Paul Klee: Tűz és halál

szerda, november 29, 2006

Heppa-heppa?

Kék, zöld és foszforsárga rendőrök készítik elő szép hazánk napját a lepedőkből kicsavart Charles de Gaulle orra előtt. Egy tank mellett jöttem dolgozdába, rendőrök kísérték a 41-es útvonalán a Diadalív felé. Időnként hangosbeszélőkön ki-kiszóltak az első rendőrautóból, hogy
Da-te. Vagyis kb. hogy: Miért ücsörögsz, hülye, az orrom előtt.

Ha én foszforsárga lennék, vagy román, vagy rendőr, sejtem, hogy az ücsörögsz-szel bajaim lennének.

csütörtök, november 23, 2006

Nah. Meséljek. Jöttem vissza elmondani, nyomjuk fel a morált, hogy azért semmit sem kell agyontervezni, szervezni, s hogy ha egyszer eszembe ötlik az, amitől hujj de elindulok madarat fogni, akkor indulok is rögtön bármerre s nem lesz baj egy szál sem,

amikor kicseszett velem a Blogger.
Én vele.
Én magammal.
Nem infós én bloggoló magammal.
Filológus énnel, most ragozom.

Áttértem a beta-változatra, ami yahooban rémronda, de itt sem álom. Explorerben nem tudok frissíteni semmit, nincs zöld, bold, kis és nagy betű. Netscape nincs otthon. S most hirtelen még azt sem tudom, hogy ezt most sikerül-e fellőnöm.

Ha nem, blogszünet, egy kicsit úgyis unom már.


Bámulom a képernyőt éppen, és közben nagyokat szenvedek. A többes szám nem poén. Pókkisasszony én. A-verzió, B-verzió, tervezni jó, perverzió, ha oda így meg úgy az ez meg az, na akkor én ma végre. Vagy inkább mégse. A fülemben Jazz+azék pont azt nyomják, esti fél négykor november végén, amit harmadéven hozott Jannak a Mikulás. Hát én immár mit válasszak. Kit. Merre, mikor, miért.

Höh. Höhhök.

péntek, november 17, 2006

Éjjel hihetetlenül sok tennivalóm akadt. Fél négykor felébredtem, megnéztem az órát, és megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy még pont jut idő a lovakra is, mert maholnap nyakunkon az aratás.

Időnként az éjszakák izgalmasabbak, mint a nappalok. Pár hete Lappföldön jártunk a szüleimmel, és Edó, a hely szülöttje, elmagyarázta nekik, hogy azért kell kövekkel kirakni az óriáshalat, mert alatta megpuhul és füstölődik a hús. Aztán kb. egy hete, ez most a romantikus álom, hosszú-hosszú utcákon kézenfogva sétáltam egy férfitündérrel, akire már nem haragudtam amiatt, hogy egy nyári éjszaka, amikor az álmaimban is csak virtuális volt, nem pötyögött kedvesen, és egy sarkon még csókolóztunk is; és akkor ugyan furcsa színe és íze volt, mintha nem ő lenne ő, de ez az ébredés édességén semmit nem változtatott.

Ha igaz az, hogy az ember álmában intézi, szépítgeti, szabdalja, fényesíti, kóstolgatja azt, amire nappal nincs ideje, akkor én azt szeretném, ha álmomban vasárnap délután lenne, és én aludnék egy kicsit. A többit majd ébren, köszönöm.

kedd, november 14, 2006

Miten selittäisi perhosia kilpikonnalle. Hogyan magyarázni a pillangókat a teknősbékának. Ugye. (Az eredeti Amos Oz-féle mondat, Roosánál olvastam, Meri on sama. Bár körülöttem szinte minden változó, ó, és ez olyan jó.)



péntek, november 10, 2006

Megszoktam, szeretem. Érdekes. Tele van lehetőségekkel. Kulturálisan nagyon izgalmas. Tapasztalatnak nagyon jó. Most már belejöttem. Már nem is veszem észre, annyira hozzászokott a szemem. Megváltozott az ingerküszöböm, asszem. Fiataloknak jó, de a gyermekeinket nem itt nevelném, asszem. Teljesen más, mint otthon. Igen, tanulok románul, érdekes. Kedvesek, igen. Nem, a kutyáktól nem félek. Vannak magyarok, de nem sokan. Nem. Igen. Asszem. Annyira azért nem. Mások, igen.

Ilyeneket beszélek, ha Bukarestről kérdeznek. Sok-sok buta, üres mondat sok-sok üres kérdésre. Mintha nem ebben az országban nőtt volna fel mindenki. Mintha valaki hajlandó is lenne elhinni, ami egyébként nagyon igaz, hogy itt más is van, mint nagy, alföldi, mocskos betontömbök közötti kóborkutyaszar. Igyekszem mindig úgy mondani, hogy ne is kérdezősködjenek többet. Belülről alakulok és kevesen vannak, akik kíváncsiak arra, hogy merrefelé terjedek délután öt előtt. És kevesek azok, akik tudják, hogy más is van, mint Szentgyörgy, Vásárhely, Budapest és Kolozsvár.

Uff.