Paul Klee: Tűz és halál

kedd, február 23, 2010

Nemzümm és nempipa

Van egy kép, ami megmaradt.

Tavasz van, ágyban, párnák közt fekszünk és nem jön semmiféle halál. Egy szigeten vagyunk, húsz percnyi motorcsónakázásnyira a civilizációtól. Tudom, hogy a ház előtt fák, a fák mögött nád, a nád mögött a tenger, a túlsó parton egy mészkőfeldolgozó kéménye és néhány kusza fény. A vizen talán hattyú, de inkább este. A vízben háló, a hálóban vélhetőleg halak. A halakban is valami, de ez most nem matrjuska-mese.

A fényekből ítélve pirkad, bár azt elég nehéz meghatározni fehéredő tavaszi éjszakákon. A szobában szürke fény, a tűz a kályhában már kialudt. A mennyezet tőlem jó két méternyire, alig látom. A falon sötétkék-fehér mintás tapéta, minden sötétkék-fehér, öt percnyire vagyunk ettől a parttól és húsz percnyi csónakázásra a másiktól, ez egy tengerparti történet, egy tengerparti ország, ahol én épp tavaszi reggeli tengerparti könnyed sellő vagyok.

Mozdul a paplan, hallom a padlón a lépteket, az ajtó csukódását, a lépcső nyikorgását lefelé. Hallani vélem, ahogy a lábujjak a gyapjózoknihoz idomulnak, a zokni a gumicsizmához, a csizma a fűszálakhoz, a legördulő harmatcseppekhez. Figyelek, hallom-e az izmok összehúzódását a hirtelen hajnali hidegben, de nem. Nem hallom, nem érzem. Csend van, hideg van és egyedül vagyok. Kiszállok az ágyból, jó két méternyire az ablak, kireteszelem és tágra nyitom. Csiripelnek a rigók, zöldülnek a fák, zöldül a kert, a bokrok. Lesz majd mit védeni a fehérfenekű őzikéktől, akik ott reggeliznek, ahová mi bújunk nyáron a nap elől. Ha eljön a nyár. Ha lesz nap. Ha lesz új a nap alatt.

Látom a sötétkék fürdőköpenyt eltűnni a bokrok mögött. Hallom a madarakat. Nagyot kortyolok a hajnalból és visszafekszem a paplan alá. Lírában, íme, gyenge lennék, de hoz a helyzet csattanót. Ajtó, lépcsők, másik ajtó, ablakretesz, nyitom a szemem, zokni le, köpeny le, paplan emelkedik, összehúzódnak az izmok a hirtelen hidegtől, érzem is, most hallom is őket, nyújta a kezét felém, omppuu? Az alma felét?

Az idő puhítja az éleket és a nyakig érő hóban kai összemosódnak az évák, ádámok, az ádámcsutkák, a kivittkitkísértésbeéshogyanok. A miértekből őszire almakompót lett, citromos-fahéjasan bekanalazom.

4 megjegyzés:

tempetőfi írta...

Ez is szép.

Unknown írta...

Hogy tucc te irni... (Rendezoi utasitas: felre megjegyzes, kicsit irigykedve)

geréb marika írta...

Köszönöm. (Rendezői utasítás: púderezd be az orrodat, elpirultál.)

Neringa írta...

na igen, úgy írod körül a dolgokat, hogy az már majdnem maga az, és ennél többet nem hiszem, hogy lehet a szavakkal tenni :)