Késett csodalabda

Csoda itt az, amire újra meg újra rácsodálkozom. Csoda az is, amin újra meg újra elcsodálkozom. Tehát:

1. A Nagyvárad-Bukarest útvonal, lehetőleg stoppal. Ha egyben nem megy, akkor Nagyvárad-Kolozsvár stoppal, onnan Segesváron keresztül Buku, vonattal. Kizárólag nappal. Van közben minden. Különösen szeretem, ha közben felhős az ég, de nem esik. Érdemes megfigyelni, mennyire más a Várad-kb.Brassó, mint ami utána jön.

2. A tengerpart. Életemben eddig egyetlenegyszer jártam Konstancán, idén nyáron. Százhúsz fok volt, az utcán szinte senki, az óvárosban egy asszony szőnyeget mosott mezítláb, valahol a fejünk fölött a mecset. Soha shaorma olyan jól nem esett, mint akkor. A kaszinó környéke, ahol nem feltűnő az sem, ha valaki lefátyolozva sétál. A hatalmas hajók, a gyárkémények, a homok. Annyira más, mint Erdély, hogy megáll az eszed.

3. Bukarest, mindenestől. A Herastrau kora reggel. Az Obor-piac. A Lipscani. Az ide-oda eldugott kicsi ortodox templomok. A vasárnaponként megtelő kávézók, lehetőleg délben. Móni udvara. Az állomás vonatindulás előtt. A régi szomszédaim. A száguldó 41-es villamosból nézni a kígyózó kocsisort. Az az érzés, hogy minden kalandom után (tolvajok, betörők, kóborkutyák) oda bármikor visszamennék.

4. A Ma descurc, és minden, amit ez takar. A folyamatos intézkedések, a hihetetlenül alakuló érdekkapcsolatok. A ki ismer kit, függetlenül attól, hogy honnan és mennyire. Hogy van olyan világ, ahol a nem azt jelenti, még nem hagyom magam meggyőzni, de rajta, próbálkozz. Hogy vannak helyek, ahol olcsóbban adják a karfiolt, ha tököt is veszel.

5. A becsületes emberek. Azok a magyarok, akik a román jelző mellé nem asszociálnak semmit. Azok a románok, akik Bukarestben össze mernek költözni három csíkival és este szó nélkül végignézik a Duna TV híradóját is. Azok, akik a magyar jelző mellé azt asszociálják, hogy cumsecade, és azok is, akik a magyar mellé nem asszociálnak semmit.

6. Az a nagyon finom határ, ahol az érvelés átmegy érzelmibe. Bármennyire igazad lenne, a hangnem miatt elbukhatsz. Tapasztaltam százszor, többnyire román emberekkel. Mindig el is buktam. Az észérveket könnyebben fonogatom, mint az érzelmi szálakat, pedig kár.

7. Az a szerencse, hogy könnyen hozzáférek a román kultúrához, de közben kívülről (is) látom azt.

A csodák csomagolása végett:

a. Újabban a magyar mellé nem egyértelműen azt teszem hozzá, ha a nemzetiségem felől érdeklődnek, hogy erdélyi, hanem egy pillanatig azon is elgondolkozom, most erdélyi legyen vagy romániai. Megvettem a repülőjegyemet decemberre, Helsinki-Bukarest. Jelzem, nem Budapest.

b. Tegnap grilleztünk, két francia beszélgetett franciául az éppen sülő gombáimról. Mondom angolul, egyenek belőle nyugodtan. Áá, hogy akkor én tudok franciául. Áá, nem, nem, románul. Mire egyik magyar (jogásznak tanuló) legény: ezek szerint a nyelvüket meg a franciáktól majmolták el a hülye románok, ugye. Aki ennyire okos és tapintatos, inkább pácolja és párolja a sütnivalóját, minthogy csillogtassa.

Edinának és Alinának küldöm a ladbát, és majd Istvánnak is, ha egyszer újra kedvet kap a blogozáshoz.

Köszi, Edó.