboltba, meglátta a fiút és elhivatta magát randira. (A műveltető képző saját értelmezésem, de menjünk csak tovább.) A randi jól sikerült, a fiú megkérte, hogy még találkozzanak. Nátáská elég elfoglalt, de mivel a fiú annyira ragaszkodott hozzá, megbeszélték, hogy találkoznak rá egy hétre az állomáson és együtt várják a Szentpétervárról érkező vonatot, benne N. édesanyjával. Oroszországban (csak úgy szóba jött), illik virággal várni az érkezőt, úgyhogy a fiú (aki talán jó cserkész is, ki tudja) ott állt a peronon, egyik kezében a virágcsokorral, másikban Nátáská törékeny kis kacsókájával. Az anyuka a fogadtatástól meghatódott, és rögtön el is hívta a fiatalokat fagyizni a tengerparta. Itt jön viszont a baki. A parton lufikat is árulnak, és N. iiiimádja a lufikat. Főleg az aranyos lufikat, nézd csak ez milyen éééédes. Semmi. Úúúúúgy szeretett volna Nátáská egy lufit. De semmi. Pedig ezek ooooolyan aranyos lufik voltak. Semmi-semmi-semmi. N. nem hagyta magát és finoman szólt a cserkész fiúnak, hogy neki biza KELL egy lufi, vegyen neki egyet. Mire a fiú, hogy ő diák, neki minden pénze a csokorra ment rá, ennél több pénze nincsen, ez a csokor is több mint húsz euró volt, lufi nem lesz és kész. Nátáská ezt még megbocsátotta, de amikor két újabb tengerparti séta után is úgy érezte, hogy a fiú nem receptív kellőképpen az ő lelki rezdüléseire, úgy repült haza Szentpétervárra, mint akit héliummal fújtak fel. (N. csak szűk társaságban káromkodik, de amikor én hallottam a történetet, akkor valami olyasmit is említett, hogy basszamegalufiját. Részemről rábólintva, csak nyugodtan, hajrá.)

A helyzet az, hogy lelki lufijaim vannak, de olyan mutogatnivaló, röppinthető, nincs egy sem. És júliusban jön édesanyám, de tutibizti, hogy nem várjuk majd az állomáson virággal. S noha a tervekben és az otthoni elképzelésekben is úgy volt, hogy kb. most illene, nem repülök végleg haza. Ülök itt, nézem az eurovízut, bütykölöm a szövegeket és nagy lelki megelégedéssel veszem tudomásul, hogy ha még kettőt simítok azon a vécéfedőn, a fürdő is ki lesz patyolattisztára takarítva. És ha rövidtávú tervek szerint jutunk egyről kettőre, akkor a mai szombat este kipipálva.