Másfél hétig volt egy legyem. Vasárnap múlt egy hete, hogy megjelent, körberepülte a szobát és úgy döntött, hogy marad. A négy fal közül nem is nagyon mozdult ki. Reggel akkor kelt, amikor én, kijött reggelizni, aztán rögtön vissza, mint aki tudja, hol a helye. Múlt hét végére még egy altatódalt is begyakorolt nekem, és elő is adta rendszeresen, zümmikélve, úgy a maga módján.
A gondok tegnap este kezdődtek. Pontosabban éjjel. Későn értem haza és nem is egyedül, és volt nagy izgalom, repült körbe-körbe hol az én karomra, hol a Meséjére, és reggelre kínjában le is szarta a szemüveget. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a halál előszele. Ma délutánra viszont már érezhette, hogy baj van és egy szárnysuhanásnyit sem mozdult mellőlem, jött a konyhába kását főzni és zümmögött és zümmögött és mondta a maga bánatát, és úgy de úgy panaszkodott, hogy a lakótársnőm kilépett a szobájából és a kurzuskínálatos füzettel akkorát húzott rá, hogy menten kinyúlt a tűzhely melletti falon.
Igazi légyölő cseh vagyok, mondta és nyúlt a papírtörlőért, hogy összeszedje a tetemet.
A barátom volt, úgyhogy megeszem, mondtam, és cseppet sem tűnt úgy, hogy viccelnék.
Azóta Zuzka a szobájában kuksol, de az ő baja. Az ember vállalja a társát a holtak országában is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése