Vázoljuk így a kérdést, most csak elmélet:
A kisasszony szerelmes. Úgy kezdődik, hogy arra emlékezni szinte lehetetlen, egyszerre csak bevillan, hogy ennyire még soha senkit, és hogy ezután vagy ő, vagy a cölibátus. Mindez teljesen komolyan és nagyon mélyen, mintha csupa metafizika lenne az élet.
Ott tartottunk, hogy ő, más téma nincs, nem is volt, nem is lehetne. Ha már pontosan tudhatni róla, hogy ő az igazi, kezdődik a világ-építés. Kiírjuk valahova mélyre, hogy "aktív türelem", és kivárjuk, hogy megszülessen hozzá a kontextus. Stratégia nincs, a kiírás a maximum. Az aktív a lerohanástól a teljes tartózkodásig bármit (pontosabban: mindent) takar. Ha a roppant erőteljes szerelmi érzéshez bizonytalanság és be nem vallott félelem is társul, a jelentése a következő: igaziból, konkrétan semmi, átvitt értelemben viszont minden. Ő lesz az úr a házban és kint az udvaron is. Még a lépcsőházban is, ha nincs udvar. (Hozzáírva, 2009: Puszta gasztronómiai kiváncsiságból sütni lehet néhány tortát gluténmentes lisztből, hogy vajon sikerül-e. Utánaolvasni, hol laknak a szorbok. Hogy mi egy bit.) Mindenkinek megvan a maga százezer fifikája.
Az elméletben a ha csak az udvarhoz köthető, az elmélethez semmiképp. Ha nincs, csak van van. Legfeljebb lesz. Felháborodás is lesz, de csak később, a vége felé. Mert tudniillik a kisasszony nem az a hejde tudatos hódító és elméletekben sem túl erős. Seperc alatt megy össze az ő betü, és nyilvánvalóvá válik, hogy urambocsá, ez is egy közönséges zsákutca. Vagy pofáraesés. S mintha a szőlő sem lenne a legédesebb.
Úgy ér véget, hogy a dolgok nem jönnek össze vagy túl gyorsan összejönnek, ajtóstól a házba, cipőstől a házba (mondottam volt, mindenkinek a maga százezer fifikája). Utána marad a csend, az aztaleborultszivarvégétazéletének és az újabb utak. És az ők. S ha férfi lennék, klasszikusan, kész rím is lenne, hogy a nők.
Amanda Lear: Enigma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése