Ültettem petrezselymet, de árulni belőle egy szálat sem fogok senkinek.

A hajam hangulatilag másfél kilométerrel kurtább, mint két héttel ezelőtt. Ha a hajhossz az ésszel fordítottan arányos, akkor érzem a hosszúságot. Rövidülnek, tömörülnek, összemennek, egyszerűsödnek a dolgok és a narancssárga pulóverem, ha új a hőfok. És ejsze az.

Korán fekszem, és ha elcsendesedek legbelül, végigmasírozik a tenyeremen néhány hangyasereg. Ha mégis valamire, akkor arra gondolok közben, hogy milyen is a pingvineknél az apaság. Szép ugye.

Az agyam dorzális pályájának* (meglett a legeslegutolsó mesteris vizsgám is, gyere, dolgozat, gyere!) ünnepélyesen megköszönöm, hogy létezik, s hogy a miken túl időnként bennem is felsejlik a merre. Hogy lépni tudok két szép izmosodó lábszárral előre, s dönteni mást is, mint tőkét, ha úgy adódik.

Szép napot, világ. Lassacskán ugye kitavaszodunk.

* Sznob bejegyzés, mondta Edó, úgyhogy kiegészítem és szemléltetem :) A kitavaszodást most nem.

"A látórendszerben megtalálható 2 pálya analógiájára a nyelvben is elkülöníthető a következő két rendszer: 1. Dorzális pálya: Hol? rendszer (térbeli viszonyok kódolása), helykifejezések, kisebb 2. Ventrális pálya: Mi? rendszer (tárgyak jellemzőinek kódolása),– főnevek, nagyobb"