Nem fikció

Én elfelejtettem írni. Ez nem vicc. A négy év filó megtanított olvasni, de úgy, hogy közben szépen csendben biztosan elvesztettem az uralmat a betűk fölött. Eleinte csak az r nem ment, főleg t után, aztán egybefolyt az u és az i, aztán idegesíteni kezdtek a jelzők, főleg kettő egymás után, aztán az igék, ha túl sok volt egy mondatban, aztán az is, ha túl kevés,

a hasonlatokat csak akkor viselem el, ha egyik részük hiányzik, kedden a hasonló, szerdán a hasonlított,

baj van az írásjelekkel (kivétel a ponttal, azzal nincs), a hosszú szövegekkel, a túl rövidekkel, a semmitmondókkal, a másfeles sorközökkel, a címekkel nagyon.

Ami itt blognak látszik, az nekem terápia.


Irom ezt kettős okból:

1. Edó azt kérdezte, miért nem írok úgy blogot, ahogy neki üzeneteket. Mert nem tudok úgy írni ide. Ha újságírásból kellene megélnem, ahogy anno képzeltem, most nem lennék 56 kiló.

2. Ma van a finn irodalom napja. Olvasni, szerencsére, továbbra is szeretek. Másolni is, azt nem érzem írásnak, pl. az alábbit ide:

Aleksis Kiven päivä, suomalaisen kirjallisuuden päivä.