Lá vitá dé mucsácsá

Az ébrenlétem majdnem fele, napi 7-8 óra, négy férfi társaságában telik: van két olasz, egy spanyol-francia és egy kolumbiai.

A kolumbiairól az a hír járja, hogy kb. nyolc évvel ezelőtt akkora lett benne a magány, hogy a tettek mezejére lépett, és nagy igyekezettel úgy sirült egy női fenék mögé a buszon, hogy azt véletlenül meg is foghassa. És meg is fogta, és le is csukták, és azóta sem tudhatni, hogy ebből mi igaz és mi nem, de a négy közül ő az egyetlen, aki naponta áradozik nekem a lelki szépség feljebbvalóságáról, és soha semmi másról.

A spanyol-franciának időnként nálunk ebédel az anyósa, és ez az anyós (kb.) az egyetlen hatvan alatti nő, akinek a seggéről még nem hallottam semmit. Vagyis egyszer annyit, hogy hátha a lányáé nem nő majd ekkorára, de ezt nem ő mondta, hanem a főolasz, mire a vő nagyon elgondolkozva nagyon helyeselt. Időnként madárnyelven tudatja a többiekkel, hogy szerinte ez és ez a nő mennyire "dé nyágá-nyágá", és a felsőfok az, hogy "dé nyágányágá totál".

A főolasz esztétikai élményeit fagyigombócokban lehet mérni, és ma, miután egy szőkének a fagyi mellé kekszet és glazúrt is kínált teljesen ingyen, le is ült megpihenni. A főolaszt semmi sem idegesíti jobban, mint az, ha rajta kívül még valaki fagyi-ügyben nagylelkű, vagy ha valaki az ő felségterületére vetemedik: ma szólt egyik vevőnek, hogy a tüttövel (ez én lehettem) való cseverészés nincs benne a kávé árában.

Az alolasz két évvel idősebb és két fejjel magasabb a főolasznál, és annyiban al-, hogy dudásnak dudás, de nem övé a csárda. Ráadásul képtelen kicsi fagyigombócokat árulni, ami miatt mindig cirkusz lesz, főleg hogy még panaszkodni sem lehet rá senkinek: a spanyol-franciával közös téma a nyágányágá, a kolumbiainak nagy átéléssel mesél a platonizmusról, és a nagyfenekű nőket ugyanúgy falja, mint a formásokat.

Ma a négy lókötő kitalálta, hogy jövő héten sok a munka, pihenni kell. Esetleg kettesben, esetleg con nyágányágá. Komoly kísértés nincsen, de ehhez mi mást fűzhetnék hozzá, mint azt, hogy lá vitá de mucsácsá ész mucso bellá.

Rejtelmek ha zengenek

Virágzik a pettyes virág, ami augusztusban maradt a fiúkra. Más nem nagyon változott. Sem a hangnem, sem a bors-leves íze, sem az illatok. Még a budipapír is elfogyott, kis action-nosztalgia, és akadt piszok is a kagylóban (bukui forgalmi dugó kicsiben), hogy legyen idő megállni és tükörbe nézni, miközben az ember mossa kezeit.

Mert ugye messze vagyok, és minden milyen más.

A bukui fürdő ablakából látszik az erkély, és kicsit a csillagos ég is, ha már este tíz. Turkuban most mindjárt éjfél, és még nem le teljesen a nap. De nyugtával dicsérem, amiért itt van az öl, amibe legutóbbi bukui nosztalgiakönnyeimet is rejtegettem, és nem öl, hanem ápol és eltakar.

Hangulatfestésnek :)

Két gubics

Azoknak, akik úgy gondolták, hogy a Kaurismäki-filmekben sok a túlzás, most kutyagubicsként két történet az orrukra.

A. mesélte, hogy a hetvenes évek vége felé, amikor először járt Finnországban nyári egyetemen, kölcsönkért egy motorbiciklit és elindult felfelé, északra. Nyár volt, az út mentén sehol egy lélek. Nappal tekerte, éjszaka meg (ha egyáltalán éjszakának nevezzük azt, ami most is egyre sejtelmesebben közeledik) ott aludt, ahol éppen leteperte a fáradtság. Egyszer arra ébredt, hogy körülötte nagyon sok ember, mind motorosok. Kérdezték, ő ki, és honnan jön. Mondta, hogy ő A., és Nápolyból. Másról nem beszélgettek, csak ültek és ittak. Mikor már jól bennevoltak a hangulatban, felkapták A.-t, jól meglóbálták a levegőben, éljeneztek, és amikor újra földet ért, adtak neki egy nagy kést. A. beszart, de utólag kiderült, hogy fölöslegesen: éppen elnyerte A legtávolabbról érkezett motoros-címet, ezért volt a buli. Csak éppen elfelejtettek szólni, hogy itt a ring, s beszállhat, ha úgy kívánja.


A másik történet saját. Járunk lék-úszni, három magyar grácia és egy cseh lány. Legutóbb április elején voltunk, amikor Edó szülinapja tiszteletére felavatták a tengerparti szaunát. Biciklivel mentem, itthonról egy óra, téli sapka, kesztyű, sál. A bejáratnál látom, hogy az öltöző előtt nagyban fújja a fúvószenekar, tőlük jobbra sül a disznó, a dombtetőről érezni az illatot. Átöltözök, bikiniben vonulok zabálni. Csicseriborsóhoz szokott ízlelőbimbóim disznónyira duzzadhattak, olyan jól esett. Aztán szauna, tenger, szauna, tenger, szauna és majdnem újra tenger, de a bejáratnál elkapnak, hogy itt vannak a magyar lányok, most csak nekünk. És rázendítenek az Az a szépre, és rázendítünk mi is, három magyar grácia a tengerparton, kb. három fokos időben, bikiniben. A klarinétos bácsi úgy meghatódott tőlünk, hogy egy tangóra rögtön fel is kért, s suhogtunk is nagy szenvedélyesen, ő a százhatvan centijével, piros dzsekiben, én a magam 165-ével, mezítláb, fekete bikiniben, hátul a naplemente, tenger, svéd sétahajó, s vigyorogtunk is nagyon körbe-körbe, hogy ime, van még bőven ünnep ezen a világon,

s csodák is itt messze, északon.

Hejde

Láttuk, ahogy egy mókus banánhéjat ráncigált fel (szemrebbenés nélkül) a fára. Május harmadikán, estefelé, húsz fokos melegben, Helsinkiben.