Száz szónak is

A legény legutóbb megdícsérte valamimet, amiről én (a meghatódottságtól nyelvi korlátozódva) nem nagyon tudtam eldönteni, hogy az pontosan mim. Mivel abban a pillanatban nem is találtam fontosnak visszakérdezni, utólag úgy gondolom, nem a fejem-lábam-térdem-bokám-csinos popsim-mellem-szám, hanem én tetszem neki. Cu tot tacâmul.


A testemmel való megbarátkozás marikacsapás (volt), nem karika-. Sok-sok gyakorító képző és visszaható ige. Millióhatszázhét finomka és durva figyelmeztetés belülről és kívülről, jelek, fintorok, ez-az innen, onnan, amonnan. És még bőven van mit igazítgatni. Akad még kiaknázatlan terület. De szerencsére akadnak legények is a gáton. És vagyok én is, talpon a vidéken.


Jaj te milyen szépeket beszélsz, mondogatta anno a szőke. A szavak nagy része a berlini falra hányt borsó volt, de beszélni mellette tanultam meg olyan dolgokról is, amikről azelőtt nem voltak szavaim. Igaz, dolgaim sem igazán. Ami azóta történt, az folyamatos oldás. Görcsök, beidegződések, félelmek, rejtett kisördögök kiseprése. Gyere ki a hóra - önmagammal szemben.

Újabban pl. a szavakat rejtem el magam elől. Ha lenne szexuális blogom, beleírnám azt a semmit, ami akkor marad, amikor minden szart kisepertem. Ilyen nincs, de szexblogom sincs, ugye.

Két rövidke arról, hogy nőnek lenni che bella.


A lába az ölömben, és én valami vacakkal kenegetem a lábfején a kiütéseket (rajtam nincs, pedig együtt vacsoráztunk, én főztem, és üttettem ki, én ütöttem ki, ime, nem ül, fekszik), és mondanék valamit, de még mielőtt, megsimogatja a kézfejem.


Tudod, hogy jársz? kérdi ma a főnököm, és felkap egy gyertyatartót, elindul, mutatná, Nem-nem-nem, szól a munkatársam, indul ő is, de ebben sem látok semmi különöset, Várjatok egy kicsit, mondom, s indulok én is, direkt riszálom a fenekem, úgy, úgy, bólogatnak, pontosan, röhögünk mind a hárman. Úgysem tud úgy járni, ahogy te, mondja A., mikor mesélem neki az esetet, Mint egy pingvin?, kérdem, Nem, nem, mint te, mint egy nő. Elpirulok megint. Che bella.